0

Megint a Disney-nél készülhet el a Gonosz lélek közeleg

lelekkozeleg1962-ben került a könyvesboltok polcaira a Ray Bradbury által írt Gonosz lélek közeleg (Somesthing Wicked This Way Comes) regény. A Disney 1983-ban készített egy filmet a könyvből, ennek forgatókönyvét maga Bradbury szállította le. A stúdió most ismét szeretne egy adaptációt, Seth Grahame-Smith-t kérték meg, hogy írjon egy vázlatot, hogy miképp képzelné el a produkciót, majd ha ezzel megvan és a Disney-nek is megfelel leszerződtetnek egy forgatókönyvírót is.

A könyv tartalma: Jim és Will kiskamaszok, akik nagyon szeretnének már felnőni. Egy nap vándorcirkusz érkezik a városukba, szörnyszülöttekkel és fantasztikus mutatványokkal: az öreg tanárnő a Tükörlabirintusban megpillantja kislánykori önmagát, a villámhárító-ügynököt megigézi a világ leggyönyörűbb asszonya, a fiúk pedig kilesik a nagy titkot – a cirkusz körhintája hátramenetben fiatalít, előre pedig öregít. Ám Will apja, az emberkerülő könyvtári gondnok régi újságokból rájön, hogy a cirkusz nem közönséges társulat: harminc-ötven évenként visszajár hozzájuk, hiszen az emberek a körhintán megifjodhatnak, a cirkuszosokat pedig éppen az ő félelmeik és fájdalmaik éltetik, hiszen mindenki fél valamitől. A felismerés elkésik: a cirkusz megfogja és akarat nélküli bábokká teszi a fiúkat. Will apjának ki kell lépnie remetei magányából, hogy megmentse a gyerekeket, de a rémálom rá is kiterjeszti gonosz hatását. A lidércnyomás véget ér ugyan, ám a tapasztalatot nem lehet meg nem történtté tenni. Jim és Will nem lett felnőtt, de a régi gyermekkornak mindörökre vége. Ray Bradbury a mélységesen emberi sci-fi klasszikusa, a Marsbéli krónikák és a Fahrenheit 451 halhatatlan írója. Leghíresebb és legnépszerűbb művei közé tartozik a Gonosz lélek közeleg, amely hamisítatlan amerikai álom a felnőtté válásról, a gyermeki mesevilág felől közelítve. (bookline)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *