1

Dwayne Johnson lehet a Janson küldetése főszereplője

dwayneRobert Ludlum regényei nagy népszerűségnek örvendnek, de az Álomgyárban nem igazán kapdosnak a szerzői művei után, habár a Bourne franchise sikere után nem lett volna meghökkentő, ha gyorsan bejelentik, hogy vászonra kerül néhány története.

Mindenesetre az Universal most megszerezte  a Janson küldetése (The Janson Directive) jogait, amelyhez az író halála után több folytatás is készült. A főszerepre Dwayne Johnsont nézték ki, a tárgyalóasztalnál egyeztetnek vele.

A regény tartalma: Paul Janson, az amerikai titkos ügynökből lett biztonsági szakértő olyan megbízást kap, amelyet nem utasíthat vissza: Peter Novakot, a magyar származású, humanista milliárdost kell megmentenie, akinek az életét köszönheti, mivel a vietnami háború idején közbenjárására szabadult ki a fogságból. Novakot, a legvéresebb nemzetközi konfliktusokban közvetítőként fellépő, alapítványán keresztül a világ békéjéért odaadóan dolgozó emberbarátot egy indiai óceáni kis ország fegyveres lázadói foglyul ejtették és ki is végezték, ha Janson – vállalva a lehetetlent – kis csapatával ki nem mentené börtönéből, egy megközelíthetetlennek hitt erődből. Ám a sikeres akció az utolsó pillanatban tragédiába fordul, amelynek Janson az egyetlen túlélője.Életben marad, de űzött vaddá válik, akit soha el nem követett bűnökkel vádolnak, és minden amerikai titkosszolgálat őt hajszolja, az ő életére tör. Akad ugyan segítője, de így is a fél világot kell bejárnia New Yorktól Sárospatakig és Tokajig, amíg tisztázódik, hogy akaratán kívül egy olyan nemzetközi terv részese lett, melynek következtében – ha kiderül – át kell írni a XX. század utolsó negyedének történelmét, és ha megvalósul, a mit sem sejtő világ fölötti uralom egy ember, egy pszichopata gyilkos kezébe kerül. Ezt csak Paul Janson képes megakadályozni. (moly.hu)

 

Egy komment

  1. Na! Budapest után megismerkedhetne a vidéki élettel is Magyarországban. Tokajban elborozgatnék vele 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Biztosra megyünk *