Korábban már írtam róla, hogy Tim Burton (Charlie és a csokigyár) és Timur Bekmambetov (Wanted) produceri felügyelete alatt készül a 9 című animációs sci-fi. A direktor Shane Acker, aki már 2005-ben elkészítette a rövidített változatát ennek a műnek, most pedig lehetőséget kapott arra, hogy egy rendes egészestés alkotást tegyen le az asztalra. A film egy olyan világban játszódik, ahol az emberek már kihaltak. Elijah Wood adja a hangját a 9-es figurának. Egy jelenetet láthattok a műből.
Month: április 2009
Bay röhögtet
Michael Bay főleg nagy költségvetésű popcron filmeket gyárt, alkotásaiban megy a rombolás, az akció. Idén a Transformers második részével robban be a mozikban, majd a stúdió máris tervbe vette a robotos produkció harmadik felvonását. Bay viszont úgy nyilatkozott, hogy még előtte szeretne egy kisebb, Ponyvaregény-típusú filmet elkészíteni.
Mit ért Bay azon, hogy kisebb? Mozis karrierjét a Bay Boys-szal kezdte, az volt az egyetlen kisebb költségvetésű műve, 19 millió dollárból készült és az sem szenvedett hiányt az akcióban. Vagy ezúttal hanyagolná a robbantásokat, a lassításokat és a lövöldözéseket? Kizártnak tartom. Bay sem árult el eddig az új tervéről, sem a tartalmát, sem a címét nem tudni még, de a forgatókönyv már megvan. Annyit lehet még tudni, hogy igaz történeten alapszik a sztori és műfaja szerint dark comedy lesz.
Gran Torino (Gran Torino)

Minden faluban és kisebb városban látható néhány ház előtt egy kis széken üldögélő öreg mama vagy papa, akik árgus szemmel vizslatják arra tévedőket, tetőtől talpig végigmérnek mindenkit, mellettük néha a kutyájuk, esetleg egy üveg ital (olykor mindkettő). Ha elhaladunk mellettük ha szerencsénk van még hallhatjuk is, hogy halkan morognak valamit bajszuk alatt. Na Clint Eastwood is hasonló karaktert alakít, a film után el is tudom képzelni, mit gondolnak ezek az emberek, mikor elvonulok előttük, biztos találnak valami kifogást magukban, mondjuk a napszemüvegemre vagy az öltözködésemre.
500 Days of Summer poszter
Lezárult a szavazás a Fox Searchlight honlapján és kiderült melyik lesz a hivatalos posztere az 500 Days of Summer romantikus filmnek.

Fél dolláros Val Kilmer
Val Kilmer jó 9 éve nem (fő)szerepelt már nagyobb költségvetésű produkcióban, akkor viszont A vörös bolygó nem szerepelt jól a kasszáknál. Később azért jó filmekben láthattuk viszont pl. Igazság helyett, Drogtanya, A spártai egyáltalán nem voltak rossz alkotások, Az elítéltet pedig a nagy többség kedvelte. Valahogy azonban csak nem láthatjuk újra a mozikban és szerepválasztásaiban is mellényúl. A Határtalan indulat már közel nézhetetlen volt, most pedig 50 Centet kapta meg partneréül a Streets of Blood filmben.
Kilmer egy rendőrtisztet alakít, akinek a társa a Katrina hurrikán tombolása alatt elhalálozott. Később kiderül, hogy talán a partnere mégis gyilkosság áldozata lett és az ügyben az új társával nyomozni kezd. Sharon Stone is feltűnik a produkcióban, neki is teljesen mindegy már miben játszik és a jobb sorsra érdemes Michael Biehn is játszik a filmben.
Trailer: Bangkok Adrenaline
A Bangkok Adrenaline nem a Nic Cage-es Veszélyes Bangkok remake-je, szerencsére. Néha-néha Thaiföldről is érkezik valami jó anyag, persze a szokásos akcióval megspékelve, könyökkel vagy sarokkal ütközik a másik emberi test és ez nem tesz jót a küzdőfélnek.
Eminem a Megtorló
Sokak kedvenc rapperje, Eminem Megtorlóként pózolt az XXL címplaján. Érdekes lenne látni egy ilyen film címszerepében, Thomas Jane puhapöcs volt, Ray Stevenson viszont már jobban odavágott.


No és ha már Eminemről van szó, akkor alább látható az egyik klippje, amelyben szó esik pár filmről is, úgy mint pl. Transformers, Star Trek, de megkapja benne Lindsay Lohan és Jessica Alba is többek között.
5 szürreális film, amiről valószínűleg soha nem hallottál
A gyönyör összeesküvői (Spiklenci Slasti) cseh-svájci-angol vígjáték, 75 perc, 1996

“A gyönyör összeesküvői című filmben az örömelv vezérel minden szereplőt. Ennek az örömelvnek a jegyében a szereplők rendre megsértik és megcsúfolják a társadalom által előírt magatartásformákat, viselkedésüket a túláradó fantáziával és szimbolikus rituálékkal összeolvadó érzékiség jellemzi. A groteszk jelleg csak a történetből és a szituációkból érződik, a színészi játék egyszerűen realista. A színészek szándékától függetlenül, mintegy önkéntelenül érvényesül a “fekete” vagy – a szürrealista szóhasználat szerint “objektív” humor. Azt a totális és befolyásolhatatlan odaadást, amivel a figurák szenvedélyeiknek hódolnak, a színészek soha nem játsszák túl azért, hogy a bizarr jelleget hangsúlyozzák… A mágiának kulcsszerepe van a történetben, s ahogy az már lenni szokott, működik is, meg nem is. A mai ember azonban nem tud mit kezdeni a mágiával, a civilizáció legkülönfélébb megnyilvánulásai befolyásolják és módosítják a varázslatok hatását…”(port.hu)
Csak röviden…
Életerő (Lifeforce): Angol és amerikai legénységből álló űrhajó vizsgálja a Halley-üstököst, a csóvájában egy idegen hajót fedeznek fel, amire átszállva egy ismeretlen és halott földön kívüli létformát találnak, plusz három embernek kinéző testet, ezeket átszállítják a saját járművükbe. A Földre az űrjárgány már kiégve tér vissza, viszont az idegen testeknek semmi baja, akik el is szabadulnak és káoszt teremtenek.
Tobe Hooper a klasszikus Texasi láncfűrészes mészárlás direktora rendezte a filmet, nem tudom direkt sikerült ilyenre vagy pedig véletlenül hozta így össze. A film költségvetése 25 millió dollárra rúgott, mégis a trükkök és az effektek gagyira sikeredtek (a Star Wars 77-ben pedig 11-be került), pedig még John Dykstra (kétszeres Oscar-díjas) látványtervezőt is megszerezték a produkcióhoz.
Az alkotás alapja az Űrvámpírok című könyv volt, a vámpírkodás azonban nem a megszokott módon folyik, itt nem tapadnak az ember nyakára és nem szívják ki a vért, hanem kiszipkázzák az életerőt az adott személyből, aki rövid úton szó szerint megöregszik, majd később fel is támad.
Mathilda May szinte végig meztelenül játszik, mit mondjak, szép teremtés.
Összességében eléggé trének és rossz minőségűnek tűnt, de mégis valahogy megvolt a hangulata, élveztem. 70 %
A sakál árnyéka (The Assignment): Carlos a világ egyik legismertebb, legnevesebb terroristája volt, alakja néhány producert megihletett. Az egyik klasszikus mű a Sakál napja 1973-as alkotás, legutóbb, 1997-ben pedig Bruce Willis bújhatott a bőrébe (A Sakál). Szintén ebben az évben mutatták be A Sakál árnyéka thrillert, amelyet csak pár moziban vetítettek Amerikában, így meg is bukott (akárcsak a Willis -féle verzió). Pedig Christian Duguay (Gyújtóhatás, Screamers) nem csinált rossz filmet.
A történet szerint Carlos igazi arcáról csak egy fotó létezik, Annibal Ramirez (Aidan Quinn) pedig rádöbben arra, hogy ő nagyon is hasonlít a hírhedt terroristára. Jack Shaw (Donald Sutherland) már évek óta megszállottan üldözi a Sakált, sokszor volt már a közelében, de elfogni nem tudta. Új terve szerint ő és egy moszad ügynök (Ben Kingsley) kiképzik Ramirezt és bedobják a mély vízbe, ezáltal pedig megkavarhatnak pár dolgot, aminek hatására a terroristát lekapcsolhatják.
Nem kapkodnak a készítők, a közel két órás alkotás első felében a felkészítés folyik (én is örülnék, ha ilyen jó memóriám lenne vagy mondjuk egy hűtőkinyitás után meg tudnám állapítani a dolgok állását), a második felében pedig a bevetést láthatjuk.
Sutherland és Quinn jó, Kingsley mintha unatkozna néha.
Érdekes film, még el is hinném, de egy szó sem igaz belőle. 75 %
Űrdongó sír, aztán zúznak
Tévéreklám: Mutáns vagyok
A Wolverine karakterreklámok után még egy hangulatos kis videó látott napvilágot. Ebben már Emma Frost is mond pár szót.
A felhőembereknek köszönhetjük a csecsemőket
Mindenki tudja, hogy a gólya hozza a csecsemőt, de a gólya honnan szerzi be őket? A Pixartól kapjuk meg a választ, miszerint a sztratoszférában található felhőemberek készítik, formálják meg a csecsemőket. Gus egy szürke és magányos felhőemberke, aki a veszélyes gyerekekért felel (pl. krokodil, tarajos sül, kos). A hozzá tartozó golya neve Peck, aki leszállítja az általa kreált lényeket. Az Up!-hoz lesz csatolva ez a rövidfilm, elvileg mielőtt kezdődne az animációs film, előtte megtekinthető lesz a Partly Cloudy.
