7

Marshall rendezi A trollvadász remake-jét

trollhunterA trollvadász (Troll Hunter) norvég ál-dokumentumfilmben egy forgatócsoport követni kezd egy vadászt, gyorsan kiderült, hogy a férfi a trollok szakavatott ismerője és munkája konkrétan az, hogy felügyelje a lényeket. Hollywoodban gyorsan felfigyeltek a produkcióra, az Universal szerezte be a jogokat és Chris Columbus ugrott be a tervezet mögé producerként.

A 25 millió dolláros film rendezői székbe Neil Marshall ülhetett bele, a forgatást 2014 elején kezdheti el. Marc Haimes vetette írta a forgatókönyvet, amibe még Marshall is bele fog piszkálni. Nem no name színészekkel lesz tele a szereplőgárda, egy ismertebb színészt szeretnének a remake élére.

Az eredeti film rendezője, André Øvredal 2011-ben azt mondta, hogy nem kizárt, hogy megcsinálja a folytatást, hiszen nem mutattak be minden troll fajt. Azt is megszellőztette, hogy egy amerikai projekten is dolgozik Columbusszal a háta mögött, ami a Szörnyecskék és a Men in Black ötvözete lenne. Eddig egyikből sem lett semmi.

 

7 komment

  1. Jézus! De hiányzott már ez a film a 2014 e. várt filmtermésből. Meggyőződésem, hogy óriási érdeklődésre fog szert tenni. Kb. mint a skandináv eredetű Engedj be! amerikai változata… 😀

    • itt nem is az lesz a lényeg, hanem, hogy az amcsiknak profitot termeljen az aránylag jó ötlet újrahasznosítása. Szerintem az eddigi francia/spanyol/japán filmek remakejei sohasem az eredeti fölülmúlásának alapkoncepciójával készültek. Majdnem olyanok voltak, néhány példától eltekintve, mint a harmincas évek dobbie-jai, amikor egy film két nyelven egyszerre készült el…vagy valami olyasmi. 😀 de ez nem dobbie lesz hanem debil. 😀

  2. Az amcsik miért nem Bigfoot filmet csinálnak, miért kell erőlködni, hogy alaszkában (gondolom majd az lesz a helyi “Norvégia”) trollok rohangáljanak?!?!

    Chewbacca egy wookie a Kashyyyk bolygóról. De Chewbacca az Endor bolygón él. Gondolják csak meg; ennek nincs értelme! Miért akar egy wookie, egy 220 centis wookie az Endoron, 50 centis ewokok között élni? Ennek nincs értelme!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *