0

UIP hírlevél

0uip

Beyoncét és Biebert követelik az új filmsikerbe

Teljesen bezsongtak a Tökéletes hang című zenés film rajongói, amióta kiderült, hogy már előkészületben van a folytatás. Az interneten adnak tippeket a film készítőinek, mit várnak el a következő résztől. A szerényebb rajongók két táborra oszthatók: az egyikbe azok tartoznak, akik több szexet követelnek, a másikba meg az ábrándosak, akik több romantikára vágynak. Sokan pedig annyira nem tudnak betelni a filmmel, hogy örülnének, ha tévésorozat készülne belőle. A legvérmesebbek viszont egyenesen azt szeretnék, ha Justin Bieber és Beyoncé is szerepet kapna a folytatásban.

Az egyetemi dalversenyek világában játszódó Tökéletes hang a tavalyi év nagy mozimeglepetése volt Amerikában. A kis költségvetésű produkció a ráfordított összeg hatszorosát hozta a mozipénztárakban, és hatalmas rajongótáborra tett szert. A film kultikus rangját jól mutatja, hogy sok rajongó statisztának szeretne jelentkezni a folytatásba, mivel állításuk szerint annyiszor látták az első részt, hogy már kívülről tudják az összes koreográfiát.

(Pitch Perfect – hazai bemutató: 2013. március 28.

Előzetes: http://youtu.be/sTnJ6Kho1sI)

0bjb

Olvasd tovább

2

Mark Hamill azt mondja, hogy valószínűleg benne lesz a Star Wars 7-ben

Ma ismét felröppent egy pletyka a közelgő Star Wars filmmel kapcsolatban: Mark Hamill és Carrie Fisher biztos, hogy benne lesz az új részben. Az Entertainment Tonightnak sikerült beszélnie a színésszel, aki elárulta, hogy ő boldogan bevállalná, volt is már szó róla, de egyelőre még nem írtak alá semmit.

„George Lucas mindenkit körbekérdezett, hogy benne lennének-e egy folytatásban. Megmondta, ha nem szeretnénk részt vállalni a filmben, akkor sem szerződtetnek más színészt a helyünkre, hanem egyszerűen kihagyják karaktereinket a forgatókönyvből. Elárulhatom, hogy nem írtunk alá semmilyen szerződést. Jelenleg azt szeretnék, ha végre leülnénk Michael Arndt íróval és Kathleen Kennedyvel, a Lucasfilm vezérével. Lett volna velük találkozóm, de sajnos elhalasztották, sokkal elfoglaltabbak, mint én.

Hamill azt is elmondta, hogy mivel még nem sikerült beszélnie az íróval úgy gondolja, hogy ezek a filmek talán az utódaikról fog szólni. Az ő karaktere afféle Obi Wan-féle jedi lenne. Majd így folytatta. „Anno rájöttem, hogy Luke számára van egy jó és egy rossz hír. A jó az, hogy maga mellett tudhatja az univerzum legdögösebb és legvonzóbb csaját, a rossz pedig az, hogy kiderül, hogy ő valójában a húga. Ekkor azonnal arra gondoltam, hogy Luke előtt is hasonló sors áll, mint Sir Alec Guiness karaktere előtt. Egyedül fog éldegélni egy egy sivatagi igluban néhány robottal.”

Ezen felül még megemlítette, hogy a készítők nem viszik túlzásba az effekteket és megtalálják a középutat az új és a régi trükkök között. Hamill old schoolnak mondja magát, szereti a régi kellékeket,modelleket, miniatúrákat és egyéb háttérfestményeket. Ha túl sok a CGI könnyen megeshet, hogy a film is úgy néz ki, mint egy nagy videójáték.

0

A 9 rendezője újra animációs filmet készít

Még 2011 nyarán tették közzé CGI animációs film készül a Dark Horse kiadásában napvilágot látott Beasts of Burden képregényből. Az Eisner-díjas Evan Dorkin és Jill Thompson alkotásában egy bizarr természetfeletti esemény miatt néhány kutya és egy macska szövetségbe tömörül, hogy megvédjék gazdáikat ezektől a különös esetektől.

A forgatókönyvet Darren Lemke, a Turbo és a Shrek legutolsó részének írója prezentálta, Andrew Adamson pedig producerként felügyeli a tervezetet. Most már rendező is van, Shane Acker írhatta alá a szerződést. Az úriember a 9 posztapok animációs filmet készítette legutóbb.

 

5

Egyre biztosabb az Argo 2

Az Argo 2 facebook oldalán a következőt osztották meg: Egyre inkább úgy fest hogy idén forog az ARGO2. A jogi akadályokat jóformán megoldottuk és a Nemzeti Filmalap is szeret minket! Persze ez akkor lesz 100% ha minden alá van írva.

A Filmszakmai Döntőbizottság a forgatókönyv/filmterv-fejlesztés célú pályázaton korábban támogatást nyert forgatókönyv végső verzióját elfogadta.

1

Lawrence és Russell a The End of the Earth-ben

lawrencerussellJennifer Lawrence és David O. Russell nem tud elszakadni egymástól. A Napos oldal (Silver Linings Playbook) hangos sikere után együtt készítenek el egy thrillert,

Találtak még egy projektet, amiben együtt dolgozhatnak. A The Ends of the Earth forgatókönyvét Chris Terrio, az Argo-akció (Argo) körmölte le. A valós eseményeken alapuló történetben Ernest Marland olajmágnás és neje adoptálják unokahúgukat, Lydie-t. A lány szépen felnőtt, úgy alakult, hogy Marland beleszeretett, majd elvette feleségül. Lydie nagy befolyással volt nevelőapjára és férjére, elérte, hogy növelje meg a munkásainak a bérét és biztosítson számukra ingyenes orvosi ellátást.

Csak az a kérdés, hogy mikor valósulhat meg a film? Hamarosan indult az X-Men forgatása, majd Az éhezők viadala folytatását is le kell tudnia Lawrence-nek.

0

Mickey egér Roger nyúllal szórhatja a poénokat

Dörzsölheti a kezét a Disney, nála van a Pixar, megvették a Marvel, szóval dőlhetnek a dollármilliók. De most már kezdeni kellene valamit a stúdió régi, kedvelt figuráival is. Gary K. Wolf producer fejében született meg az ötlet, hogy össze kellene ereszteni Roger nyulat és Mickey egeret. Nem élőszereplős alkotásról lenne szó, legalábbis egyelőre animációs filmet szeretne megvalósítani.

A betervezett film címe The Stooge lesz, ugyanezen a néven futott egy 1952-es Dean Martin és Jerry Lewis nevével fémjelzett vígjáték is. Wolf az AICN-en oldalnak árulta el, hogy egyes elemeket átemelnek abból az alkotásból, de alapvetően nem egy remake-ről van szó, a történet is teljesen más. Ráadásul semmi köze nem lesz a Roger nyúl a pácban folytatásához sem. Erik von Wodtke már le is szállított egy történetvázlatot, Doug A Sirois pedig éppen néhány concept arton dolgozik.

0

Kiss of the Damned előzetes

Xan Cassavetesrendezőnőnek van valami köze a nagy Cassavetes családhoz? Ó, igen, édesapja John Cassavetes, édesanyja Gena Rowlands, testvére pedig Nick Cassavetes. Feltételezhetnénk, hogy a hölgy is letett már az asztalra néhány jobb produkciót, de eddig nem igazán ásta bele magát a filmkészítésébe. A Kiss of the Damned erotikus romantikus vámpír thriller is egy B kategóriás produkciónak tűnik.

Milo Ventimiglia egy írót alakít, aki megismerkedik a Josephine de la Baume által játszott nővel. Gyorsan kialakul a vonzalom közöttük, majd kiderül, hogy egy vámpírnak csapja a szelet, de a férfit még az sem tántorítja el. Majd felbukkan a nő bajkeverő húga, Mimi (Roxane Mesuida) és az eddig elég szépen alakuló románcra árnyék borul.