Mark Ruffalo leszerződött a Low Down drámába, amiben Joe Albany jazz zongoristát fogja eljátszani. Albany még gyerekkorában tanult meg zongorán játszani, felcseperedvén először Benny Carter zenekarában játszott, majd Charlie Parkerrel zenélt. Az 50-es és 60-as években rászokott a heroinra, kemény csatát vívott, hogy leszokjon. Ebben az időszakban volt néhány sikertelen házassága is. A 70-es években tért vissza a jazzhez és producerként működött közre néhány album létrejöttében.
A film Albany lányának, Amy Jo-nak a memoárján fog alapulni, de az 1980-ban készült Joe Albany…A Jazz Life dokumentumfilmből is meríteni fognak az alkotók. Jeff Preiss ült bele a rendezői székbe, számára ez lesz az első ilyen meló. Topper Lilien és Amy Albany írják a forgatókönyvet, a legendás zenész legnehezebb időszakára, a 60-as évekre fognak koncentrálni. Erős a gyanúm, hogy Ruffalo egy Oscar-jelölést fog kiérdemelni ezért a szerepért.
Lionel Wigram produceri felügyelete alatt születhet meg Jeff Smith képregénysorozatának a filmváltozata. A RASL első száma 2008-ban került az újságosokhoz. A sztori egy csapat interdimenzionális tolvajra koncentrál, akik párhuzamos világokból nagy értékű festményeket lovasítanak meg. A képregénynek megvan a maga olvasói köre, még most is fut és Smith tervei szerint még 1-2 évig biztosan nem lesz vége. Ezen kívül a sci-fi kedvelőkre is lehet alapozni..jpg)
Két hét múlva láthatjuk Zack Snyder új filmjét, az Álomháborút (Sucker Punch). Utoljára talán Charlie angyalai volt az utolsó csajcsapat, akik a vásznon szétrúgták az emberek valagát. Ezúttal Emily Browning, Abbie Cornish, Vanessa Hudgens, Jamie Chung és Jena Malona fog akciózni, ami némileg más lesz, mint amit Charlie különítménye bemutatott. Sárkányokkal gyűlik meg a bajuk, zeppelineket lőnek le az égről, szamurájokkal akasztják össze a bajszukat. Mindezt egy fantázia világban, ahol 5 dolgot kell meglelniük, ezeket felhasználva tudnának kijutni börtönükből, ahol a valóságban sínylődnek. Négy nemzetközi előzetesre vethetitek rá magatok.
A nyár legjobban várt filmje? Talán csak nem a Super 8? J.J. Abrams rendező és Steven Spielberg a 70-es, 80-as évek klasszikus sci-fi alkotásai előtt akarnak tisztelegni ezzel a produkcióval.
Robert Luketic, a
Darren Aronofsky dolgozott a Robotzsarun (RoboCop), azonban a projektből nem lett semmi. Az MGM-nek időközben sikerült kilábalnia a pénzügyi nehézségekből és a fiók mélyéről elővették a Robotzsarut. A forgatókönyvet Josh Zetumerre bízták, aki A Quantum csendje (Quantum of Solace) forgatása alatt piszkált bele a szkriptbe és az új Dűne filmet is ő vetette papírra. Tavaly mutatta be a The Infiltrator írását, ami rögtön fel is került a “Legjobb forgatókönyvek, amelyeket még nem filmesítettek meg” listára, ami arról szól, hogy az MI 6 Írországban hogyan próbál terroristák nyomaira bukkanni.
Update: Nem remake lesz, hanem folytatás. DVD-n jön.