29

Die Hard – Drágább, mint az életed – Vélemények?

Állítólag iszonyatosan rossz a Die Hard újabb része. Személy szerint nem vagyok hajlandó pénzt áldozni rá. Miért? Az első rész méltán érdemelte ki a kultstátuszt és Bruce Willis is kiérdemelte, hogy katapultált az A ligás mozisztárok közé, majd megannyi remek film főszerepét kapta meg. Karácsonykor bármikor elővehető, én is ezt tette legutóbb, a Bűnvadászok előtt VHS-en (!) néztem meg. A második rész ugyan nagyban másolta elődjét, de ugyanolyan élvezetes és izgalmas volt. Számomra (most sokak lelki világába belegázolok) a harmadik már nem Die Hard, csak egy viszonylag jó akciófilm, a negyedik meg aztán végképp eltévesztette a házszámot. Szóval én egyelőre kihagyom, hogy McClane ötödjére adja drágán az életét. Ti láttátok? Mi a véleményetek róla?

29 komment

  1. nagy rajongója vagyok a sorozatnak, ahogy anno írtam a Die Hard a legjobb karácsonyi film. 😀 Én személy szerint a harmadik részt tartom a legjobbnak, egyszerűen imádom minden egyes percét. Nem tartottam hulladéknak a negyediket, voltak jó pillanatai, de alapvetően voltak vele bajok.
    Ez az ötödik… Hááát fél órája jöttem ki a moziból szóval még friss az élmény. Voltak olyan pillanatok amikor egy egy fél percre visszajött a Die Hard életérzés, de alapvetően egy elhibázott film. Az első perctől az utolsóig egy akcióorgia, ami talán az egyetlen pozitívum. A karakterek bűn rosszra sikerültek, egyszerűen botrányosan rosszak, akárcsak a párbeszédek… Hiába van 98 percig életveszélyben a két McClane, egy pillanatig sem éreztem egy csöpp feszültséget sem… Egy percig sem érezzük, hogy itt bármi bántódásuk eshetne. Az akciókat próbálták minél grandiózusabban megoldani, de legtöbbször gagyi lett a végtermék… A forgatókönyv írót egyszerűen lecsuknám…
    Ennek ellenére nem bántam meg hogy megnéztem. Bruce mindig az én hősöm lesz, és ha másért nem hát egy újabb Yippee ki-yay, motherfucker! kiáltásért megérte megnézni a filmet.

  2. Tényleg elég nagy csalódás lett… A jelenetek csak egymásra vannak pakolva,unalmasak a párbeszédek,Bruce Willis unott fejjel nyomja végig az egészet. Akció alig van benne,azok is unalmasak,egyszerűen nem értem,miért nem lehetett ezt rendesen megcsinálni.Sokan szidták a 4.részt,de ahhoz képest ez…szörnyű. Egy jobb rendező kellett volna,meg egy forgatókönyv. Lefogadom,hogy sikeres lesz anyagilag,akár a Taken 2…de igazából pocsék a minősége mindkettőnek. Mérges vagyok,mert nagyon vártam,de iszonyat nagyot csalódtam.

  3. A fenébe! Sejtettem, hogy ilyen vélemények lesznek. Sajnos manapság már egy-két filmen/rendezőn kívül kiveszett hollywoodból az eredetiség. Tömeg filmeket gyártanak. Egyszer-kétszer nézhető volt még az előző, na de már nem volt egyáltalán Die Hardos :(. A trailer alapján lehetett látni, hogy ez is csak egy akció orgia lesz semmi több, John McClane pedig nem erről szól. Sajnos kiöregedett a szerepből Bruce Willis, meg már nem lát benne fantáziát ő sem, de a pénz nagy úr. Régen még azt monda, hogy nem lesz 4-sem csak ha nagyon jó forgató könyv lesz :). Most meg már a 6.-at is emlegetik. Kár érte….

  4. Egyébként a VHS-t támogatom :). Nagy feeling mikor az ember a videora vár tekerés közben :D. Drága 90-es évek!

  5. Alapvetően az akciók jók, a forgatókönyv rossz. Egynek elmegy éppenséggel, de én a helyetekben kétszer is meggondolnám, hogy pénzt adjak érte.

  6. Amik azért hiányoztak, ami nélkül nincs die hard:
    – a már fent említett feszültség, hogy a rossz fiúk tényleg rosszak (és itt már csak McClane segíthet)
    – egy jó egy-egy elleni bunyó
    – egy kis csevegés a főgenyával (rádión vagy telefonon)

    A forgatókönyv tényleg nem volt jó. Az akciók viszont nekem tetszettek…
    Még jó, hogy volt benne lift/liftakna, mert anélkül tényleg nincs die hard! 🙂

  7. Erre mondom azt, hogy még az áramot sem pocsékolom rá, amivel leszedem. Majd ha kölcsönkapom, esetleg akkor. De a 4. rész is akkora sz*r volt! Eleve ez a “mindig ott van, ahol a terroristák” ötlet már kifújt számomra. Most már a kölke is benne van a családi bizniszben… Hurrá. Legközelebb a lánya is jön egyet akciózni?! Vagy fenét, az unoka! 😀 Kreténség. Erőtlen és agyatlan. Néha nem árt az ilyen, de a Die Hard már sok. Hollywood nagyon megrekedt, újabb dolgokat nem mernek bevállalni, ha mégis, akkor tuti elcseszik. Aztán visszaállnak a folytatásokra, remake-re, reboot-ra. De eltértem már a tárgytól. Eddig sem akartam megnézni, ennyi negatív kritika után, nem is fogom.

  8. Én már azt sem értettem, hogy miért Moore-t tették meg rendezőnek. A Főnix útja ugyan teljesen rendben volt és az Ellenséges terültet is élveztem, de amit azóta művelt…hát az bizony gáz. Max Payne és az Ómen remake után nagyon csodálkoztam, hogy beleülhetett a rendezői székbe. Willisnek nem volt beleszólása vagy őt már csak a pénz érdekli?

  9. Hozzáteszem;az előző rész 7.3-on állt meg 228000 szavazat után,tehát ebből is látszik a nagyfokú elégedetlenség.

  10. Én tegnap néztem meg. Szerintem nem volt rossz. Ennek ellenére azt mondom, hogy valami azért hiányzott belőle, ami mondjuk az első három filmnél még megvolt (Die Hard feeling?)
    Ez az új rész gyakorlatilag egy 90 perces akciójelenet néha egy-egy párbeszéddel megszakítva. Ja, meg valami történetféleség is akad, de azt nem erőltették túl…

  11. Willis egyre rosszabbb és rosszabb filmekben vállal szerepet. Ugyan kikapar magának egy-egy jobbnak tűnő mozis produkciót, próbál a felszínen maradni, de elég csak megnézni, hogy tavaly miben láthattuk. Sok-sok only dvd kategóriás film: Set Up, Az igazság nyomában, Fire with fire, Lay to favorite. Még szerencse, hogy ott volt a Holdfény királyság meg a Looper.

  12. Tényleg ha itt tartunk, bár Off a téma, de valaki elmagyarázhatná, hogy az a Holdfény királyság, mitől olyan királyság film? Rendesen utáltam magam, amiért végingéztem.

    • én 10 percig tudtam nézni a Holdfény királyságot 🙂

      tipikus bárgyú művészfilm, ami csak egy bizonyos fajta embernek tetszik…

      a rendezés is tök béna volt..

  13. Szerintem közel sem olyan szar film ez, mint ahogy az egész neten írják. Jó nyilván nem ér az első 3 rész nyomába, és a kamerarángatás, zoomolgatás tök felesleges, de egy korrekt kis akciófilm. Ráadásul a mozi fullon volt, a film végén meg tapsoltak az emberek. 🙂

    • Te jó ég, melyik moziban voltál? 😀
      Tényleg érdekel, mert péntek du. a Duna Pláza legnagyobb terme kongott az ürességtől, jó ha 10-en voltunk, meg is lepődtem, h ennyire nem érdekli az embereket.

      • Én szombat délután láttam a DP-ben és akkor sokan voltak. 😀 Bár a tapsolás az nem volt. (Én elvoltam a filmmel, mivel a sok negatív kritika után igyekeztem minden elvvárásom nullára csökkenteni.) Én is beállok a sorban, hogy fölös a mozijegy ára érte. Budapest meg rossz Moszkva, Varro meg egész jó McLane lett (bár idegesített, hogy hússzor elmondja milyen profi, de mindig beszopja).

  14. Nekem tetszett a Die Hard 5. Jai Courtney fantasztikus benne, Bruce bácsiról ne is beszéljünk, ő még mindig nagyon jó színész! 🙂 Nem mondom, hogy ötször megnézem moziban, de a maga műfajában jó lett. Láttam már rosszabb akciófilmet is.

  15. Én is megnéztem végre.
    Az a baj vele, hogy hiányzik belőle vagy 20 percnyi kifejtős, sztori építgetős, karakterábrázolós rész. Az biztos, hogy hülyére megvágták, olyan részek is hiányoznak belőle, ami az előzetesben benne volt. Az akciójelenetek nagyjából rendben voltak. Willis semmivel nem volt nagyobb terminátor itt mint az előző részben.
    Die Hardnak valóban kevés, de ha igazságosak akarunk lenni, semmivel nem volt gyengébb mint az Expendables filmek. Azt döntse el mindeki maga, ez mit is jelent.

  16. Franchise leggyengébb része, egynek elmegy. Bruce dumái hatalmasak, Jai Courtney-t meg jó volt látni, Jack Reacherbe megszerettem.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *