1

Képek a Libanoni keringő rendezőjének következő filmjéből

Ari Folman, a Libanoni keringő (Waltz With Basir) rendezője elővette Stanislaw Lem egyik művét, 2008-ban jelentette be, hogy a Futurológiai Kongresszusból élőszereplős/animációs filmet fog készíteni. Robin Wright, Paul Giamatti, Danny Huston és Kodi-Smit-McPhee vállalt szerepet az alkotásban. Wright egy öregedő, munkanélküli színésznőt alakít, nagy nehezen sikerül elérnie, hogy egy újabb melót bízzanak rá. Egy nagyobb stúdió mintát vesznek róla, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy a jövőben ezt a másolatot fogják használni. Ezáltal rá soha nem lesz szükség.

kinopoisk.ru kinopoisk.ru Olvasd tovább

0

The Internship előzetes – Vaughn és Wilson komédiáznak

Vince Vaughn és Owen Wilson nagyot kaszáltak az Ünneprontók ünnepével (Wedding Crashers), azóta sem tudtak hasonló sikert elérni. Olykor-olykor felhozták, hogy ismét együtt fognak dolgozni, ez a pillanat pedig most jött el.

A The Internshipben utazó ügynököket alakítanak, ám munkájuk veszélybe kerül. Konkrétan az internet tesz keresztbe nekik. Nem adják fel, elhatározzák, hogy gyakornokok lesznek a világ legismertebb és legnagyobb technológiai cégénél. Konkurencia akad bőven, hiszen az új generáció eleve úgy nevelkedett, hogy körül voltak véve mindenféle kütyüvel. Vajon tudják tartani a lépést?

A forgatókönyvet Jared Stern vetette papírra Vaughnnal, a rendezést Shawn Levy-re bízták. Június 7-én mutatják be a vígjátékot, a mellékszerepekben John Goodman, Jessca Szorh és Rose Byrne  szórhat el pár poént.

 

0

Detour előzetes

detour1A Detour egyetlen szűk helyen játszódik és egyetlen személy küzd a túlélésért. Számíthatunk néhány flashbackre is, de nem fognak túlságosan elkalandozni a csapdába esett kocsi belsejétől.

Jackson éppen egy üzleti ebédre igyekszik, ahol előadhatná nagy ötletét, ám balesetet szenved és valahogyan kocsijával a föld alá kerül. Neil Hopkins játssza Jacksont, a rendezői székben William Dickerson ült, ő eleddig csak rövidfilmeket készített.

 

Olvasd tovább

0

A Relativity hozza el A bűnös negyed remake-et

Luc Besson úgy gondolta, hogy a B13 – A bűnös negyed megérdemelne egy hollywoodi feldolgozást, a Relativity Media pedig látott ebben fantáziát. A parkour akciófilmre Paul Walkert szerződtették le, a forgatókönyvet természetesen maga Besson írja Robert Mark Kamennel. A rendezői teendőket Camille Delamarre fogja ellátni, aki – kell-e mondanom? – eddig Besson szárnyai alatt dolgozott. Ő volt a vágója az Elrabolva 2 (Taken 2), a Columbiana és a Lockout alkotásoknak.

A remake Brick Mansions címen fut és Walker mellett David Belle, a francia verzió főszereplője fog tetőkön ugrálni és akciózni. Állítólag több hollywoodi színész is benne akart lenni a filmben, de Besson kijelentette, hogy ő csak akkor van benne a remake-ben, ha Bellét le tudja szerződtetni.

Walker játssza a beépített nyomozót, éppen egy tömegpusztító fegyvert próbálna visszaszerezni, amelyet drogkereskedők lovasítottak meg és egy olyan környékre szállították le, ahova nem merik betenni a lábukat a zsaruk.

0

Fast & Furious 6 feliratos előzetes

Egyszer minden franchise véget ér. Vajon a Halálos iramban szériából mikor fogy ki a nafta és a nitro? Nem túl valószínű, hogy a stúdió beletaposna a fékbe és amíg Vin Dieselék is szép fizetést kapnak, addig jönni fognak a további részek. Ráadásul az Ötödik sebesség bevételi mutatói sem azt mutatják, hogy a közönség ráunt volna a száguldozásra.

6

Scorsese maffiafilm producere lesz

Sajnos Martin Scorsese régen nem készített már maffiózókról szóló mozifilmet, de legalább a Gengszterkorzó sorozattal emelheti a tévés produkció minőségi szintjét. A veterán rendező újabb zsiványokról szóló produkciót nézett ki magának, azonban Scorsese csupán a produceri felügyeleteit látja el a Revenge of the Green Dragonsnak, a forgatáson Andrew Lau irányíthat.

Érdemes megjegyezni, hogy Scorsese remake-elte a Lau által készített Szigorúan piszkos ügyek krimi-thrillert, A tégla (The Departed) 4 Oscart is nyert.

A forgatókönyvet Michael Di Jiacomo írta egy New Yorkerben olvasott cikk alapján. Egy kínai testvérpárról szól a történet, miután megérkeznek az Államokba hamarosan bekerülnek a new york-i Green Dragons bűnszövetkezetbe.

0

Az Atomcsapda írója adaptálja a Shadow and Bone-t

Ismét egy sikeres tiniknek szóló fantasyregényből készítenek filmet, a jogokat a DreamWorks szerezte be, Christopher Kyle-t állította rá a Shadow and Bone forgatókönyvére. Az úriember nem túl foglalkoztatott az Álomgyárban, lehet, hogy azért, mert ami eddig kikerült a keze közül abból bukás született. Nevéhez fűződik az Atomcsapda (K-19 The Widowmaker)) és a Nagy Sándor, a hódító (Alexander).

A Leigh Bardugo regényén alapuló film egy Alina nevezetű lányra fókuszál, aki néhány emberrel a Shadow Foldon próbál átkelni, de veszélyes lények támadják meg. Hirtelen kiderül, hogy Alina különleges képességekkel bír, aminek segítségével megfutamítja a szörnyeket. Meg kell tanulnia használnia az erejét, ezáltal megmentheti a királyságot.

 

1

The Numbers Station előzetes

John Cusackra is ráférne már egy jó szerep, egy minőségi film. Jó ideje csak feledhető, gyenge vackokban vállal szerepet. Valamiért már ő is mindent bevállal, amit elé tesznek, idén elvileg 9 (!!!) filmben lesz látható, ami azért túlzás.

A The Numbers Stationben eredetileg Ethan Hawke játszhatta volna a főszerepet, ráadásul ismerős arcokkal dolgozhatott volna együtt, hisz Sean és Bryan Frust, a Daybreakers producerei egyengették a projekt útját. Ám Hawke lelépett, Cusack pedig be is pattant a megüresedett helyre. A színész egy kegyvesztett CIA ügynököt alakíthat, aki kap még egy utolsó esélyt, hogy ismét visszanyerje felettesei bizalmát. Egy kommunikációs központot és az ott dolgozó hölgyet (Malin Akerman) kell megvédenie, bármi áron.

Kasper Barfoed A templomosok elveszett kincse (Tempelriddernes skat) és  A jelölt (Kandidaten) alkotója dirigálhatta a thrillert, az újonc F. Scott Frazier forgatókönyvéből dolgozhatott.

 

0

Lore előzetes

A 2004-es Cigánykerék óta Cate Shortland nem készített mozifilmet, csak néhány tévés alkotást. Azonban Rachel Seiffert regényében meglátta a nagy lehetőséget, így újra visszatér a vásznakra.

A II. világháborúnak hamarosan vége, a szövetségesek elkapnak egy SS tisztet és vele együtt feleségét is elviszik. Gyerekeiket a 14 éves Lore vezeti át a háború szaggatta területen, több száz kilométeren keresztül. A cél Hamburg, ahol a gyerekek nagyszülei élnek.

 A filmet már több fesztiválon is bemutatták, eddig 12 díjat nyert.