1

Sacha Baron Cohen következő agymenése

Sacha Baron Cohen kitalált három különböző figurát és mindháromból mozifilm is készült. Az Ali G-t tekinthetjük alapozásnak, a Borat igazi ínyencség volt, a Bruno pedig már csak hab a tortán. Ha csak fele olyan jó lesz ez, mint a kazah riporter históriája, akkor is szanaszét röhögi magát mindenki.

A születési dátumot be kell írni, 18 éven aluliak nem tekinthetik meg ugye.

1

Az idei Step Up?

Ha esetleg úgy érzed, hogy ebben az évben nem lesz egy jobb énekelgetős és táncolgatós film, akkor tévedsz. Csak (gyenge) bemelegítés volt a Make it Happen, ősszel érkezik a Hírnév remake. Az original filmet még Alan Parker készítette 1980-ban, az új változatot a (számomra) ismeretlen Kevin Tancharoen dirigálja. Februárban látható volt pár kép az alkotásból, ma pedig megjött az előzetes is.

10

Az idei év legjobban teljesítő filmjei és buktái

Ebből az évből is elrepült már a 3 hónap, 2009 negyede, láthattunk sok filmet, ezek némelyike sikeres lett, néhányuk pedig bukott. Nézzük mely alkotások termelték eddig az évben a legnagyobb bevételt Amerikában.

Paul Blart: Maill Cop 142,64 millió dollár
Elrabolva (Taken) 137,66 millió dollár
Watchmen: Az Őrzők 100,03 millió dollár
Nem kellesz eléggé (He’s Just Not That Into You) 92,64 millió dollár
Tyler Perry’s Madea Goes to Jail 89,30 millió dollár

Tavaly ilyenkor már volt egy 100 milliót elért produkció, ezt pedig a Hortonnak sikerült bevenni. Idén pedig már 3 mű is átnyomult ezen a határon.

Következzen az az 5 film, amely idén eddig a legjobbat nyújtotta összbevétel terén

 

 

Cím Eddigi amerikai bevétel Eddigi nemzetközi bevétel Összbevétel
Elrabolva 137,7 75,0 212,6
Watchmen 104,0 67,4 171,4
Paul Blart: Mall Cop 142,6 14,2 142,6
Nem kellesz eléggé 92,6 52,6 145,3
Csajok háborúja 58,5 54 112,5

Az idei év legnagyobb buktái Amerikában

Outlander: 50 millióba került és 166 ezer dollárt sikerült csak összehoznia
Tintaszív: 60 millió dollárt emésztett fel és csak 17 millió folyt be a kasszákba
Watchmen: 150 millió dollárba került (plusz hatalmas markegint, szerintem volt az legalább 50 milla plusz) és csak 104 millió szedett össze eddig, még egy-két millió befolyhat, de ez nagy csalódás pénzügyileg.
A rózsaszín párduc: Nem tudni mennyibe került, de az első részre 80 milliót tapsoltak el, valószínű tehát, hogy a második sem kerülhetett kevesebbe, inkább többe és eddig alig 36 milliót kuporgatott össze.

A végére még pár dvd eladási adatot is megosztok veletek (amcsi eredmény, március 22-vel bezárólag):
Az Alkonyatra bukott mindenki, bámulatos 83,6 millió dollár értékben adtak el belőle az első héten, bámulatos
4,5 millió dollárt hozott a dvd eladásból a The Punisher: War Zone, ez kb annyi, mint amennyit a mozikban hozott az első hétvégéjén.
A sötét lovag dvd-je eddig plusz 218,7 millió dollárt pakolt a készítők zsebébe.

3

Mi történne, ha eltűnne az emberi faj?

Alan Weismen nem fikciós könyvében arról ír, mi történne ha az emberi faj hirtelen kihalna, eltűnne. Bemutatja, hogy a házak miként mennének tönkre, a környezet milyen gyorsan, milyen ütemben regenerálódna, hogyan boldogulna aa nukleáris hulladékkal és szennyezéssel és hogyan tűnnének el az ember által készített dolgok.

A Fox stúdió le is csapott a The World Without Us megfilmesítési jogaira és nagyobb költségvetést szavazott meg az elkészítéséhez. Mark Protosevich írja a forgatókönyvet, aki az emberek eltűnésére tudományos magyarázattal fog szolgálni. A rendezői széket Francis Lawrence foglalhatja el, neki már van tapasztalata a világvégével kapcsolatban, ugyanis ő készítette a Legenda vagyok sci-fi akciót is, ezen a filmen is együtt dolgozott már Proosevich-csel.

A végeredményre kíváncsi vagyok, hiszen nem igazán tudok elképzelni egy olyan filmet, amihez egy stúdió nagyobb összeget költene úgy, hogy nincs benne főszereplő.

0

Lépéselőnyben (Leverage), első évad – sorozat

 

Bizonyára ismerősen cseng mindenki számára Roland Emmerich neve, Dean Devlint már ennél kevesebben tudják besorolni valahova. Devlin az az ember, aki producerként és íróként legtöbbször ott állt Emmerich mögött, neki is nagy szerepe van tehát a vásznakon látott pusztításnak. Persze Devlin nincs hozzáláncolva a német rendezőhöz, sokszor saját utakon jár. Készített néhány önálló művet is és Devlinnek köszönhetjük a Lépéselőnyben (Leverage) sorozatot is.

Olvasd tovább

3

MIIIB bejelentve

Rettentően kedveltem a Men in Black – Sötét zsaruk filmet, teljesen jól szórakoztam rajta. A második felvonás már kevésbé volt hangulatos, de azért egynek elment. Azért egy harmadik részt is megnéztem volna, de csak nem jött az évek alatt, de ami késik…

Zajlik a ShoWest éppen, rengeteg előzetest és kisebb-nagyobb hírt sütnek el ezen a rendezvényen, néhány trailer leírását fel is lehet lelni a neten, de a videók még nem kerültek fel sehova. Rory Bruer, a Sony Pictures Entertainment elnöke a ShoWest beszéde alatt megerősítette, hogy lesz Pókember 4 (nem nagy meglepetés), érkezik a Szellemírtók 3 (majd valamikor) és bejelentette a Men in Black harmadik részét is.

Forgatókönyv még nincs, arról sem esett szó, hogy Tommy Lee Jones és Will Smith vissza fog-e térni. Az első kettőt Barry Sonnenfeld dirigálta, róla sem esett szó, ő most szerződött le a The Spellman Files filmhez, amelynek főhőse egy detektív.

Smith jelenleg nem forgat, éppen ráér, Tommy Lee Jones mostanában rászokott a drámákra, úgy érzem az ő meggyőzése kemény dió lesz, sok millió dollárba fog kerülni, hogy elvállalja a szerepet ismét. Jones jelenleg a The Company Men drámát forgatja.

3

Heti néznivaló

3 új film érkezett ma a magyar mozikba.

0mvsa

Szörnyek az űrlények ellen (Monsters vs Aliens): Az USÁ-ban pusztítani kezd egy földönkívüli, a kormány pedig az évek alatt összegyűjtött szörnyeket veti be ellene. A legnagyobb gondom ezzel az, hogy a DreamWorks animációs filmjei olykor elég unalmasak (Cápamese, Túl a sövényen), de biztos, hogy el fogok menni rá. 4 perc a filmből / Szinronizált előzetes

Berlin Calling (Berlin Calling): német dráma. Ickarus egy híres DJ, aki egy este a szokott drog helyett egy mérgezőbb anyagot kap, majd a rehab központban kerül. A főszerepet Paul Kalkbrenner alakítja, aki elismert DJ-ként tevékenykedik.

Együtt (Tillsammans) svéd-dán-olasz dráma-vígjáték.

Személy szerint én a következő alkotásokat megtekintését terveztem be a következő pár napra: a 80-as évek egy darabját, az Életerőt nézem meg újra, régen láttam, úgy rémlik, jó film. Az After Dark Horrorfest 7 alkotásából még kettő hátravan és a Spirit-et is szeretném megtekinteni. No meg megpróbálom kihozni a tékából a Repo! A genetikus operát.

0

A 3. Batman előtt sci-fi

Néhány hete kiderült, hogy Christpher Nolan a következő Denevérember kaland előtt még leforgat egy másik filmet is. A Batman: Kezdődik után is készített a direktor egy produkciót, A tökéletes trükk igazán trükkös alkotásnak bizonyult és sokan meg is emlékeztek róla, mikor év végén a legjobb filmekről volt szó.

Az Inception műfaja sci-fi lesz, az egyik főszerepet Leonardo DiCaprio kapta meg, ma pedig három új színész került a film vonzáskörzetébe Ellen Page, Marion Cotillard, és Cillian Murphy személyében. James Franco is esélyes volt az egyik szerepre, de a forgatás ütközött volna egy másik alkotással, amiben szintén szerepel, ezért ő nem lesz benne az Inceptionban. Azért a Batmantől csak nem tud teljesen szabadulni Nolan, a tökéletes trükkben Christian Bale-lel dolgozott együtt, itt pedig Muphyvel, aki az egyik ellenfele volt Gotham lovagjának. Nolan ezúttal öccse nélkül írja a forgatókönyvet.

A történetről eddig még nem lehet sokat tudni, csak annyit, hogy az agy, az emberi elme zegzugaiban játszódik. DiCaprio egy vezérigazgató-jellegű egyént alakít, Cotillard a felesége lesz, Page pedig a segítője lesz.

Bemutató 2010. július 16.

0

Mostohaapa remake

1987-ben mutatták be A mostohaapa horror-thrillert. A film sikeres lett, még két folytatása is született. Hát jóhogy ezt is elérte a végzete és remake formájában támad fel. Michael Harding (Penn Badgley) mikor a katonai suliban hazaérkezik megdöbbenve látja, hogy anyjának (Sela Wars) új barátja akadt, aki már hozzájuk is költözött. Michael egyre gyanakvóbb lesz Davidre (Dylan Walsh), aki rettentő kedves és segítőkész. Az új változatot Nelson McCormick dirigálja, az ő nevéhez fűződik a Szalagavató igen béna horror is.

Az eredeti film tartalma: A fiatal és igen vonzó özvegy úgy véli, bájos tinédzser lányának szüksége van az apai szigorra, és mostohaapát hoz a házhoz. Ám “Rettegett” Jerry nem olyan apa, akiről a lánykák álmodoznak: igen szilárd elképzelései vannak az ideális családról és nekilát, hogy az új famíliát ennek megfelelően “átszabja”…(kritikustomeg)

1

Ezek a robotok lesznek benne a Transformers 2-ben

Hallottunk a Transformers folytatásáról mindenfélét, egyesek tudni vélték, hogy legalább 40 robot fog rohangálni összevissza, mások még ennél is többről írtak. A Paramount küldött egy listát a Yahoonak, a stúdió pedig hozzáfűzte, hogy ez lenne a teljes lista, ezek a robotok fognak feltűnni a filmben.

Az Autobotok

Otpimus Prime – Az Autobotok vezére – Peterblit kamionná tud átalakulni

Acélfej – Fegyverszakértő, mindig lövöldözne – GMC Topkick

Racsni – szerel, bütyköl, az orvos szerepét tölti be – Hummer H2

Űrdongó – Sam Witciwcky (LaBeouf) nagy haverja, ő szállítgatja a srácot – Chevrolet Camaro

Arcee – női autubot – motor

Röptűz – Álcák közé tartozott, de aztán átállt -SR71 Blackbird jet

Jolt – Eredetileg a játékok között Álca volt, de a filmben ő jófiú lesz -Chevrolet Volt plug-in hybrid

Skid és Mudflap azaz az Ikrek – Chevrolet Beat és Trax

Az Álcák

Üstökös – korábban Megatron jobbkeze volt, az első moziban ő megúszta a harcot – F22 Raptor jet

Skorponok – Nagy skorpió kinézetű Álca, az amcsi katonákat támadta meg a sivatagban

The Fallen – a legrosszabb, leggonoszabb robot

Sideways – Az előzetesben egy Audu R8-as és látható, amint átrobog egy épületen.

Fülelő – Eredeti játékkinézete egy kazettásmagnó, a filmben repülő

Romboló – négy lábú macskakinézetű robot

The Doctor

Wheelie – Van olyan nevű robot, hogy Wheeler, annak magyar elnevezése Kerék, talán ő lenne a Wheelie? A filmben egy kis, rádióirányítású teherautó

Demolisher

Pusztító – Róla itt olvashatsz, 7 robotból áll

Megatron is benne lesz, de őt csak flashback jelenetben láthatjuk.

Ahogy látom az Álcák igencsak többségben lesznek az Autobotokkal szemben.

És még pár kép a produkcióból