4

A Galaxis őrzői 2-ben új tagokkal bővülhet a csapat

poster_guardiansofthegalaxyJames Gunn vendége volt a Variety Entertainment & Technology Summit eseménynek, ahol mi másról is beszélt volna, mint A galaxis őrzői (The Guardians of the Galaxy) folytatásáról. „Eléggé megdöbbentő nyitánnyal indítunk. Az első 10 percben az összes karaktert kinyírjuk.” – viccelődöt a rendező.

A humoros kezdet után Gunn elmondta, hogy mind az öt Őrző visszatér és rajtuk kívül lesz még néhány ismerős mellékszereplő az első felvonásból. Sőt, a csapat újabb tagokkal bővülhet.

„Augusztus első napján mutatták be filmemet, akkor én mást sem csináltam, mint a folytatás forgatókönyvével foglalkoztam. Eléggé izgatott voltam, hiszen végre elereszthettem az elsőt és belevághattam a következőbe. Én mindig is úgy gondoltam, hogy nem csak egyetlen történetet lehet elmesélni ebben a világban.

Beszélt az effektekről is, szóba hozta, hogy a Scooby Doo 2 forgatásán tett szert először némi tapasztalatra. A film szkriptjét ő vetette papírra és Charles Rovern producer magyarázott és mutogatott neki pár dolgot, arra az esetre, ha rábízná a harmadik felvonást is. Itt értette meg, hogy mi az ami működik CGI-vel és mi az, ami nem. Ezért is döntött úgy, hogy a mosódmedvét inkább színész játssza.

A DVD kiadvány decemberben kerül a polcokra, Gunn több törölt jelenetet ígért, illetve néhány karakternek jobban meg lehet majd ismerni a hátterét.

4 komment

  1. Pedig a mosómedve full CGI volt. Groot-ot játszotta el színész, Vin Diesel ugyebár. Itt valami elírás történt. 🙂

  2. Az Avengers Föld legnagyobb hősei sorozat második évadában van egy epizód, amikor a bosszúállók egy félreértés miatt megküzdenek a galaxis őrzőivel. Na mármost ebben a részben vannak olyan tagjai a galaxis őrzőinek, akik a filmben nem szerepeltek, nevezetesen Quasar és Adam Warlock. Remélem velük bővül majd a csapat, szerintem ők lennének az optimális bővítés (most persze csak a jó oldalról beszélek). Remélem így lesz.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *