Brian Kirk, a Trónok harca (Game of Thrones) és a Luther sorozat néhány epizódjának rendezője készíthette volna a Thor folytatását, majd Patty Jenkins, A rém (Monster) direktora vette át tőle a stafétabotot. A Marvel 2013. november 15-re lőtte be a Thor 2 bemutatóját. Ám Jenkins bedobta a törülközőt, kreatív nézetkülönbségekre hivatkozva magára hagyta az asgardi hőst, a képregénystúdiónak más rendező után kell néznie.
Már az első rész esetében sem volt egyszerű a helyzet. Mint ismeretes, Matthew Vaughn melegíthette a rendezői széket, ám az ő verziója a múltban játszódott volna, Thor mitológiai lények arcába dobálhatta volna pörölyét és mivel ezen nem volt hajlandó változtatni elhagyta a fedélzetet. Végül Kenneth Branagh vezényelhette le a képregényfigura első mozis kalandját.


Matt Busch aki egyébként a LucasFilm egyik grafikusa nem aprózta el az Indiana Jones világa iránt érzett rajongását, már az önmagában nagy dolog, ha valaki ilyen részletességgel ismeri kedvenc karaktere munkásságát, értem itt a három (vagy négy) alapfilmen túl a három évadot megért tévésorozatnak , videojátékoknak és a több tucat regénynek és képregénynek illetve a magyar emberek többsége számára elérhetetlen élményparkok ismeretét. Emberünknek azonban 3 év alatt sikerült mind az említett médiumokban felbukkanó 36 ereklye lelőhelyét felkutatnia a Frigyládától egészen a Kristálykoponyáig. Amelyet egy 255 db-ra limitált térképen bárki megvehet akinek ez megér 60 dolcsit (kicsivel több mint 10ezer Ft-ot).

Anne Rice a gótikus vámpírregények írója néhány éve egy kis időre félretette a vérszívókat, úgy döntött, hogy Jézusról fog írni. 2005-ben jelent meg a Christ the Lord: Out of Egypt regénye, ebben a hét éves Jézusra fókuszált a sztori, ahogy lassan ráébred arra, hogy ki is ő valójában. 2008-ban futott be a második rész, a Christ the Lord: The Road to Cana és közeleg a harmadik regény. Chris Columbus szerezte be a megfilmesítési jogokat, a rendező mondhatni teljesen profi abban, hogy egy fiatalabb hőst tegyen meg főszereplőnek, bizonyította már a Reszkessetek betörőkkel (Home Alone), a Harry Potterrel és (félig-meddig) a Percy Jacksonnal. Ezúttal csak producerként veszi ki a részét a filmből, a rendezést Cyrus Nowrasteh-re bízta, aki Betsy Bowratesteh-vel írja a forgatókönyvet.



Philip K. Dick-ből sosem elég, főleg Hollywoodban. A népszerű sci-fi író számos művét filmesítették már meg, jelenleg is körvonalazódik egy-két projekt, amelyekhez regényei szolgáltatják az alapot. Jövőre fut be az Emlékmás (Total Recall), elviekben lesz egy Szárnyas fejvadász (Blade Runner) folytatás, Brandon Slagle vezényletével foroghat a Nebulus, Michel Gondry pedig az Ubikot nézte ki magának, a Disney égisze alatt a King of the Elves-ből fog animációs film készülni.
Will Smith a Men in Black harmadik része után nem tér vissza a The City That Sailed projekt fedélzetére, amit a Sötét zsaruk újabb kalandja miatt hagyott el és sajnos a Bad Boys 3-ba sem vág bele. E helyett az 1000 A.E. sci-fi-t választotta, ráadásul mentőövet dobott M. Night Shyamalannak, aki jó ideje próbálja fényesebbre csiszolni berozsdásodott hírnevét. Ez a film talán Shyamalan utolsó lehetősége lesz, hogy vissza tudjon kapaszkodni az élvonalba.
A 24 sorozat filmes verzióját jó ideje próbálják megvalósítani, először Billy Ray állt rá a forgatókönyvre, majd Mark Bomback vette kezelésbe a történetet, aki nemrég le is tette az asztalra művét. Kiefer Sutherland ismét eljátssza az elnyűhetetlen terrorelhárítót, Jack Bauert.