8

Anita Blake a tévébe megy

Anita Blake nevét a hazai olvasók is ismerhetik, Laurell K. Hamilton regényeit már itthon is kiadták és Blake-nek már több, mint tíz kalandját követhették nyomon az olvasók. A történet szerint a vámpírok és egyéb lények (pl: farkasember, patkányember, vérleopárd)  felfedték magukat az emberek előtt, a társadalom nagy nehezen elfogadta létezésüket és a törvények szerint már tilos bántalmazni vagy megölni őket. Blake a Halottkeltő Rt.-nél dolgozik, természetfeletti szakértő, az ügyfelek leginkább azt kérik tőle, hogy támasszák fel elhunyt ismerősüket, hogy tisztázzanak egy-két kérdést, amely nem volt világos a halál beállta előtt és után. Ezen kívül a hölgyemény segít a rendőrségnek a természetfeletti ügyekben és elkapja a rosszindulatú lényeket. Aztán ahogy halad előre a regénysorozat egyre jobban a a belekerül a lények világába. A sztorikban pedig megtalálható az erotika és erőszak egyaránt. Szerintem a 4-5 könyv után már kevésbé volt élvezhető ez a világ, a 10.-et még azt hiszem nehezen végigolvastam, de aztán már nem követtem a történéseket.

A regények ismertetőjénél ha jól emlékszem az is le volt írva, hogy hamarosan film is készül majd Hamilton művéből. Sok év után úgy áll a helyzet, hogy lesz is ebből valami, habár nem a moziban, hanem a tévé képernyőjén lesz látható a vámpírvadász áldásos tevékenysége.

Glen Morgan az X-Akták és a Végső állomás producere fogja dirigálni a filmet. Lesz miből meríteni, hiszen Hamilton eddig 16 regényt írt az Anita Blake szériában és a Marvel saját képregénysorozatot indított a figurával kapcsolatban.

2010-ben lesz látható a film.

0

Francia mutánsok

A nagy hollywoodi dömping mellett néha fel-feltűnik egy-két francia film is, amelyek azért nem szoktak rosszak lenni, a horrorjaik pedig igencsak durvára, brutálisra sikerednek. Nekem elsőre valahogy mindig a Frontier(s) jut eszembe. A Mutants története nem egyedi, rengeteg produkció indul úgy, hogy valami vírus következtében az emberiek többsége vérengző vadállattá válik.

1

Eve concept art

Kijöttek egy vázlattal az Eve kapcsán. A film főhőse Evelyn, aki rájön arra, hogy az apja az egyik legnagyobb sorozatgyilkos volt. A lány úgy dönt, hogy ezentúl felkutat minden pszichot, a probléma azoban az, hogy akikkel összehozza a sors azoknak természetfeletti képességük van.

Egy hasonló témájú film is készülőben van, a Hack/Slash alapja egy képregény, abban a fiatal lány neve Cassie és ő pedig arra jön rá, hogy az anyja  sorozatgyilkos. A továbbiakban ezen foglalkozást űző embereket kutat és nyír ki. Cassie-t Megan Fox alakítja.

1

Az Ananász Expressz csapata új filmet készít

James Franco és Danny McBride lesz a főszereplője a Your Higness filmnek, amelyet David Gordon Green fog ledirigálni. A forgatókönyvet McBride és Ben Brest jegyzi. A vígjáték két arrogáns hercegről szól, az apjukra egy gonosz mágus varázslatot bocsájt és elrabolja az idősebb herceg menyasszonyát. A két hercegnek muszáj legyőznie a varázstudót, meg kell menteniük a családjukat és az egész királyságot. McBride, Franco és Green már dolgozott együtt az Ananász Expressz vígjátékon, amely eddig 101 millió dollárt termelt világszerte. A produkció mögött ezúttal nem áll Judd Apatow.

3

Április bolondja

Tavaly ugyanezen a napon egy Superman vs. Pókember filmhírbe futottam bele, amire azt mondtam, hogy ez biztos csak valami tréfa, aztán leesett, hogy április elseje van. A kéőbbiek folyamán persze volt még néhány hamis hír, mint pl. Spielberg remake-et tervez a Cápából vagy a Cloverfield szörny benne lesz a Transformersben.

Nem készültem fel erre a napra idén se, néhány hír olvastán mondtam is magamnak megeszem a kalapom, ha ez igaz, aztán persze megvilágosodtam. A teljesség igénye nélkül röviden lássuk, milyen hülyeségekkel etették ma a népet.

0bg

– A következő Batman filmben Daniel Craig lesz a főszereplő, ellenfeleit Rob Schneider és Kathy Bates alakítják. Schneider bújhat Riddler, Bates pedig a Macskanő jelmezébe. Michelle Rodriguez, Batgirl-t pedig Eddie Izzard alakítja. (odeon)

– Egy másik hülyeség szerint a következő Denevérember produkció a Battle for Gotham címet adták, Johnny Depp Riddlerként tündökölhet, Heath Ledgert pedig CGI-vel támasztják fel. (Joblo)

0ts– Az AwfullyDisgustingMan oldal tudni véli, hogy Johnny Depp bújhat majd Fredd Kruger bőrébe a Rémálom az Elm utcában remake-ben. Az oldalon pár concept art-ot is meg lehet tekinteni. Depp trilógiához írta alá. (Moviehole) A Moviehole egyébként ma próbált kreatív lenni nagyon és egy rakat álhírrel örvendeztette meg olvasóit. Ezek szerint Vin Diesel-nek lesz cameo jelenete az Alkonyat folytatásában. Lesz Három férfi és egy bébi remake, a három apukát Seth Rogen, Zac Efron és Justin Long alakítja, a női főszereplő pedig Taylor Swift lenne. Seth Rogen ezen túlmenően pedig a Battlestar Galacticaban is szerepet vállalt.

– Tron Will Fight Skynet. McG elmondása szerint John Connornak nem csak a robotokat kell leküzdenie, hanem be kell jutnia a gép programjába, ezt úgy Tron-szerűen kell elképzelni. (GFR)

– A Transformers folytatásában benne lesz néhány G.I. Joe figura is, az alkotókat az inspirálta, hogy A Vasemberben látható volt Nick Fury, a Hulkban pedig Tony Stark. (cinemablend)

– A Hobbitból nem két filmet készítenek, hanem inkább trilógiát. (TheOneRing)

– Zöld utat kapott a Mátrix negyedik része, címe The Matrix: Resurrection lesz. Sam Worthington egy Sloof Lirpa nevezetű vírust fog alakítani, Robert Pattinson egy csapatnyi hacker vezetőjét. Neonak majd időutaznia is kell. A rendezői széket James McTeigue foglalhatja el, aki egyszerre hat részt is tervez (slashfilm)

Itt pedig a Vasember 2 már megtekinthető előzeteséről írnak.

– Zack Snyder George Lucas engedélyével újraforgatja az eredeti Star Wars trilógiát. (movieweb)

0zsnsw

6

Neten a Farkas film

Áprilisi tréfának tűnt elsőre, de a különféle torrent oldalakon (mininova, piratebay) valóban fenn van az egy hónap múlva bemutatandó Farkas film. Ez még nem az a verzió, amely majd a mozikban lesz látható, ez még csak egy korábbi változat, pár trükk még csak félkész állapotban látható és az utóforgatás jelenetei sincsenek még benne, de állítólag teljesen jó DVD minőségű, nincs benne óra vagy vízjel sem.

Mennyire tesz jó a filmnek ez a kiszivárgott verzió? Mivel írtó nagy költségvetésű alkotásról van szó valószínű minden egyes cent számít, szóval nem örül ennek senki, csak a rajongók. Anno fordult már elő ilyen eset nem is egyszer. A Motel 2 is kikerült a netre a premier előtt és habár ez sem a mozis változat volt a nézők csak nem jelentek meg oly nagy számban, mint az első rész esetében, Eli Roth (a rendező) pedig a netre foghatta, hogy nem ért el olyan nagy bevételt a filmje, mint ahogy azt várták. A Halloween remake-je sem úszta meg, de csak sikeres lett a horror. Ugyanígy járt a Sicko is, Michael Moore ennek kifejezetten örült, azt mondta, hogy ő csak örül annak, hogy minél több ember látja művét. Itthon az Üvegtigris kettőt lehetett letölteni a bemutató előtt, bár az sem volt még kész állapotban, hiányoztak a zenék és egyéb hangok belőle, a produkcióra ettől függetlenül rengetegen voltak kíváncsiak a mozikban.

Korábban  volt néhány probléma a Wolverine kapcsán, állítólag Gavin Hood nyakára küldték Richard Donnert, hogy felügyeljen néhány dolgot a forgatáson. Hood egy sötétebb hangulatú filmet képzelt el, míg a stúdió egy tiniknek szóló művet szeretett volna látni. Az a lényeg, hogy én másfél órás hentelést akarok látni. Nem érdekel, hogy le lehet tölteni én a kész verziót nézem meg biztosan és tuti ott leszek a mozikban, ha errefelé egyáltalán adni fogják.

1

Egy indiai kaszkadőr Hollywoodban

A Kambakkht Ishq indiai filmet úgy harangozták be, hogy ez lesz az első produkció, amelyben Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger együtt szerepel majd. Nekik mellékszerep jut csupán, Ashkay Kumar és Kareena Kapoor, India két legismertebb színésze alakítja a főszerepet. A történet szerint egy elismert kaszkadőr Hollywoodban megtalálja a szerelmet egy modell képében. Lesz benne sok éneklés, meg táncikálás, ahogy az ilyen filmekben lenni szokott. Stallone fel is tűnik az előzetesben, Schwarzenegger viszont nem látható benne. A produkcióban feltűnik még Denise Richards, Brandon Routh, Holly Valance és Carmen Electra is.

Sly pedig rávette Arnie-t, hogy a The Expendables akciójában is vállaljon el egy rövid jelenetet.

0

Eltérítés és váltságdíj Tony Scott tálalásában

John Travolta egy zseniális bűnözőt alakít, aki csapatával eltérít egy metrószerelvényt és váltságdíjat követel egy órán belül. Denzel Washington egy diszpécser, aki majd nem csak a vonal másik végén ül majd remegve, hanem az akció sűrűjébe is belecsöppen. Tony Scott rendező mögött most nem állt ott Jerry Bruckheimer, aki azért figyel a direktorra és engedi, hogy túlságos elszaladjon vele a ló (a Dominonál senki nem mondta Scottnak, hogy ez így nem lesz jó, nézhetetlen lesz a sok vágástól a film). Az előző trailer erre látható.