8

A hét pszichopata és a si-cu (Seven Psychopaths)

hetpszichopata

Rettentően nehéz a forgatókönyvírók élete, állandóan szem előtt kell tartani a közelgő határidőt és mindig van, aki noszogató hangnemben emlékeztet arra, hogy most már illene lenne bemutatni valamit a várva várt irományból. Van aki különféle pirulákhoz nyúl, jobb esetben egy frissiben hallott sztoriból merít ihletet, rosszabb esetben lenyúlja valakinek a csodajó írását, mások a pohár fenekén keresnek használható ötleteket. Marty (Colin Farrell) is alkotói válságban szenved, a tervezett film címén gyakorlatilag nincs is más értelmes papírra vetett gondolata, éppen ezért gyakran töltöget poharába bort vagy erősebb itókákat, hátha a legurított mennyiség hatására esetleg homlokon csókolja a múzsa.

A leendő film címe: A hét pszichopata. De kik legyenek a főszereplők? Hisz Marty azt se tudja eldönteni, hogy az egyik buddhista gyilkos legyen vagy esetleg amish, de annyi bizonyos, hogy egy vérbő műnek kell születnie a szeretetről. Billy (Sam Rockwell), a legjobb barátja ég a vágytól, hogy segíthessen, tele van ötletekkel, majd szétrobban, hogy végre előadja azokat, ám süket fülekre talál. Billy mellesleg kutyatolvaj, aki Hans-szal (Christopher Walken) közösen ebeket lop el, a házikedvencek visszajuttatásáért a hálás gazdi szép summát ad, így tehát a bolt is megy. Egészen addig, míg egy gengszter (Woody Harrelson) szeretett kutyusát lovasítják meg.

A szkript szép lassan élettel telik meg, a lapokon vázolt történet a szemünk láttára elevenedik meg, így a filmen belül különféle műfajú kisfilmeket nézhetünk végig. Végre összeáll a kép, hogy kikből tevődhetne össze a a banda, lesz itt sorozatgyilkosokra vadászó sorozatgyilkos pár és bosszúszomjas vietkong is. Tehát Martin McDonagh rendezése azt mutatja be, hogy milyen humoros, néhol groteszk, máshol brutál módon áll össze Marty története.

 

Fogalmam sincs, hogy McDonagh mennyit vedelhetett, milyen sok vért izzadhatott mire összerakta saját forgatókönyvét, de az Erőszakikból kiindulva ő nem az a fajta, aki napokat ül egy fehér, üres A4-es papír előtt. A hét pszichopata és a si-cuban temérdek elképesztő ötlet és remek elgondolás kapott helyet, nem úgy tűnik, hogy csak nagy nehezen szállta meg ihlet. Az elején még kissé félhetünk, hogy a sok szállal és őrült karakterrel mihez fog kezdeni, de McDonagh biztos kézzel simít el mindent. Mindeközben oda-odaszúr a filmszakmának (pl. a női karakterek elhanyagolása), a kliséket bátran használja, illetve átformálja azokat, néhol pedig kissé paródiába hajlik a sztori, a párbeszédek egyenesen fenomenálisak és sziporkázóak. Mindezek egyvelegétől válik a film élvezetéssé és nem kell sokat várni rá, hogy a folyamatos vigyorgás mellett azon kapjuk magunkat, hogy hangosan kacagunk.

A szereposztás kitűnő. Pont. Nem emelnék ki senkit, mindenki kihozza magából a maximumot, Woody Harrelsonra és Christopher Walkenre egyébként is nyugodtan lehet számítani ha efféle filmekről van szó (Mickey Rourke sajnálhatja, hogy bemutatott a rendezőnek!). És hogy lehet a zseniális színészgárdát összeterelni a film végéhez közeledve? Martyék a sivatagban bújnak meg a pisztolyberagadós gengszter elől, annak ellenére, hogy nem mozdulnak sehova McDonagh mégis rá tud erősíteni. Sajnálatos, hogy az efféle stílusos és ötletekkel megpakolt alkotás viszonylag észrevétlen maradt (bevétel 16 millió dollár). Sok piszcho, rengeteg poén és egy felesleges si-cu a címben, mindezt nyakonöntve rengeteg vérrel. 80 %

imdb: 7,5
rottentomatoes: 81 %

Büdzsé: 15 millió dollár
Amerikai bevétel: 15 millió dollár
Eddigi összbevétel: 16,1 millió dollár

8 komment

  1. Jóféle film. Az elején féltem, hogy sok lesz és darabokra hullik majd a hét különböző karakter bemutatásától. Kellemes csalódás volt ennek kibontakozása, illetve, ahogy ezt McDonagh megkomponálta. Hiteles érzelmekkel, megfelelő brutalitással megáldott film. Remekül összetett, nélkülözve a lineáris kiszámíthatóságot. A négy főszereplő jó összhangban volt, kiegészítve egymást. Sok vidám percet okozott a film, s valahogy képtelen voltam rájuk rossz szemmel nézni, mindegyik stiklije szimpátiát sugárzott.

  2. Az In Bruges-t jobban szerettem, de itt is odatette magát McDonagh, humoros, de azért valóságos karaktereket láthattunk érdekes, fordulatos és egy percre sem unalmas sztorival megspékelve. És az külön plusz pont hogy a film játékideje alatt nem egy poént elsütnek, amiben magát az alkotást parodizálják 😀

  3. Bevallom, engem elsőre nem tudott beszippantani, de alapvetően élveztem, igazi agymenés, tonnányi utalással, belső és kiszóló poénnal. Remélem, McDonagh marad ezen az ösvényen, és nem fekszik le a mainstreamnek. (Habár a szerény bevételi adatok nem sok jót ígérnek…)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *