5

The Three Stooges előzetes – Farrellyék ökörködnek

Az évszázad közepén nagy népszerűségnek örvendtek a The Three Stooges rövidfilmek, mikor 2001-ben a Warner megvette a filmverzió jogait a Farrelly tesók lépte a fedélzetre, 2002-re elkészült a forgatókönyv és már neki is ugrottak volna a forgatásnak…ha lett volna már színész leszerződtetve. 2004-ben a jogok elévültek, ezt követően a First Look Studios próbálkozott, nem sok sikerrel. 2008-ban az MGM került a képbe, megszerezték a korábbi szkriptet, 40 milliót adtak Farrellyéknek és 2009 novemberére kitűzték a bemutatót, majd a stúdió 2010-ben csődbe ment, ezt követően Fox karolta fel a projektet.

Benicio Del Toro, Sean Penn és Jim Carrey lehetett volna a három főszereplő, Penn volt az első, aki kiszállt, mondván, hogy a magánéletére akar koncentrálni, majd Del Toro is lelépett. Carrey-nek úgy 20 kilót kellett volna felszednie, hogy eljátssza Curly Howardot, ám a komikus úgy döntött, hogy nem teszi kockára az egészségét. Végül Chris Diamantopoulos, Will Sasso és Sean Hayes lett a három főszereplő.

Az előzetest elnézve a történetre nem igazán koncentráltak, inkább Charlie Chaplin-es poénokra mentek rá, csak hát ami régen működött az nem biztos, hogy most is megállja majd a helyét. Farrellyék elmondták, hogy három szegmensre tevődik alkotásuk, mindhárom 27 perces lesz és ezek a filmből kiragadva, önállóan is megállják a helyüket.

5 komment

  1. Nem szoktam ilyenek írkálni, de ez egy híg f*s !
    100 éve biztos jókat röhögtek ezeken a palikon, de 2011-ben valami iszonyat az egész…
    Farrellyéktől jobbat vártam.

  2. Will Sasso pedig nagyon jó komikus… sajna nincs már MAD TV amit én nagyon szerettem. Ott parádés volt meg sok sok kis mellékszerep… a pénz nagy úr. 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *