1

Wanderlust poszter

David Wain, a Példátlan példaképek (Role Models) rendezője dirigálta le a Wanderlust filmet, ami afféle vissza a természetbe vígjáték lenne. Paul Rudd és Jennifer Anistion játsszák a két főszereplőt, akiknek elegük lesz a rohanó világból és abból, hogy ők sem tudnak egy pillanatra se leállni. Megpróbálják hátrahagyni eddigi életüket, nem sokra rá a természetben találják magukat egy hippi kommunában.

0

Game Change előzetes

Az HBO logója alatt készült a Game Change politika produkció, amely John McCain 2008-as elnökválasztási kampányáról szól. McCaint Ed Harris kelti életre, tanácsadóját, Steve Scmidtet Woody Harrelson formálja meg míg Julianne Moore Sarah Palint testesíti meg. John Heilemann és Mark Halperin bestleller regényéből készült a film, a történet inkább Moore karakterére koncentrál, többen úgy válik, hogy McCain azért nem ülhetett bele az elnöki bársonyszékbe, mert az alaszkai szenátornő volt az alelnökjelöltje. Az alkotást Jay Roach dirigálta, aki leginkább a mozi világából lehet ismerős (Gyógyegér vacsorára, Apádra ütök), de azért volt már köze tévés művekhez is, korábban a Recount tévéfilmet tette le az asztalra, ami szintén politikai töltetű volt.

0

A Cloud Atlas forgatásáról

A Wachowski tesók jövőre a Cloud Atlas alkotással jelentkeznek, a rendezői poszton azonban hárman osztoznak, a forgatáson készül kép középpontjában ők láthatóak. Tom Tykwer bal oldalon áll, jobb oldalon Andy Wachowski és középen a nővé operált Lana Wachowski. A főszereplők között ott találjuk Tom Hankst, Halle Berry, Hugo Weavinget, Susan Sarandont, mindegyik színész több karaktert fog eljátszani, a film alapjáéul szolgáló regényről az endlessen olvashatsz.

0

Yates filmesíti meg Forrest memoárját

David Yates asztalán több projekt is hever, többek között filmet készítene Alan Turing életéről, Stephen King Végítélet regényének megvalósítaná mozis verzióját és jönne a Doctor Who sorozat filmverziója. Újabb tervezet került szeme elé, Emma Forrest újságíró memoráját adaptálhatja. A Your Voice in My Head könyvben Forrest ír mániás depressziójáról, öngyilkossági kísérletéről és jutott hely Colin Farrellnek is, akivel viszonya volt.

A forgatókönyvet Forrest vetette papírra és Yates jövő nyáron vetné bele magát a forgatásba, a Warner fogja finanszírozni a produkciót. Yates egy kisköltségvetésű, szívhez szóló, ütős alkotásnak írta körül a filmet, amely varázslatosan realista lesz.

Még 2009-ben került szóba, hogy Richard Linklater dirigálhatja le a Liars (A-E) filmet, ami szintén az újságírónő szkriptje alapján készült volna, de azóta sem történt semmi a projekt háza táján.

0

Paradise Kiss

Szép Ilonka olvasónk küldte be az alábbi kritikát, köszönet érte.

 

Ai Yazawa mangaka romantikus-drámájának élőszereplős változata Takehiko Shinjo rendezésében.

Az Animaxon is nagy sikerrel vetített sorozat könnyedén belopja magát a néző szívébe, mert nagyon életszerű, romantikus, vidám és néha szomorú. Felidézi az iskolai éveket, a kiforratlan személyiséggel együtt járó hibákat, az első szerelmet, a barátok jelentőségét, aztán a második szerelmet, valamint a család és a társadalom elvárásait. Itt egy kis emlékeztető azoknak, akik látták a 12 epizódból álló sorozatot.

Olvasd tovább

12

Stb… A Pókember nem remake lesz, Csatahajó featurette, Scorsese a 3D-ről

Az eltelt pár nap néhány kimaradt híre röviden.

0ln

A Star Trek folytatásában egyetlen színész sem fog felbukkanni az eredeti filmsorozatból. Még Leonard Nimoy se.

“A csodálatos Pókember nem remake, nem forgattuk le még egyszer Sam filmjét. Ez már egy teljesen más univerzum, más történettel rendelkezik és más karakterek vannak benne. Természetesen van néhány fontos elem, amit nem lehet csak úgy kihagyni, de elmondható, hogy egy gyökeresen eltérő tónusú filmről van szó.” – mondta Marc Webb

Steven Zaillian szeretné megrendezni a TimeCrimes spanyol időutazós film remake-jét. Egy ismeretlen színészt akar a főszerepre és max. 10 millió dollárt. Nem akar sokat költeni rá, hiszen csak 2 helyszínen játszódik az egész.

Az ördög benned lakozik új posztere.

Gilberto Sanchezt egy évre ítélték, mert még a bemutató előtt feltöltötte a netre a félkész Wolverine filmet.

0jsDavid Copperfield 861,542 dollárért vásárolta meg Orson Welles Oscarját egy aukción.

James Franco lehet Hugh Hefner a Lovelace-ban, Chuck Traynor, Hank Azaria játszhatja Jerry Damiano-t, a Mély torok rendezőjét. Robert Patrick lesz Lovelace apja. Bobby Cannavale és Chris North a Mély torok producereit játsszák.

Úgy hírlik FPS akciójáték készül a [REC] horrorból.

Jessica Biel is leszerződött az Emanuel and the Truth About Fishesre.

Matt Damon első rendezésében Frances McDormand lesz a főszereplő.

Jeanine Serralles is fel fog bukkanni Coenék folk filmjében.

3

This Must Be the Place előzetes

Sean Penn egy tehetős, visszavonult rockszárt játszik. Édesapja haldoklik, annak ellenére, hogy régóta nem beszéltek egymással mégis New Yorkba repül, hogy az utolsó óráiban vele lehessen. Sajnos későn érkezik, de ekkor tudja meg, hogy apját egy Aloise Muller nevezetű náci tiszt kegyetlenül megkínozta a haláltáborban. Kiderül, hogy az egykori német tiszt az Államokban van, ezért felkerekedik, hogy megtalálja ezt az embert. Néhány fesztiválon már bemutatták a drámát, Amerikában márciusban kerül a mozikba, hazai bemutató egyelőre nincs.

1

John Dies at the End poszter

Don Coscarelli prezentálásában érkezik David Wong regényének a filmváltozata. Egy új drog kerül az utcákra, a Soy Sauce igazi testen kívüli élményt ígér, utazást egy másik dimenzióba, egy másik időbe. Azonban előfordul, hogy egyeseket a szer használata után már nem igazán lehet embereknek hívni. Egy titkos, fű alatti invázió indul meg a másik világból.

1

John Woo rendezi a Love and Let Love filmet

John Woo jó ideig ténykedett Hollywoodban, de valahol ott lehetett elege az egészből, amikor A felejtés bére sok negatív véleményt gyűjtött be és a film sem vált kasszasikerré. Ezt követően a The Robinsons: Lost in Space sorozat nyitó epizódját dirigálta le, de egyik csatornának sem kellett, senki nem vállalta be, hogy leadja az első részt. Sokak örömére fogta a batyuját és visszatért oda, ahonnét Jean-Claude Van Damme kedvéért jött el.

Jelenleg a Love and Let Love filmet készíti elő, a romantikus filmre Song Hye-kyo szerződött le, a színésznő egy shanghaji nőt alakíthat, az ő életét követhetjük nyomon a második világháborúban és a kínai polgárháborúban. Chang Chen és Zhang Ziyi szintén játszani fog az alkotásban. Ugyan romantikus műről van szó, de Woo bizonyára nem hagyja ki a lehetőséget, hogy néhány látványos háborús jelenetet is belepakoljon rendezésébe.

9

Egyben forgatják le a következő két Halálos iramot

A legutóbbi Halálos iram rész irgalmatlanul gyors tempót diktált a kasszáknál, a produkció a franchise legsikeresebb darabjává vált. Természetesen bejelentették a folytatást, majd megpendítették, lehetséges, hogy a egyben forgatják le a hatodik és hetedik felvonást.

Vin Diesel a THR-nek megerősítette, hogy ez nem alaptalan pletyka, hanem valóban gondolkodnak rajta. Ugyanis rengeteg karakter van, akivel illene törődni, nagyobb mozgásteret kellene adni nekik. Miután nekiültek kidolgozni a cselekményt, mindenki megkapta a jelenetét, szépen felvázolták a karakterek kapcsolatát hirtelen azt vették észre, hogy már több, mint 110 oldal van kezükben. A stúdió erre azt mondta, hogy ezt egyszerűen nem lehet belezsúfolni egy filmbe, szóval legyen kettő.

12

Murray apró darabokra vagdalta a Szellemirtók 3 forgatókönyvét

Egy ideje próbálják összehozni a Szellemirtók harmadik részét, a Sony csak úgy hajlandó rábólintani a filmre, ha Bill Murray-t is sikerül meggyőzni. A színész azonban már a kezdetektől kezdve szkeptikus volt, nem igazán volt kedve leszerződni a produkcióra. A legutóbbi hírek szerint a kézhez kapott forgatókönyvet betette egy iratmegsemmisítőbe, majd visszaküldte Dan Aykroydnak és Harold Ramisnek a következő megjegyzéssel:  “Senki nem fog fizetni egy árva vasat sem azért, hogy azt nézze, hogy kövér, öreg fickók rohangálnak szellemek után.”  Aykroyd és Ramis kissé felhúzta magát, végleg elhatározták, hogy Murray nélkül forgatják le a filmet, de előtte még meg kell győzni a stúdiót is.

65

Batman társalgó

Igény lett volna rá, így az X-Men topikhoz hasonlóan itt a Batman társalgó. Itt aztán keresztül-kasul át-és kibeszélhetitek ki mit kedvel, mit utál a a sötét lovagban. Illetve természetesen arról is szó eshet, hogy mely színész formálta meg jobban Gotham védelmezőjét. Michael Keaton, esetleg Val Kilmer, vagy Christian Bale? De megeshet, hogy akad a nagyvilágban olyan személy, akinek George Clooney volt az ász. És ne feledkezzünk meg Adam Westről sem. Ezen túlmenően akad egy rakat DVD-n kiadott animációs film is. Szóval indulhat a duma.