Az 1960-as években Bruce Lee fejében született meg a The Silent Flute film ötlete, James Coburne-nel és Stirling Silliphanttal közösen írták meg a történetet, ám a terv kútba esett Lee halálakor. Néhány évvel később azonban mégis készült ebből egy film Circle Of Iron címen, amiben David Carradine, James Coburn és Eli Wallach is látható volt a produkcióban.
A film producere Paul Maslansky volt és az új változat munkálatainál szintén hasonló minőségben venne részt. Maslansky azt mondja, hogy a produkció egy epikus harcművész kalandfilm lesz, amely hű marad Lee eredeti művészi és a filozófiai elképzeléseihez. Ezen kívül azt ígéri, hogy olyan tökélyre fejlesztett harcművész jeleneteket fogunk benne látni, hogy szemünk-szánk tátva marad, a producer nem kisebbet állít, mint hogy olyan művet fognak letenni az asztalra, amihez foghatót még nem látott a világ.
A történet főhőse egy Cord nevezetű harcművész lesz, aki a Megvilágosodás könyvét szeretné megszerezni, ezt pedig a titokzatos Zetan őriz. Útja során át kell esnie néhány próbán, ezek segítségével tudja tökéletesen megtanulni a Zen filozófiát, kalandos küldetése közben egy vak furulyással, egy majomvezérrel, egy halottal és egy cigány törzs vezetőjével hozza össze a sors. Egyes próbákon másokkal kell megküzdeni, más feladatoknál pedig nehéz rejtélyeket megoldania.


Eredetileg Penélope Cruz lett volna Lars von Trier következő tervezetének, a Melancholia pszichológiai katasztrófafilmneka főszereplője, ám a spanyol szépség más vizekre evezett, a Karib-tenger kalózait választotta inkább. Nem sokáig árválkodott színész nélkül a produkció, jöttek szép sorjában az ismert nevek. Nemrég Kirsten Dunst és Kiefer Sutherland szerződött le a filmre, előttük pedig Charlotte Rampling, Udo Kier, Alexander Skarsgaard és apja Stellan Skarsgaard is igent mondott a felkérésre. Charlotte Gainsbourgt (a képen) szintén látható lesz az alkotásban, aki tavaly Cannes-ban átvehette a legjobb színésznőnek járó díjat, a hölgy von Trier egy másik filmjében, az Antichristben nyújtott teljesítményéért fáradhatott a pódiumra.
A Motion Picture Corporation of America felügyelete alatt készül el a Deathgames akciófilm, a cég állt a tavalyi Taking Chance dráma mögött, amelyben Kevin Bacon játszotta a főszerepet és a Gazdátlanul Mexikóban folytatását is ők hozzák össze.
Az Álomgyár szeme Svédországra tévedt, habár a tekintetükkel már másfelé néznek, kezük még mindig az ország filmgyártásában turkál. Idén érkezik az Engedj be feldolgozása, David Fincher pedig A tetovált lány új változatát hozza el nekünk. Snabba Casht is kitúrták a felhozatalból, nagy licit folyt a stúdiók között, majd a Warneré lett a lehetőség, hogy a Snabba Cash amerikai feldolgozását. A Warner nem ülhet sokáig a projekten, ha nem sikerül záros határidőn belül elkezdeni a forgatást, akkor ismét szabad préda lesz a megfilmesítési jog, ami biztosra vehető, hogy hamar el fog kelni, ha már ilyen hevesen érdeklődött iránta a többi hollywoodi stúdió is.
Tavaly mutatták be a Kísértetjárás Connecticutban horrort, amely korrekt eredményt könyvelhetett el, 77 millió dollárt termelt világszerte. Bejelentették a folytatást, úgy volt, hogy a Haunting in New York lesz a második rész, majd következik a harmadik, amelyet Haunting of Georgia címre kereszteltek. 
Astrid Bergès-Frisbey francia színésznő leszerződött a Karib-tenger kalózai 4-re. A hölgy Syrena-t, a szépséges és vonzó hableányt fogja játszani. Valószínűleg nem csak egy kis mellékszerepe lesz, hanem központi figuraként lesz látható a produkcióban.