Röviden: Krampusz (Krampus)

A Krampusz olyan, mintha a rendező betépve/ittasan a neten kattintgatva véletlenül rátalált volna a Youtube-on egy busójárásról szóló videóra. Miután magához tért a bódulatból, elolvasta jegyzeteit és lesz, ami lesz alapon ráérő idejében forgatókönyvet írt belőle. Michael Dougherty az Adsz vagy kapsz remek horrorantológiával mutatkozott be rendezőként és azóta is sokan várják a következő részt. De legutóbbi műve után már egyáltalán nem tűnik olyan jó ötletnek, hogy belevágjon a folytatásba.

Az alapfelállás szerint karácsonykor összegyűlik a rokonság, így van egy Max-éknél is. A találkozás nem mindenkinek öröm, sőt, inkább amolyan kötelező kellemetlenségként élik át néhányan, de azért megpróbálnak mosolyt erőltetni magukra. Mégis, Maxnek elege lesz az egészből és úgy alakul, hogy éppen ő miatta toppan be a hatalmas szarvas „démon”.

A szörnyű hóvihar miatt négy fal közé szorult emberek, akik valahogy megpróbálják állni a sarat a különféle vérengző lényekkel szemben – sztori ugyan nem eredeti, de azért egy ügyes rendező kezében aranyat érhet. Sajnos Dougherty elrontotta, nagyon elrontotta. Habár a kezdeti percek egészen ötletesek, de a társadalmat kritizáló-parodizálás után a film első fele egyáltalán nem működik. A játékidő második részére pedig sikerül agyonütni a padláson játszódó jelenettel, ami után tényleg kezünkbe temetjük az arcunkat és révülten suttogjuk, hogy „Miért, miért”? De Dougherty ironizálni sem tud, erősen elveti a sulykot. Sajnos eléggé ötlettelen a film, a nyitány, a nagyi flashback jelenete és a legvége nevezhető élvezhetőnek, de mindez kevés.