0

Kosinski rettenthetetlen tűzoltóegységről forgat

noexitJoseph Kosinski a Tron: Örökséggel (Tron: Legacy) mutatkozott be a filmiparban, majd a Feledést (Oblivion) adta ki kezei közül. Több, nagyobb költségvetésű elképzeléshez is közül került, de eddig sem a Logan futása (Logan’s Run), sem A fekete lyuk (The Black Hole) remake-ből nem lett semmi és az Alkonyzónáról (Twilight Zone) is hallgatnak egy ideje.

A direktor asztalán újabb tervezet landolt, Ken Nolan, a Black Hawk Down írójának No Exit forgatókönyvét vehette a kezei közé. A történet a Granite Mountain Hotshots elit tűzoltóegységről szól. Rendszerint nem holmi apróbb esetekhez szálnak ki, jobbára olyan helyeken tevékenykednek, ahová kollégáik már nem mernek bemenni, izzó poklokba merészkednek be.

A cselekmény a 2013. június 30-án játszódik, a Yarnell Hill-i futótűznél vívtak hősies küzdelmet. A 20 fős csapat 19 tagja odaveszett.

2014-ben lehetett hallani először a No Exitről, akkor Scott Cooper álldogált a rendezői térfélen és Brendan McDonough, az eset egyetlen túlélője tanácsadóként vett részt a sztori kivitelezésében.

0

Basinger A sötét ötven árnyalatában

kimbasingerManapság Kim Basinger (9 és fél hét, Batman, Szigorúan bizalmas, A pofon egyszerű) nem kap jó szerepeket, legalábbis nem mondhatni, hogy túl sok emlékezetes filmben játszott az eltelt időszakban. De idén a Rendes fickók (Nice Guys) krimi-vígjátékban fogjuk látni, ahol ugyan nem ő áll a középpontban, de minden bizonnyal az egyik legjobb produkció lesz a májusi bemutatók közül. Illetve jövőre már biztos, hogy benne lesz egy kasszasikerben. Bevállalta A szürke ötven árnyalata (Fifty Shades of Grey) folytatását, vagyis A sötét ötven árnyalatát (Fifty Shades Darkert).

Basinger alakíthatja Elene Lincolnt, Christian Grey egykori szeretőjét és jelenlegi üzleti partnerét. A nőnek nem tetszik, hogy Grey viszonyt folytat Anastasiával, és megpróbál véget vetni kapcsolatuknak.

Úgy tűnik, hogy a második és a harmadik részt James Foley egyben forgatja le. A következő rész 2017. február 10-én jön, 2018. február 9-én pedig a jön a befejezés.

0

A Senna rendezője készíti a Silver Ghost filmet

rollsroyceA Senna és az Amy dokumentumfilmek rendezője, Asif Kapadia ezúttal Charles Rolls-ról és Henry Royce-ról készíthet filmet. Martin Scorsese producerként állhat a Silver Ghost címre hallgató projekt mögött, akinek még maga Richard Attenborough vázolta az elgondolását és azóta kitart a tervezet mellett.

Rolls és Royce a XX. század kezdetén ismerkedett meg egymással és ezzel együtt elindult egy gyümölcsöző üzlet is. Az általuk alapított gyár és márka még most is ismert. Úttörőnek számítottak az autógyártásban. Rolls azonban 1910-ben egy légi bemutatón vesztette életét. Ő volt az első brit, aki légiszerencsétlenségben hunyt el.

De a verdákon kívül romantika is lesz a filmben, amelyben a Beaulieu család is érintett lesz. John Douglas-Scott Montagu angol báró és Eleanor Velasco Thornton modell kapcsolatát fogják boncolgatni.

1

Folytatják a Mama horrort

mamaAz elmúlt évek egyik legjobb horrorja a Mama volt. Ebben egy apa két kislányával egy erdőbéli faházikóban köt ki, aminek lakója megöli a férfit, a gyereket viszont életben hagyja. Eltelik pár év, az apuka testvére továbbra is keresi a lányokat, rájuk is lel, majd magához veszi őket. Andres Muschietti ezzel a produkcióval tette le névjegyét Hollywoodban és Guillermo del Toro állt producerként a film mögött.

A bevétel tetszetős volt, mondanom sem kell, hogy egyáltalán nem meglepő, hogy belevágnak a következő részbe. Kevin Kölsch és Dennis Wildmayer, a Starry Eyes rendezői vezényelhetnek a forgatáson, jelenleg a szkriptet pofozzák ki. Jessica Chastain visszatérésére ne számítsunk.

1

Good Kill

goodkill1

A háború nagy üzlet és mivel a fogat fogért-elvet követi, aki csak teheti, így még véletlenül sem érvényesül a „Ha valaki megdob kővel, dobd vissza kenyérrel”-hozzáállás. Lehet, hogy szomorú vagy éppen egyenesen tragikus, de ha egy országnak van rá lehetősége, akkor bizony megtorolja a rajta esett sérelmeket. És ha eltelik némi idő, akkor már az sem számít, hogy ki kezdte és miért. Beindult a nagyipar, nincs megállás, felhasználják a régen porosodó muníciót és legalább az új technológiákat is lehet tesztelni. Olvasd tovább

0

Trolls előzetes

trollsA Troll játékbabákat 1959-ben adták ki először és a 60-as években eléggé nagy divatja volt. Aztán a 70-es években újra népszerűek lettek és több gyár is másolta alakjukat, teljesen más nevet adva nekik. 2003-ban a Dam cég a jogok környékén letisztázott mindent és leállíttatták az illegális gyártásokat. 2010-ben a DreamWorks Animation bejelentette, hogy elkészül az animációs film. Mike Mitchell és Walt Dohrn rendezése november 4-én kerül bemutatásra és az előzetesből leszűrhető, hogy miféle alkotásra van kilátás. Olvasd tovább

1

Kilenc élet előzetes

ninelivesBarry Sonnenfeldről régen hallhattunk. Talán azért, mert inkább tévéfilmekkel foglalkozott. A Rumlis vakáció (RV) után csak hat év múlva, Men in Black 3. részénél lehetett találkozni a nevével a vásznakon. De idén újabb produkcióval jelentkezik, a Nine Lives-szel, amelyre sikerült Kevin Spacey-t is megnyerni.

Tom Brand (Spacey) milliárdos üzletember, FireBrand cégének köze van az északi félteke legmagasabb felhőkarcolójának megépítéséhez. De munkamániás életvitele miatt családjára már nem marad ideje, így elhanyagolja szépséges nejét (Jennifer Garner) és csodálatos lányát, Rebeccát (Malina Weissman). Rebecca 11. születésnapjára egy macskát szeretne, úgy, ahogy minden éven. Tom viszont utálja a cicákat, azonban kifut az időből és nincs nála ajándék. GPS-e egy furcsa állatkereskedéshez irányítja, ahol érdekes macskákat lehet kapni. Annak tulaja (Christopher Walken) pedig be is mutat számára egy fenséges kandúrt. Hazafelé tartva viszont Tom balesetet szenved és mikor magához tér, rádöbben, hogy valamiképpen tudata bekerült a macskáéba. És családja életét egy teljesen új perspektívából láthatja.

Olvasd tovább

0

The Confirmation előzetes

confirmationClive Owen ritkán vállalt vígjátékot, de a The Confirmation-ra rábólintott. A színész mellett Robert Forster, Tim Blake Nelson, Maria Bello, Matthew Modine és Patton Oswalt is játszik Bob Nelson rendezésében.

Walt (Owen) egy szerencsétlen, alkoholista ács. Van egy fia is, akit ritkán lát. Viszont amikor Walt exneje elutazik új férjével rá hárul a feladat, hogy egy hétvége erejéig ügyeljen a 8 éves srácra. És a víkend eléggé izgalmas lesz, mivel eltűnik a férfi szerszámkészlete, apa és fia pedig megpróbálja megtalálni a tolvajokat, e közben pedig egyre jobban összecsiszolódnak. Olvasd tovább