A Forbes már megmondta, hogy mely színészek a leginkább túlfizetettek, most pedig azt is közzétették, hogy kik érik meg leginkább a pénzüket. A magazin az elmúlt három év során készült, több, mint 2000 moziban bemutatott filmek bevételét nézte és ezt vetette össze a főszereplő fizetésével. Azok a szerepek nem számítottak, ahol csak pár perc erejéig tűnt fel, illetve az animációs filmeket teljesen figyelmen kívül hagyták.
Így Natalie Portman foglalhatta el az első helyet, aki minden neki kifizetett dollár 42,7-szeresét hozta vissza. A Fekete hattyú csupán 13 millióba került és világszerte 329 millió dollárt jövedelmezett, de szépen hozott a Csak szexre kellesz vígjáték is, a Király! azonban bukásnak bizonyult.
A második legjobb befektetés Kristen Stewart, a színésznő az Alkonyat franchise-zal arathatott, de e mellett ott volt a Hófehér és a vadász fantasy is. Robert Pattinson és Taylor Lautner csak az Alkonyatnak köszönhetik, hogy bekerülhettek a top 10-be, hiszen a vámpíros-vérfarkasos románcon kívül nem sok sikerből vették ki részüket.
1. Natalie Portman – $42.70
2. Kristen Stewart – $40.60
3. Shia LaBeouf – $35.80
4. Robert Pattinson – $31.70
5. Daniel Radcliffe – $30.50
6. Taylor Lautner – $29.50
7. Bradley Cooper – $25
8. Dwayne Johnson – $22.70
9. Amy Adams – $22.60
10. Kevin James – $22.40
Hogy egyeseknek mire nincs ideje! Január 31-én kerül a magyar mozik műsorára A RAJTAÜTÉS című amerikai-indonéz akcióthriller. A filmet már magyar megjelenése előtt “az év akciófilmjének” kiáltották ki a külföldi kritikusok, és a recenziókat összesítő portálon 84%-os eredményt ért el, de a magyar média sem fukarkodott a jelzőkkel, a Filmvilág filmkritikusa szerint például “ilyen egy hibátlan akciófilm”.
A TorrentFreak minden év végén megmondja, hogy mely filmek voltak a torrentezők kedvencei. Idén a Project X-et töltötték le legtöbbször, 8.7 millió alkalommal kapták le a netről, de a Mission Impossible: Fantom protokoll, a Batman harmadik része és a Bosszúállók is több, mint 8 millió letöltéssel “büszkélkedhet”.
E héten csütörtökön (december 27-én) startol a magyar mozikban Kirsten Dunst új vígjátéka, a 
Danny Boyle 2011-ben kezdett hozzá a Trance forgatásához, de nem tudta teljesen befejezni, ugyanis az olimpiai játékok nyitó ceremóniájára kellett összpontosítania. Csak ezt követően tudta teljesen gatyába rázni a James McAvoy és Rosario Dawson főszereplésével készült művét.
Peter Jackson rengeteg anyagot forgatott a Gyűrűk ura trilógiájához, de nagy sajnálatra nem tudta mindegyiket beletenni a filmekbe, amúgy is 3 órára rúgott az egyes részek játékideje. A Két torony forgatókönyvében betekintést nyerhettünk Faramir egyik álmába. II. Denethor, Gondor helytartójának fia azt álmodja, hogy a gyűrű Frodót átváltoztatja Gollammá. A jelenetet ugyan felvették de a filmből kihagyták és Peter Jackson sem beszélt róla, viszont az Extended Edition Blu-ray-en szó esik róla. 