Brian Duffield 2011-ben írt forgatókönyve sok dicséretet kapott, de eléggé rögös út vezetett a forgatás kezdetéig. 2012-ben Natalie Portman vállalta be a főszerepet, egyúttal producerként is húzta a tervezet szekerét. Michael Fassbender a sötét oldalt erősíthette, Joel Edgerton és Rodrigo Santoro neve keringett a film körül. 2013-ban Fassbender az X-Men folytatás miatt távozott, Lynne Ramsay pedig úgy gondolta, így Edgerton a főgonosz helyett Jane exét testesíthetné meg, a negatív karaktert pedig Jude Law játszhatta volna.
A forgatás első napján Lynne nem jelent meg, a producerek pedig a fejüket vakarták. Nem akarták veszni hagyni az előkészületekre költött összeget, így lóhalálában új rendezőt kerestek. Gavin O’Connor vállalta a feladatot. Ugyanakkor Law búcsút intett, mivel ő kifejezetten Ramsay-vel akart dolgozni. Dariug Khondji operatőr szintén lelépett, Mandy Walker töltötte be a megüresedett helyére. Bradley Cooper pedig Law posztját töltötte be, azonban a színész nem sokáig tartózkodott a fedélzeten, Ewan McGregor vette át a stafétabotot.
2014 augusztus 29-re tűzték ki a bemutatót, amit 2015 február 20-ra módosítottak, majd szeptember 4-re toltak. Azonban idén nyáron a Relativity pénzügyi nehézségei miatt bebukta a forgalmazási jogokat, amit Weinsteinék szereztek meg. Ha minden jól megy 2016 februárjában a mozikba kerül a western.
Jane Hammond végre maga mögött hagyta az erőszakos Bishop bandát, új életet kezdett és férjhez ment. Ám egy napon ura lőtt sebekkel érkezik haza, Bishopékkal volt nézeteltérésére, ráadásul a nyomában lohol a csapat többi tagja. Nincs hova futnia, Jane-nek nincs más választása, egykori szerelméhez fordul segítségért.
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.
Izé, https://www.youtube.com/watch?v=RqQn2ADZE1A 🙂
Jó színészek! Ez akár jó is lehet.