Az utolsó csavar (Trouble With the Curve)

Fogalmam sincs a baseball szabályairól! Láttam már erről a sportágról szóló filmet, tudom, hogy Tom Hanksnek volt egy ütős csapata (Micsoda csapat) és hogy Brad Pitt egy elemző program segítségével szerződtetett le játékosokat (Pénzcsináló). Tudom, hogy ütővel el kell találni egy labdát, van homerun és hogy a touchdown az másik sporthoz tartozik. Sejtem, hogy a játék is eléggé összetett lehet és az eddig filmek is csak nagyon az alapokat mutatták, hogy az egyszerű, ehhez a sportághoz nem értő ember is élvezni tudja, esetleg szurkoljon az egyik félnek. Az utolsó csavar sem próbálkozik azzal, hogy bevigyen minket a baseballszabályok sűrűjébe.

Gus (Clint Eastwood) a fiatal tehetségeket keresi-kutatja, évtizedek óta foglalkozik ezzel a munkával, gyakran ül a lelátókon néhány vén kollégával, követik a meccseket és filmekről vitatkoznak, olyan fontos témákat vitatnak meg, miszerint Ice Cube sokoldalúbb színész, mint Robert De Niro. Fájó szívvel és felettébb mogorván veszi tudomásul, hogy a szeme már nem a régi, de természetesen mindig az a hibás, aminek nekimegy (asztal, szék, szűkebb lett a garázs).

Lánya nagymenő cégnél dolgozik, főnökei teljes mértékben meg vannak vele elégedve, küszöbön a várva várt előléptetés, csak még egy fontos projektet le kell tudnia és máris beülhet a bársonyszékbe. Mikor kiderül, hogy apja látásával van némi gond, nem teketóriázik sokat, így kéretlenül is segít neki, hisz mégis csak a család az első. Ráadásul nem csak a jog, hanem a baseball is a kisujjában van. Gus cégénél, az Atlanta Braves-nél eközben egy fiatal, statisztikákhoz értő szemtelen fickó próbál gyorsan felkapaszkodni a szamárlétrán, megkérdőjelezi a vén csont megbízhatóságát. Ő az ifjú titán, aki a meccseket bámuló munkatársakra gyakorlatilag őskövületnek, kihalt fajnak tartja.

Eastwood 1993 óta csak olyan filmekben volt hajlandó szerepelni, amelyeket maga dirigálhatott le, de ez egyszer a rendezés lehetőségét átengedte Robert Lorenznek, aki 12 alkalommal is second unit directorként dolgozhatott vele. Mondhatni, hogy Lorenz első filmjénél biztosra ment, hiszen Eastwood lehet, hogy tud rosszul játszani (bár ilyesmire mostanában nem volt példa), de az biztos, hogy a morgolódó, zsörtölődő és cinikus humorú a figurát ő tudja legprofibban eljátszani kerek e világon. Amy Adams naná, hogy ismét egy bájos teremtést alakít, mindemellett kitartó és munkabíró csaj. A karakterekről már a kezdet-kezdetén leszűrhetjük, hogy kedvelni fogjuk-e. Lillard tökéletesen hozza a tenyérbemászó alakot, Joe Massingill az ifjú nagyképű tehetség, John Goodman pedig lazán eljátssza Gus legjobb barátját, Justin Timberlake-nek sem kell túlságosan megerőltetnie magát, bár eléggé halovány Eastwood és Adams árnyékában.

Igazság szerint Az utolsó csavarban nincs semmi olyasmi, amit korábban már ne láttunk volna, nincs semmi meglepő, minden jó előre kiszámítható, még az utolsó „csavar(t)” is. Ezt a filmet Eastwood és Adams játéka emeli az átlag fölé és ha nem lenne korrekt módon megírva a családegyesítés, az apa és lánya egymásra talál sztori bizony még a jó alakítások sem mentenék meg a filmet. A nem túl mély drámázás mellett kapunk egy adag humort is és egy szerencsére nem túlbonyolított romantikus szálat is sikerült becsempészni a filmbe. Azok számára is élvezhető, akik nem konyítanak a baseballhoz (egyébként sem az az igazi sportfilm) és azok is örülhetnek, akik a nagy effektdömping mellett életszagú, hihető alkotásra vágynak. 70 %-ot megadnék neki, bár hozzá kell tennem, hogy egy szőrösebb szívű néző könnyedén le tudná hurrogni a filmet. Végső soron nem igazán értem, hogy Eastwood miért vágott bele ebbe a filmbe, hisz állította, hogy többet nem fog játszani, és a Gran Torino tökéletes lezárás lett volna egy szép pályafutásnak.

imdb: 6,7
rottentomatoes: 51 %

Amerikai bevétel: 35,7 millió dollár
Eddigi összbevétel: 39 millió dollár