9

Újabb Mátrix film érkezik?

matrix2011-ben röppent fel a hír, hogy Keanu Reeves úgy nyilatkozott, hogy a Wachowski testvérek megcsinálják a Mátrix 4. és 5. részét. Néhány órával később a színész ügynöke cáfolta a pletykát, mint mondta Reeves a megjelölt időpontban nem tartózkodott azon a helyen, amelyet a híresztelések megjelölnek.

Ám a Latino Review (hozzáteszem: nem túl megbízható forrás) nemrég lehozta, hogy úgy tudják, hogy a Warner Wachowskiékkal közösen újabb folytatáson törik a fejüket és ha minden jól megy 2017-ben ki is jöhet a filmet. Az elképzelés szerint a történet a Mátrix születését, megalakulását mutatná be, de egyelőre minden eléggé képlékeny és a későbbiek során sok minden változhat.

A Mátrix eredetéről több, mint 10 évvel ezelőtt esett szó a Matrix Comics képregényben, a Bits and Pieces of Information sztorit az Animátrixban is bemutatták, de elvileg ehhez nem lesz semmi köze az új filmnek.

1999-ben az első rész 463 millió dollárt kaszált, DVD-n és videón is gyorsan nagy kedvenccé vált, hatalmas rajongás övezte. A stúdió sem volt vak, látták, hogy mindenki erről beszél, így adtak 300 millió dollárt a rendezőtestvéreknek, hogy forgassák le a két folytatást. A második felvonás 742 millió dollárt szedett össze, ám sok bírálat érte és rengetegen távoztak csalódottan a mozikból. A kiábrándultság meglátszott a harmadik rész eredményein, amely 427 millió dollárt gyűjtött be (Amerikában 139 milliót, míg elődje 281-et).

Várjuk a cáfolatot vagy a megerősítést.

9 komment

  1. Nem értem mi szükség van rá? Sem azt hogy a fenébe akarják megvalósítani? A mátrix trilógiában teljesen lezárult a történet, semmilyen elvarratlan szál nem maradt benne amiből folytatást lehetne csinálni. Mit képzelnek ezek?!

    Szerintem kizárólag úgy készíthetnének új mátrixot, ha az Enter the Matrix című számítógépes játékot filmesítenék meg. Bár ez a világ legrosszabb számítógépes játékainak egyike, mégis egy vadonatúj, mátrixokban nem látott történetet mesél el. Ezt meg lehetne filmesíteni, de ebből is csak egyetlen filmet lehetne csinálni, trilógiát semmiképp.

    • Nem maradt elvarratlan szál? Gyakorlatilag úgy lett vége, hogy sehogy. 🙂 A gépek hirtelen úgy döntöttek, hogy nem bántják az embereket…ahhha….

      Hogy mi szükség van rá? Nem tudom. Melyik filmre van szükség egyáltalán?

  2. Az első rész etalon a maga nemében. A második már inkább egy jó akciófilm, én kedveltem és minden idők egyik legjobb autópályás üldözése van benne. A harmadik tré, a szövegek is inkább egy marha nagy zagyvaságnak tűnnek.

  3. Kisebbségben leszek akkor: szerintem nincs nagy baj a 2. résszel 3. meg jó . :DAz első részhez persze nem érhettek fel, de nem is akartak. DE 10x annyi energiát raktak beléjük mint mostaniakba kb…
    .Az akciófilmek közül, vagy a mezei blockbusterek közül magasan kiemelkedtek atomjó koreográfióval.
    A konyhafilózást én meg tudtam bocsátani a rengeteg jó ötlet és megoldás miatt,
    Nem mondom hogy repesek az örömtől, ha tényleg hozzá akarnak nyúlni:( főleg azért mert az animatrixszal mindent elmondtak.
    Ha mégis nekikezdenek, akkor nagyon remélem hogy nem azért teszik mert ennyire biznak a jupiter ascendingben:\

  4. Soha nem értettem mi baja az embereknek a 2. és a 3. résszel. Imádom egyformán mind a hármat.

    @lothor: az olvasás azért megy? Világosan le lett írva a cikkben, hogy előzményfilm(ek) lesz(nek).

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *