Tiszta szívvel

írta Nikodémus

Irigykedve figyelem a mostanság újra divatba jövő hollywoodi kalandfilmek hőseit, ám nem elsősorban halált megvető bátorságuk vagy minden akadályt lebíró testi erejük miatt, hanem azért, mert a sors kegyeltjei. Bármilyen pácba kerüljenek ugyanis, a forgatókönyvírók szinte kizárólag egyértelmű döntési helyzeteket kínálnak fel nekik, így bár dönthetnek rosszul, elmondhatják, sajátjuk volt a választás. Az élet persze sokkal bonyolultabb, mint egy lineáris, igen-nem alternatívákkal teli algoritmus, s ennek ábrázolására tesz kísérletet két, közelmúltban bemutatott magyar film. A Hurok csak pedzegeti, a Tiszta szívvel azonban nyíltan boncolgatja a kérdést: meg tudjuk-e tenni magunkat saját sorsunk urának?

Míg Madarász Isti óvatosan zsonglőrködik a zsánerekkel, Till Attila legújabb filmjében szinte tűzijátékként szórja őket: a Tiszta szívvel nyitánya egyaránt ígér kortárs akciómozit, tézisfilmet, karakterdrámát és groteszk vígjátékot – utóbbit amolyan közép-európai, sírva vigadós hangvételben. Bátor vállalás, s a nyolc évvel ezelőtti Pánikkal ígéretesen bemutatkozó rendező néhány kezdeti döccenő után rá is talál saját hangjára. Rupaszov (Thuróczy Szabolcs) nem képes belenyugodni, hogy deréktól lefelé béna, s elég sajátos módját választja az életmentő műtétre való pénz megkeresésének: bérgyilkosnak áll. A rehabilitációs intézetben megismerkedik a képregény-rajongó Zolikával (Fenyvesi Zoltán) és Barba Papával (Fekete Ádám), akik néhány kaland után nyakig merülnek vele a pesti alvilágba.

A Tiszta szívvel abszurd alapállását merész humorral és megkapó kisrealista jelenetekkel formálja hihetővé, s mire a finálé nagy küldetéséhez érkezünk, már együtt szurkolunk főhőseinknek: csak sikerüljön az utolsó, mindenkinek megváltást ígérő akció. Till Attila virtuóz ügyességgel tartja kézben a cselekményt, olykor hangnemet, mi több, műfajt is vált, végső soron mégis egy szemünk előtt kibontakozó apa-fiú kapcsolatról mesél. Thuróczy Szabolcs láthatóan hatalmas energiákat mozgatott meg a szerep kedvéért: szívszaggatóan ábrázolja a helyzetébe soha bele nem nyugvó, minduntalan a kitörés lehetőségét kereső figurát. Miközben csaknem a hátán cipeli a filmet, két, az életben is mozgássérült társkaraktere is remekül helytáll. A Tiszta szívvel pedig betyáros hévvel, ugyanakkor több katartikus pillanattal varázsolja el nézőjét.

Noha a Hurok az esélyek újraélésében érlelődő fiatal hőst, a Tiszta szívvel pedig egy többszörösen elrontott élet végén járó antihőst léptet fel a vászonra, mindkét film főszereplője ugyanazzal a kihívással szembesül. Apaként igyekeznek helytállni: egyikük a jövőbe tekintve tanulja, másikuk a múltbéli bűneivel számot vetve szenvedi meg, milyen az, amikor csendesen, türelemmel kell szeretni. Mert csak úgy lehet.

(Megjelent: Új Ember, 2016. június)