Elhunyt az Oscar-díjas Curtis Hanson. A 71 éves író-rendezőre kedd délután találtak rá Hollywood Hills-i otthonában. Habár először még úgy hírlett, hogy szívrohama volt Hansonnak, de később a rendőrségi szóvívő közölte, hogy halálának természetes oka volt. Mivel Alzheimer-kórban szenvedett az utóbbi években már nem vállalt semmit.
Első nagy sikere az 1992-es Kéz, amely a bölcsőt ringatja thriller volt, a Rebecca De Mornay és Annabella Sciorra főszereplésével készült film klasszikus lett. Két évre rá Veszélyes vizekre küldte Meryl Streepet.
1997-ben jött a Szigorúan bizalmas, a produkció James Ellroy regénye alapján formálódott. 9 Oscarra jelölték a noir-t, ebből kettőt meg is nyert. Hanson a legjobb adaptált forgatókönyvért vihette haza a díjat.
2002-ben tette le az asztalra a 8 mérföldet. Az Eminemmel forgatott dráma félig-meddig a közismert rapper életéből készült. Az alkotás szép siker lett. Hanson később ledirigálta az Egy cipőben dramedy-t és a Szerencse dolgát. Utolsó filmje a Mavericks – Ahol a hullámok születnek volt, de nem tudta befejezni, korábban szívműtéten esett át és a munkálatok alatt szövődmények léptek fel. Helyére Michael Apted ugrott be.
Béke poraira.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.