0

A majmok bolygója: Forradalom szinkronos előzetesek

majmokbolygojafolytats12A majmok az urak. Ők az erősebbek, okosabbak, jobban alkalmazkodók. Tíz évvel az első, szuperintelligens emberszabásúak megjelenése után, övék a világ, és Caesar a vezetőjük.
Az emberiség mégsem pusztult ki teljesen. Kisebb túlélő csoportjaik bizonytalan, átmeneti békét kötöttek az uralkodó fajjal.
Ám a természetes kiválasztódás nem bírja a kompromisszumokat. A béke átmeneti. Előbb-utóbb ki fog törni a csata, amely vagy az embereket vagy a majmokat örökre elsöpri a föld színéről.


A majmok bolygója – Forradalomban a Cézár vezette, genetikailag továbbfejlődött majmok világát maroknyi ember fenyegeti, akik túlélték az egy évtizeddel korábban elszabadult vírust. Sikerül békét kötniük, de ez rövid életűnek bizonyul, és a háború szélére sodródnak – egy háborúéra, ami eldöntené, melyik faj uralja a Földet.
Korábban is felmerült már A majmok bolygója franchise újraindítása, de akkor lehetetlennek tűnt a korábbi filmek sikerének elérése, nem hogy túlszárnyalása. Aztán 2011-ben A majmok bolygója – Lázadással mégis repülőrajtot vett a filmek új sorozata. A siker Andy Serkis lenyűgöző alakításának és a Weta Digital lélegzetelállító vizuális effektjeinek volt köszönhető. A film közel 500 millió dollár bevételt hozott, a közönség és a kritikusok körében egyaránt népszerű volt.
A majmok bolygója – Lázadás érzelmileg is rabulejtő történet volt, és ezt a filmkészítők A majmok bolygója – Forradalomban is tovább akarták vinni. A majmok bolygója – Lázadás azzal ért véget, hogy a majmok kiszabadulnak az őket fogvatartó emberektől – miközben az emberek által létrehozott, halálos vírus szétterjed a világon. A majmok Cézárt, a jó szándékú vezetőjüket követve a San Francisco melletti erdőbe menekülnek, és ott kezdik el élni önálló életüket.
„A történet, amelyet több filmen elmesélünk, A majmok bolygójához fog vezetni – mondja a rendező, Matt Reeves -, nem pedig a majmok és az emberek bolygójához, úgyhogy ennek a filmnek is ebbe a nagyobb történetbe kell illeszkednie.”
Az új történet szerint a majmok kiépítették a társadalmukat az erdőben, az emberek nagy részét viszont kiirtotta a vírus. „10 éve tört ki a járvány, és a vírusos apokalipszist nagyon kevés ember élte túl – meséli Dylan Clark producer. – A majmok viszont, köszönik szépen, remekül vannak. Cézár vezetésével szabadok lettek, és új otthont építettek maguknak.”
A majmok bolygója – Forradalom mégis a túlélésről szól, nem pedig az apokalipszisről. „A film elején olyan érzésünk lehet, hogy már a majmoké a Föld – mondja Reeves. – Az emberek kis csoportja küzd a fennmaradásért, bár a környezet a majmoknak kedvezőbb. De vajon az emberek vagy a majmok tudják kitalálni, hogy tudnak együtt élni erőszak nélkül?”
Az események középpontjában ismét Cézár áll, akit a 2011-es A majmok bolygója – Lázadásban Andy Serkis keltett életre. A majmok bolygója – Forradalomban Cézár áll a majmok társadalmának élén. A felszabadulásuk után egy évtizeddel új feladatokkal kell szembenéznie: meg kell tartania vezető pozícióját és meg kell védenie a társát és két kölykét.
„A 2000 orángutánból, csimpánzból és gorillából álló társadalomnak nyitott és empatikus vezetője akar lenni – mondja Serkis. – Ő az alfamajom, született vezető. A többi majom tiszteli őt, mert igazságos, meghallgatja a véleményüket, és bevonja őket a döntéshozatalba. Neki is határozott elképzelései vannak, de mindig kikéri a tanács véleményét is.”
Cézárnak ellentmondásos érzései vannak az emberekkel kapcsolatban. Emberek között nevelkedett, de kívülálló volt, bár A majmok bolygója – Lázadásban megismert Willre apjaként tekint.
Cézár most már vezető, társ és szülő, ez pedig új feladatok elé állította az őt játszó Serkist. „Felelős a családjáért, hiszen már van egy társa, egy fia és egy újszülött bébije, de felelős az egész közösségért is – mondja a színész. – Másrészt az emberekkel is együtt érez, és valahol mélyen még megvan benne a vágy, hogy kommunikálni tudjon velük.”
A majmok bolygója – Forradalomban Cézár az emberek közül legtöbbet Malcolmmal van kapcsolatban, akit Jason Clarke alakít. Malcolm régen, még az előző világban építész volt, a felesége is annak a vírusnak lett az áldozata, amely kiirtotta az emberiség nagy részét. Azóta egyedül neveli kamasz fiát, Alexandert, és kétségbeesve próbálja megőrizni a reményt és a stabilitást, amit San Franciscóban, a túlélők kis csoportjával kialakítottak.
„Malcolm olyan, mint Cézár emberi változata. Megpróbálja újra felépíteni a közösségét egy olyan világ romjaiból, ami örökre eltűnt” – mondja Reeves. „Nagy a bizalmatlanság mindkét oldalon, és mindketten a másik felet hibáztatják – teszi hozzá Clarke. – Az emberek nagyon dühösek azért, ahogy az emberiség szenvedett a majominfluenzától. Természetesen tévednek, amikor a majmokat hibáztatják a vírus miatt, hiszen azt emberek állították elő egy laboratóriumban.”
Cézárnak és Malcolmnak olyan döntéseket kell hozniuk és olyan kompromisszumokat kell találniuk, amelyekkel nem ért mindenki egyet. Mindketten apák, akik nem csak magukért felelősek. Ebből a szempontból a film két család története is – egy ember- és egy majomcsaládé.
Az emberek kolóniájának vezetője Dreyfus, akit Gary Oldman alakít. Célja, hogy újjáépítse San Francisco romjai között azt, ami az emberi társadalomból maradt. „A kolónia a túlélők olvasztótégelye – mondja Oldman. – A vírus sok millió embert megölt, mi vagyunk azon szerencsés kevesek, akik genetikailag immúnisak a vírusra. Megpróbáljuk helyrehozni a világból azt, amit lehet.”
Ezért küzd Ellie is, az ápolónő, aki annak idején abban az intézetben dolgozott, amely megpróbált megfékezni a járványt. „Ellie erős és kitartó nő, aki életben akar maradni – mondja az őt játszó Keri Russell. – Ez a járvány után sem könnyű, hiszen egyre nagyobb a pánik, amikor kiderül, hogy a kötelékek az emberi közösség tagjai között máris elkezdenek felfesleni. Erős, és Malcolmnak éppen ilyen nőre van szüksége.”
Malcolm kamasz fia, Alexander (Kodi Smit-McPhee) már a megtizedelt világban nőtt fel, nem is nagyon emlékszik, milyen volt a normális élet. Az ő valósága már a mindennapi küzdelem a létért a civilizáció romjai között. „Ez egyrészt a túlélés története, másrészt a bizalomé és szereteté, ami Malcolm és Alexander között van – mondja Smit-McPhee. – Bár az emberiség állandó fenyegetettségben él, Alexander csak ezt a világot ismeri, úgyhogy ezt szokta meg. Ez legalább arra jó, hogy megadja neki az erőt a túléléshez.”
Az emberek félelmetes ellenfele Koba, akit Toby Kebbell alakít. A majmok bolygója – Lázadásban megismert sebhelyesarcú majom élete korai éveit egy laborban töltötte, ahol tudományos kísérleteket végeztek rajta. A szabadon töltött évtized alatt Koba mindenre elszánt harcos lett, aki mélyen gyűlöli az embereket, és úgy gondolja, csak a halott ember a jó ember.
Kebbell jelenleg a Fantasztikus Négyes következő filmjét forgatja, amelyben szintén egy ikonikus gonoszt játszik: Victor Von Doomot. „Koba viszonya Cézárhoz olyan, mint az apa-fiú kapcsolat, vagy még inkább mint a báty-öcs kapcsolat – mondja a színész. – Cézár kezében van a vezetés, és úgy tűnik, Koba ki van békülve ezzel.”
Sokkal kedvesebb majom figura Cornelia, akit Judy Greer alakít. Tíz évvel a felkelés után Cézár felesége és két kölykének anyja: a türelmetlen és néha lázadozó Kékszeműé, akit Nick Thurston játszik, és egy újszülött kis csimpánzé.
Amikor A majmok bolygója – Lázadást bemutatták, a rajongók azonnal rájöttek, hogy Cornelia neve tisztelgés az 1968-as film majom főszereplője, Cornelius előtt, akit Roddy McDowall játszott. Ráadásul Cézárral való romantikus kapcsolata miatt a neve egyben történelmi utalás is Cornelia Cinnára, Julius Caesar római államférfi első feleségére.
A legutóbbi filmben mutatkozott be a Terry Notary alakította Villám is, aki képzett harcos és Cézár egyik legfőbb szövetségese. A majmok bolygója – Lázadáshoz hasonlóan Notarynak most is volt más feladata: ő találta ki és gyakoroltatta be a többiek mozgását, illetve ő volt a kaszkadőrök koreográfusa is.
Visszatér Karin Konoval is Maurice szerepében. Az egykori cirkuszi orángutánt arra kényszerítették, hogy a fogvatartóit szórakoztassa. Most ő a bölcs öreg, Cézár tanácsadója és a majombirodalom kicsinyeinek tanára.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *