20

Stake Land (2010)

Talán elcsépelt lenne olyan felütésekkel dobálózni, miszerint a vámpírizmus kimeríthetetlen, megunhatatlan és a filmiparban folyton jelenlévő téma, még ha ez igaz is. Népszerűsége valószínűleg abban rejlik, hogy a vérszívó a legemberibb szörny (így a legolcsóbb is), ennek kihangsúlyozása eredményezi például Stephenie Meyer regényeinek drabális méretű rajongótáborát. Igaz az írónő annyira lecsupaszítja (szó szerint olykor) Drakula fiait, hogy fel sem tűnik a legendás lények jelenléte, maximum a szinopszisban. Na most, ahogy a mai bibliomán generáció szeretett alanyának sejtelmességét szolgálni kívánó kellék (a Twilight vámpírsága) teljesen jelentéktelen, legalább annyira szükségszerű a Stake Land-ben. És a kettőnek mi köze egymáshoz? Semmi. De jól esett leírni.

Jim Mickle (írta és rendezte) víziója egy poszt-apokaliptikus Amerikát fest le, melynek szétcincálásáért a vámpírok felelősek. Ebben a kilátástalan világban követhetjük nyomon Martin (Connor Paolo) felnőtté válásának útját, aki korán vesztette el szüleit, de nem maradt egyedül. Egy rejtélyes idegen, egy könyörtelen vadász, Mister (Nick Damici) szárnyai alá került, aki nem csupán a gyámja, de mentora is lesz. Ő tanítja ki a vámpírölés mesterségére, miközben próbálnak túlélni, és a biztonságot jelentő Új Éden kapujáig eljutni.

A Stake Land egy apróbb büdzsével megáldott (6 millió dollár) film, de minden centje jó helyre került. Igaz, ha már csak a sztorit ismerjük, legalább féltucatnyi film sejlik fel múlt és jelen horizontján. Leginkább a Mad Max – Az Út – Zombieland triumvirátusára emlékeztet, mellőzve utóbbi minden komikusságát. Ennek ellenére nem izzadtságszagú, némi kreativitást is magába foglaló korrekt iparos munka, mely a mai palettán az egyik legüdébb színfolt. Mickle a vázolt szituációban remekül kezeli a vámpírokat, kik nem a mai trendnek megfelelő díszbuzik, sokkal inkább élőholtakra emlékeztető ragadozók. Ahogy az Útban, úgy Martin narrálásának ellenére itt sem ismerjük meg a dolgok hátterét, mert az teljesen mellékes. Mickle a hangsúlyt az emberek közti viszonyokra fektette, holmi társadalomkritikai felhanggal fűszerezve.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a Stake Land hiányolna bárminemű konfliktust a vámpírok ellen. A forgatókönyv okosan adagolja az akciót és nem esik túlzásokba sem (nem a mennyiségre értendő), persze Mister amolyan over-the-top karakter, ám ezt a szkript meg is követeli. De Scott Stewart Papjával ellentétben nem bugyuta hentelés a végeredmény. Igaz nem kell félteni ezt a filmet sem, mert nem aprózza el. Csecsemőtől, terhes tinin át válogatás nélkül és kendőzetlenül gyilkolnak, ami még inkább elősegíti a már egyébként is roppant autentikus atmoszféra ábrázolását. A kis pénz ellenére is sikerült olyan képekkel szolgálni, hogy az ember tényleg egy megtizedelt környezetben találja magát, amire a melankóliával átszőtt zene még rádobott egy lapáttal.

Persze a magasztos szavak ellenére a Stake Land sem hibátlan. Első kisebb probléma, mely hibának nem nevezhető, klisének sem, inkább csak csalódást keltő szálnak, az az “ember embernek farkasa” tematika, amely azért sem róható fel a számlájára, mert szinte kötelező zsánerelem (és alapvetően működik is). A másik már komolyabb gond, ami magával a karakterekkel adódik. Nem az a baj, hogy az eredetiség csíráját sem felfedezni bennük (a gyűlölet legmélyebb gyökereiből táplálkozó Mister, az esetlen, hirtelen minden terhet magán hordó Martin, a vészhelyzetben is megrendíthetetlenül vallásos apáca, blabla), sokkal inkább az, hogy kibontakozni egyikük sem tud, valamint a közöttük húzódó, képünkbe lengetett kapcsolatok sem rajzolódnak ki tisztán. Martin talál egy anyafigurát, később egy potenciális szerelmet, de az előbbivel való nagy ölelkezéseket hirtelen nem tudjuk hova tenni, olyan sitty-sutty pattannak elő. Mister az oltalmába veszi a megárvult fiút, aki egyértelműen hátráltató tényező és csak a bajt hozhatja magával. Akkor miért is? De minden hibája és a történetben befoltozatlanul maradt foltjai ellenére szórakoztató road-movie, mely mint említettem, a mai horror kínálatot ismerve, kifejezetten jó.

dzsoni szansajn

20 komment

  1. Minden szavaddal egyetértek. Nekem is ez az egy zavart, hogy a karakterek közti kapcsolatokat nem igazán érzékeltették. Ettől függetlenül egy remek poszt-apokaliptikus film.

    8/10

  2. Még nem is hallottam róla, de tetszik az írás nagyon, valamelyik közeli este meg is lesem, rég nem láttam már igazi, véres horrort, amiben a sztorit nem részegen dobták össze vmikor a kocsmában 😛

  3. Azzal vitatkoznek, hogy a “Twilight vámpírsága teljesen jelentéktelen”. Ugyanis mai modern kornyezetben lehetetlen romanitkus tortenetet irni, mert konfliktus nelkul nincs tortenet (semmilyen) de ma nyugaton nem maradt semmilyen tabu, ami ket ember koze allhat, mindenki azzal dug, akivel akar. Az osztaly, vallasi, rassz kulonbsegek, a csalad rosszallasa, ami kore nagyregenyeket lehetett epiteni mar semmit nem jelentenek. De most hirtelen egy generacio felfedezte maganak, hogy lehet egy termeszetfeletti akadaly ket ember kozott, es tombolnak a verfarkas, zombi, szellem tortenetek. De ez nem csak a romantikara igaz, olyan keves dolog maradt, ami egy szemely teljes tarsadalmi megsemmisulesehez vezet, hogy amikor valami sotet titokrol van szo valaki multjaban az mindig pedofilia vagy verfertozes, mert mar csak ezek maradtak tabu.

    A Stake Landnek varom a DVD verziojat.:)

  4. @FayeFaye: Most hirtelen a (500) Days Of Summer és The Notebook jutott eszembe, amik azért elég modern darabok és mégis iszonyat jó romantikus filmek (buzi vámpírok nélkül)

  5. @Shyllard: A 500 Day az ultimate anti-romantikus sztori, mert egy kapcsolat felbomlasarol szol, a Notebook pedig a multban jatszodik raadasul a Delen, ami egy masik jo trukk, nem veletlenul van mar a szazadik Jane Eyre meg Anna Karenina keszuloben eppen.

  6. @Shyllard: Na jo, most biztos azt fogod mondani, hogy a 500 attol meg romantikus, de epp attol volt kulonleges, hogy a fejere allitotta bevett formulat es ez nem egy vegtelenszer megismetelheto sema, olyan mint a Pulp Fiction.

  7. Remek atmoszférával rendelkező vámpíros horror, amelyhez sikerült jó színészeket szerződtetni. A kilátástalanság már az első percektől érezhető, szóval a szereplők próbálnak túlélni és nem rájuk hárul a vérszopók kiírtása, elpusztítása. De azért itt is van egy főgenya, akivel én nem voltam elégedett, nagyon nem. Így csak 70 %-os

  8. Érdekes vámpírok voltak, úgy látszik mintha mostanság az lenne a divat, hogy ki tudja a legjobban kifordítani átformálni a vámpírokról alkotott képet. A társadalomkritikán elgondolkodtam, szerintem nem akart ilyesmit a rendező, sokkal inkább csak így sikerült.
    Nekem tetszett, remélem lesz folytatás.

  9. Dzsoni Szánsájn kritikája a Filmdroidon?:D még tudnak érni meglepetések. teljes mértékben egyetértek, egyedül azt sajnáltam, hogy Mister karakteréről, motivációiról szinte semmit sem tudunk meg. A srác oké, de az őt védelmező kecskeszakállas ürge lenne a legérdekesebb karakter – mondjuk ez a titokzatosság jól áll neki, de akkoris – hiányoltam a végén valamiféle információt. Egyébként tényleg szórakoztatóra sikeredett a Stake Land. Kár, hogy elkésett. Mert igazából jött egy Road, ami ebben a témában sokkal jobb, és volt egy Zombieland ami pedig betegül szórakoztató. Ettől függetlenül a film felállított erényeiből ez nem von le, csak hát igen. Nem ez fog új irányzatot adni a zsánernek, az biztos. 7/10

  10. Új tag a droidon? És még jól is ír:) Nekem elkerülte a figyelmem ez a film, de most megnéztem. Teljesen egyetértek a fentebb leírtakkal.

  11. Ennek csak szimplán nem volt története és karakterek sem voltak benne, csak papírmasék. Ennek ellenére a színészek nem voltak rosszak. Ha nincs történet, akkor a szereplőkre kéne koncentrálni(lásd The Road). Itt semmit sem kaptunk. Egyszerűen üres a film.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *