Amerikában jövő hét pénteken bemutatják a Fűrész hatodik részét. Nálunk viszont a forgalmazó úgy döntött, hogy nem mutatja be, mivel a Korhatár Bizottságnál X kategóriába, azaz a legdurvább kategóriába sorolták, azaz nem érné meg bemutatni a filmet. A negyedik rész esetében is így döntöttek, akkor pár budapesti mozi még leadta a produkciót. Vagy gyorsan kiegyezik a bírósággal a forgalmazó vagy fél év múlva láthatjuk csak dvd-n.
Day: 2009. október 15.
Félelem és reszketés Hollywoodban – régi horrorok új köntösben
Csütörtökön mutatják be nálunk a Halloween remake-jének a második részét, míg pénteken A mostohaapa új változata érezik az amerikai mozikba. Hollywoodban tombol a
Xénia remake-láz, mostanában szinte minden hétre jut egy-két ilyen hír. Ennek kapcsán említek meg néhány horrorfilmet, amelyet újraforgattak vagy már bejelentették, hogy új változatot terveznek az adott alkotásból. Az irományban nem szerepel az összes horror remake, csak pár filmről írok egy-két sort, majd csatolom hozzájuk az előzetest, először az új, aztán a régi film trailerét.
Did You Hear About the Morgans? poszter
Hugh Grant és Sarah Jessica Parker egy házaspárt alakít, akik éppenséggel a film elején nem kedvelik igazán egymást. Mikor tanúi lesznek egy gyilkosságnak, egy tanúvédelmi programnak köszönhetően egy wyoming-i kisvárosba kerülnek, ahol újra rájönnek arra, hogy mennyire szeretik egymást. Grant valószínűleg ismét beveti a sűrű pislogását, úgyis e miatt kedvelik őt sokan. Sam Elliott, Mary Steenburgen, Elisabeth Moss, Michael Kelly és Wilford Brimley tűnik fel a mellékszerepekben.
December 18-án küldik a mozikba a produkciót, előzetes erre nézhető meg.. Kérdem én, hülyék ezek? Mennyi esélyük van az Avatar ellen, amit szintén ekkor mutatnak be?
A következő filmek esélyesek 2010-ben az Oscarra a Legjobb külföldi film kategóriában
Az Akadémia elnöke, Tom Sherak bejelentette azokat a filmeket, amelyek közül kiválasztják majd azokat a produkciókat, amik a következő Oscar-díjátadáson az Legjobb idegen nyelvű film kategóriában “versenyezni” fognak. Összesen 65 ország alkotásai közül fognak majd szelektálni, Magyarország a Kaméleont nevezte. Alább láthatóak az indulók (ország, cím, rendező).
Albania, Alive!, Artan Minarolli, director;
Argentina, El Secreto de Sus Ojos, Juan Jose Campanella, director;
Armenia, Autumn of the Magician, Rouben Kevorkov and Vaheh Kevorkov, directors;
Australia, Samson & Delilah, Warwick Thornton, director;
Austria, For a Moment Freedom, Arash T. Riahi, director;
Bangladesh, Beyond the Circle, Golam Rabbany Biplob, director;
Belgium, The Misfortunates, Felix van Groeningen, director;
Bolivia, Zona Sur, Juan Carlos Valdivia, director;
Bosnia and Herzegovina, Nightguards, Namik Kabil, director;
Brazil, Time of Fear, Sergio Rezende, director;
Olvasd tovább
Tatum és Seyfried romantikázik
Nicholas Sparks 1965-ben született, az első regénye 1996-ban jelent meg, 31 év telt el tehát születése és az első könyve kiadása között. Azóta összesen 15 regénye jelent meg, a másodikból (Üzenet a palackban) 1999-ben forgattak filmet. A harmadik művét 99-ben adták ki (Séta a múltba), amit szintén vászonra adaptáltak. Ezen kívül a Szerelmünk lapjai és a Séta a parton filmek is a könyvei alapján készült. Két produkció szintén Sparks regénye alapján fog majd elkészülni valamikor, jövőre két olyan alkotást is láthatunk, amihez a szerzőnek is köze van. A Dear John-hoz érkezett most egy előzetes.
John Tyree (Channing Tatum) megismerketik Savannah Curtis-szel (Amanda Seyfried), egymásba szeretnek. A férfia katona és hosszabb időre el kell hagynia az Államokat, így a pár jó ideig nem találkozik egymással. Romantika felsőfokon, izmos férfitest, szép csaj, könnyen búcsú, smaci az esőben. Sokan fogják telesírni a zsebijüket. A rendező Lasse Hallström.
Heti néznivaló
6 új filmet vetítenek a magyar mozik mától, én a Fel!-re fogok elmenni, ez már tuti. Egy horror-remake összeállítással is jelentkezem este, ugyanis a Halloween 2 második része is egy remake folytatása és holnap mutatják be Amerikában A mostohaapát, ami szintén egy régi film új változata.
Fel! (Up): Carl Fredricksen feleségével mindig is arra vágyott, hogy eljussanak Paradise Falls-ba. De az évek egyre csak teltek, a nagy tervből nem lett semmi és az asszony is elhunyt. Fredricksen pedig csalódottan látja, hogy a környék se régi már, ezért egy nap elhatározza, hogy ha törik, ha szakad eljut Paradise Falls-ba. Léggömbök segítségével sikerül a magasba emelnie a házát és elindul a hosszú útra, azonban az út nem zajlik csendesen és zökkenőmentesen, ugyanis az indulás pillanatában a verandán ragadt egy cserkészfiú. A Pixar nem tudott hibázni most sem, 458 millió dollárt hozott a májusi bemutató óta, a közönség odavolt az animációs filmért, 8,6-en áll az imdb-n , ami azt jelenti, hogy az alkotás a 42. legjobb film. A Rotten Tomatoes oldalán pedig 97 % a kritikák átlaga. A Sun Online kritikusa azt írja, hogy nem csak az év egyik animációs filmje, de az év egyik legjobb alkotása is egyben. A Daily Express szerint pedig a Fel egy intelligens, csodálatos animációs produkció, jó karakterekkel és szép színészekkel. Megjegyzik, a Fel megérdemelné, hogy a legjobb film kategóriában is ott legyen az Oscaron.
Statham játssza el Charles Bronson egykori szerepét
1972-ben mutatták be Charles Bronson főszereplésével a Mestergyilkos (Jeges lehelet címen is futott) akciófilmet. Bronson egy Arthur Bishop nevű bérgyilkost alakított, aki a legjobb a szakmában. Egyik áldozatának a fia felnéz a fickóra és ugyanolyanná szeretne válni, mint Bishop, aki végül tanítványául fogadja őt. A srác a különféle megbizatások során kitanulja a mesterséget, ám egyszer eljön az idő mikor a tanítvány átvenné a mester helyét.
A remake-ben Bronson szerepét Jason Statham kapta meg. Donald Sutherland játssza Statham egyik célpontját, fiát pedig Ben Foster alakítja, akiből Statham bérgyilkost farag. Heteken belül kezdődik a forgatás, a rendezői teendőket Simon West (Fegyencjárat) végzi. A történeten kívül szerintem elég kevés köze lesz a két filmnek egymáshoz.
David Scwhimmer a chatelésről
Veszélyes hely a chat, ahol a kis tizenéves csajokat elcsábíthatja bárki, majd egy találkán szépen megerőszakolják őket. David Schwimmer (Jóbarátok) következő filmje ebből fog kiindulni. A Jóbarátok sztárja fejéből pattant ki a Trust sztorija, majd Andy Bellin megírta a forgatókönyvet.
A történetben egy 14 éves lány (Liana Liberato) megismerkedik egy chatszobában valakivel, aki személyes találkozóra hívja őt. A lány el is megy a megbeszélt helyre, majd az illető megerőszakolja őt. Clive Owen és Catherine Keener játsszák a szülőket. Egyelőre ennyit lehet tudni a történetről, arról nem esett szó, hogy Owen és Keener ezek után levadásszák-e az illetőt vagy pedig hadjáratot indítanak a chatelés ellen. Legutóbb a Cukorfalatban láthattuk, hogy egy 14 éves lány megismerkedik egy 32 éves fickóval, majd találkoznak. Itt azonban a lány az, aki veszélyes.
Schwimmer utoljára két éve rendezett filmet, a Fuss, dagi, fuss vígjátékban Simon Pegg volt a főszereplő. A Trust forgatása november 7-én kezdődik.
Új The Princess and the Frog poszter
Ismét egy The Princess and The Frog posztert láthattok. December 11-én mutatják be Amerikában a 2D-s animációs filmet, nem sokkal Robert Zemeckis Karácsonyi éneke előtt. Az alkotásban egy királylány megcsókol egy békává változtatott királyfit, de erre a csaj is brekusszá változik. Remélem szép sikert fog aratni az alkotás, hátha így még látni fog fantáziát a Disney a 2D-ben.
Bill Murray a Szellemírtók 3-ról
Bill Murray-t a Fantastic Mr. Fox londoni premierjén kérdezték a Szellemirtók harmadik részével kapcsolatban. A színész láthatólag teljesen szkeptikusan áll hozzá a dologhoz, azt mondta, hogy még forgatókönyv sincs, mellesleg amíg nem mutatnak neki egy jó forgatókönyvet, addig semmiféle folytatásban nem vállal szerepet. Ha ilyet nem tudnak elé rakni, akkor marad otthon és krikettezik vagy valami ilyesmi.
Edge of Darkness előzetes
Thomas Craven (Mel Gibson) gyilkossági nyomozó, mikor lányát háza előtt lelövik mindenki azt hiszi, hogy ő volt a célpont. Craven meg akarja találni a gyilkosokat, ahogy egyre mélyebbre ás egyre több dolgot tud meg a lány múltjáról és egy összeesküvésre is rábukkan. A film alapja egy 1985-ös hat részes BBC minisorozat.
Mel Gibsont régen nem láthattuk már filmben, utoljára 2003-ben tűnt fel Az éneklő detektívben. Robert De Niro lett volna az Edge of Darkness másik főszereplője, már egy hete folyt a forgatás mikor a színész alkotói nézetkülönbségekre hivatkozva otthagyta a stábot, Ray Winstone kapta meg az általa alakított karaktert. A produkciót Martin Campbell rendezi. Január 29-én mutatják be a filmet.