0

Die Hard infographic

Amerikában elég visszafogottan indult a mindenki által lehordott Die Hard ötödik része, de a világ többi táján szép termelt a produkció. Az Intercom tájékoztatása szerint Magyarországon csütörtöktől vasárnap estig 69.971 néző váltott jegyet rá. Az előző felvonásra 52.146-an ültek be az első pár napon.

Érdekességképp nyálazzuk át az alábbi érdekes és vicces ábrákat az első 4 résszel kapcsolatosan.

tn_1DIE_HARD_INFOGRAPHIC_HU_800

Olvasd tovább

3

A G.I. Joe: Megtorlás sokadik előzetese

Tavaly gyakorlatilag már mindent megmutattak, amit meg lehetett a G.I. Joe folytatással kapcsolatban. Az új előzetesekben sok új képkockát nem lehet felfedezni, eddig is érezhető volt, hogy a nindzsákkal próbálják érdekessé tenni az akciófilmet, de legalább eddig megállták, hogy hosszú akciójelenetekkel tömjék tele a trailereket. Ez vagy azt jelenti, hogy majd a mozikban ámulhatunk ezeken vagy alig lesz benne.

Olvasd tovább

0

Sötétségben – Star Trek motion poster

Ez a jövő? Egyre gyakrabban készítenek motion postert egy-egy filmhez, most éppen a Star Trek következő része kapott egyet. Néhány év múlva a megszokott, hagyományos poszterek elavultnak fognak számítani.

Az év egyik legnagyobb durranásának J.J. Abrams sci-fije ígérkezik és bizony a rajongók még mindig nem tudják, hogy kit fog játszani Benedict Cumberbatch. Olvasd tovább

0

Átmeneti szállás filmajánló

Az Átmeneti szállás bő fél éven keresztül készült amatőr szereplőkkel néhány százezer forintból. Rendezője Kövi Gergő és Babai István, főszereplője Princz Ágota, akinek Fritz Kíra kölcsönzi a hangját; a másik főszerepet Halász Gergely játssza. A paksi amatőrfilmes csapat készítette a Menedék rövidfilmet is.

Olvasd tovább

1

Blind Alley – El Callejón

blindalley

Kemény dió a figyelmet és a feszültséget fenntartani 70-80 percen keresztül egy szűk helyen játszódó 2-3 szereplős thriller-horror esetében. Valaki csapdába esik, a tét a drága élete, nem messze tőle pedig vérszomjas alak álldogál arra figyelve, hogy mikor csaphat le, mely pillanatban ejt végzetes hibát az áldozata. Mindehhez kell az is, hogy a kiszemelt préda ne viselkedjen agyalágyult módjára, legalábbis ne úgy, mint az ATM-ben, ahol annyi marhaságot követtek el a játékidő alatt, hogy már inkább azért rimánkodtunk, hogy minél előbb legyen végük, megérdemlik a halált. Olvasd tovább

4

Mortal Kombat: Legacy 2 előzetes

A Mortal Kombat websorozatot 60 millióan látták a Machinima Youtube oldalán, így Kevin Tancharoen hozzálátott a websorozat második évadához. A készítők több harcot ígérnek, ami csak javára szolgálhat a produkciónak. Viszont az előzetes alapján úgy tűnik, hogy a rendező mégis letett arról, hogy minden realisztikusabb legyen.

Harry Shum Jr lesz Kuai Liang, Casper Van Dien játssza a harcművész színészt Johnny Cage-et, Brian Tee formálja meg Liu Kanget, Marc Dacascos Kung Lao kalapját dobálhatja, Ian Anthony Dale a feltámasztott nindzsa, Scorpion bőrébe bújhat és Cary Tagawa Shang Tsungként lesz látható.  Fight!