0

Sasha Grey az örömlány

Az Oscar-díjas rendező, Steven Soderbergh készítette a The Girlfriend Experience filmet, amely a tervek szerint egyidőben fogja leadni a tévé és a mozi, sőt dvd-n is kapható lesz ekkor.  Soderbergh egy pornószínésznőt szeretett volna megnyerni az egyik szerepre, ez össze is jött neki, Sasha Grey szerződött le a produkcióhoz. A film egy nagyobb munkadíjú prosti szemszögéből mutatja be az örömlányok életét. A hölgy rajongói csalódni fognak, ugyanis az alkotásban Greynek nem lesz szexjelenete.

 

0

Heti néznivaló

3 új filmet mutatnak be a magyar mozikban, ebből egy igen késve érkezett.

0gt

Gran Torino: Clint Eastwood alkotása több hónapot késett, mellesleg az Oscaron a filmet hanyagolták érthetetlen módon. Eastwood egy öreg veteránt játszik, aki rossul viseli, hogy a környéken, ahol él sok a “színes” egyéniség. Volt szerencsém a filmhez, majd valamikor valami irományt is összerittyentek hozzá. Tv Spotok, előzetes betétdal

Álom.net: magyar tinivígjáték, amely az előzetese és sztorija alapján erősen hajaz az amcsi tinifilmekre. Az első magyar cheerleader produkciónak is hívták, de legjobban a tavasz sikerfilmje jelző ütheti meg nagyon az ember fülét az előzetesben. Előzetes

Príma primavéra: magyar-angol-bolgár-holland koprodukcióban készült dráma. Gábort – a középkorú, ám gyermeki ártatlansággal és naivitással élő “kisfiát” – anyu kétségbeesetten készíti fel arra az időre, amikor ő már nem lesz. Anyu egy bankrablás során meghal, és Gábor a gyilkosság vétlen tettestársával, a nevelőotthonban felnőtt huszonéves Jolival menekülni kényszerül.

0

My Sister’s Keeper trailer

Dráma Cameron Diazzal és Alec Baldwinnal. Adott egy család, papa, mama gyerekek. Boldogságban, szeretetben éldegélnek, nincs semmi gond, addig míg ki nem derül, hogy a lánygyermek rosszindulatú, komoly betegségben szenved. A rendező Nick Cassavetes, aki utoljára három évvel ezelőtt jelentkezett filmmel, az Alpha Dog nem volt siker, de a 2004-es műve, a Szerelmünk lapjai viszont eredményesebb volt.

A bemutató június 26-án esedékes, ami szerintem egy teljesen rossz időpont, nyáron leginkább a blockbusterek dübörögnek, a vígjátékok és a romantika megy, drámáknak nem itt van a helyük.

2

Stallone? Kösz, nem. Inkább Seagal

Nem tudom eldönteni, hogy Jean-Claude Van Damme meghülyült vagy pedig egyszerűen csak jól végzi a dolgát. Nem is oly rég mutatták be a kissé önironikus JVCD filmet, amelyben a komoly színészi adottságát/oldalát is megmutatta. A produkció teljesen jó lett volna egy karriert lezáró műnek, de Van Damme nem vonul vissza, hanem tovább forgat. Hatalmas lehetőséget kapott Sylvester Stallonetől, aki beválogatta volna a The Expendables retro hangulatú akciófilmjébe, a készülő alkotásban csak úgy hemzsegnek a keményfiúk (Jet li, Dolph Lundgren, Jason Statham, Eric Roberts, Mickey Rourke, Arnold Schwarzenegger is cameozik, stb stb). A belga izomember azonban visszautasította a felkérést, mivel Stallone nem tudta számára kellően körülírni a karaktert. Erre bárki rámondaná, hogy Van Damme rossz döntést hozott, de hát ő tudja.

De azért még ne temessük el a börtöncsapdákat és véres sportot túlélt kiváló spárgákat bemutató jóembert. Ugyanis hamarosan érkezik a Tökéletes katona 3 is, ebben pedig Dolph Lundgren is vissza fog térni (pár kép a forgatásról itt látható). De még Van Damme tartogat valamit a tarsolyában. Ő és Steven Seagal lesznek a főszerpelői a Weapon filmnek, amely a Flagship Films égisze alatt fog készülni. A cég újnak számít a piacon, ez lesz az első produkciójuk.

A történet középpontjában Jack Conway (Seagal) és Derek Chase (Van Damme), a világ két legjobb bérgyilkos áll. Kezdetben még nem ismerik egymást, aztán nagy nehezen összefognak, hogy elkapjanak egy drogkartell vezetőt. Nincs könnyű dolgok, mivel a kartellt a DEA (Kábítószer Ügyosztály) fedezi.

Seagal egy ideje úgy el van hízva, hogy alig tud mozogni, már a pisztolyt is alig tudja emelgetni, ezért is nem meglepő, hogy az ő figurája mesterlövész lesz, remélem a nagy hasától el fog férni a puska mögött. Van Damme azért még be tud mutatni néhány rugást, ha arról van szó, az ő karaktere a késsel fog kiválóan bánni.

A forgatás júliusban indul, a rendező nevét pedig a következő hetekben teszik közzé. A bemutató a The Expendables-szel egy időben, jövő áprilisban várható, az alkotás valószínűleg dvd-n fog megjelenni.

2

Igyál tejet

Na most nem azért, de ezt ki gondolta ki? Rendesen röhögőgörcs kapott el, mikor megláttam. Aztán meg elolvastam a szöveget is, ami a reklám oldalon látható és megint jót nevettem. De sajnos ez nem vicc. Kattints a képre és a reklámszöveget is láthatod.

1

The Hurt Locker előzetes

Kevés női jónak mondható akciórendező tevékenykedik a filmiparban, Kathryn Bigelow viszont benne van eme kicsiny táborban. Nevéhez fűződik a Holtpont klasszikus és a Strange Days – A halál napja, amely szintén sokaknak a kedvence. Új műve a The Hurt Locker, amely irakiban szolgáló bombaszakértő osztag mindennapjait mutatja be: egy ember odamegy a robbanószerkezethez, a többiek pedig fedezik. Itt olvashatsz még pár sort róla.

0

Rémségek kicsiny remake-je

Roger Corman a B kategória egyik ismert alakja, rendezőként, színészként és főleg producerként tevékenykedett az évtizedek alatt. Az imdb-n lehet szemezgetni a művei közül, talán még láttatok is tőle valamit. Az alkotásai között található a Death Race 2000 film is, amelyet nemrég újraforgattak, Corman pedig executive producerként vett részt a produkcióban.

Legutóbb a Cyclops tévéfilm készült el felügyelete alatt, amelynek rendezője Declan O’Brien (Halálos kitérő 3) volt. A direktor azt mondta, hogy Corman olyannyira elégedett volt a filmmel, hogy azt mondta ez a legjobb alkotás, amelyhez az elmúlt húsz évben köze volt, szóval mindenképpen szeretne együtt dolgozni vele újra. Az terv pedig az, hogy újraforgatják a Rémségek kicsiny boltját.

Az eredeti verziót 1960-ban még maga Corman rendezte, ebből készült remake 1986-ban Frank Oz dirigálásában, amely már musical volt és Rick Moranis volt a főszereplője. O’Brian annyit még elárult az ő változatában nem fognak énekelni és sötétebb hangvételű lesz.

Olvasd tovább

0

“We love making movies”

Az American Idol-ban (az amcsi Megasztár) feltűnt Quentin Tarantino, a reklámszünet alatt pedig lement egy rövid videót a Becstelen brygantikhoz kapcsolódóan, amely a színész-rendező következő műve lesz. A promó néhány tartalmaz egy kicsit a színfalak mögötti hangulatból és a filmből pár új képkockát, no meg láthatjuk Mike Myerst brit uniformisban.

1

Egy boltkóros naplója (Confessions of a Shopaholic)

Bizonyára minden férfitársam volt már legalább egy nőszeméllyel vásárolni, gondolom így tisztában is vagytok vele mennyi ideig is tart ez a folyamat náluk. Felpróbálnak ezer ruhát, elmennek kismillió helyre, képesek akár egy napot is kis fülkében állni és próbálgatni a kinézett göncöket, sőt egy leértékeltnek titulált csizmát vagy kesztyűt megvesznek a nyári kánikulában, merthogy az le van árazva. Bizony rá kell alaposan készülni, ha elmegyünk egy nővel venni ezt-azt. Egy paródiát szívesen megnéznék a témában, de az Egy boltkóros naplója nem ebbe a műfajba tartozik, ezért ez valamennyire visszatartó erő volt számomra, mivel egy vásárlási mániában szenvedő egyén a főszereplő. Ami miatt mégis beültem rá az Jerry Bruckheimer és Isla Fisher neve volt. Bár az csak a vetítés kezdetén ugrott be, hogy Bruckheimer inkább az akció terén van otthon és a legutóbbi vígjátéka, Kenguru Jack nem tartozott a nézhető kategóriába.

Olvasd tovább

0

Feltámadás a mozikban

Az Empire összeállította a 20 legjobb filmes feltámadást. Mikor Neo-t lelőtték, pár másodpercre rá felkelt, megállította a golyókat, aztán pedig Supermant játszott. Chev Chelios is zuhanhatott pár száz métert, a folytatásban új szivet kapott és pöröghet ett tovább. E.T. sem volt jó bőrben a film egy részében, aztán persze nagyon örült mindenki mikor visszanyerte a színét meg megint totyogott. De  természetesen benne van az Idétlen idők is, mikor Bill Murray minden egyes ébredéskor ugyanazt a napot éli át, pedig még az öngyilkossággal is próbálkozik párszor. Egy régebbi Superman filmben pedig a pirosköpenyes Acélember visszapörgette az időt, hogy szerelme Lois Lane újra éljen.

Kattints a képre és nézd meg Te is a listát.

2

Afrikai szeretők (The White Masai, 2005)

Meglátni és megszeretni. Sablonszöveg tudom, de azért valljuk be hogy van alapja. Carola (Nina Hoss) és a pasija Kenyában kirándulnak. Az utolsó nap egy kompon utaznak, mikor Carola meglátja élete nagy szerelmét (ezek szerint a fickója nem az) egy maszáj harcost. A sors úgy hozza, hogy találkozzanak, de persze nem mondom meg hogyan, hátha valaki még nem látta a filmet.

Már csekkelnék a repjegyet, mikor Carola azt mondja, ő marad. Paff, hatalmas döbbenet bennem, gondoltam is, ez a csaj nem semmi. Fél nap sem telt el és mekkorát fordult vele a világ. Nem tudtam eldönteni, hogy bátor vagy szimplán be van sózva. Őszintén, ki meri megtenni azt, amit ez a nő megtett? Másodpercek alatt döntött, nem számított neki, hogy otthon Svájcban megvan a nyugodt, gazdag élete, egyszerűen csak Lemalian (Jacky Ido) érdekelte. Carola fogta szépen a cuccait és elindult megkeresni a harcost, úgy hogy dunsztja sem volt a maszájok életkörülményeiről.

Olvasd tovább

0

Aldous Snow külön filmje

A Lepattintva vígjátékból megismert Aldous Snow brit popénekes külön filmet kapott. A figurát Russel Brand játszotta el, a spin-off-ban vissza fog térni, akárcsak Jonah Hil, aki egy Aaron Greenberg nevezetű fickót alakít(ott) . Nick Stoller, a Lepattintva direktora rendezi a Get Hilm to the Greek elnevezésű produkciót.

Elisabeth Moss, Sean Combs és Rose Byrne csatlakozott a stábhoz. Moss Hill filmbéli doktor barátnőjét alakítja, míg Combs (azaz P. Diddy) egy lemezcég főnöke lesz. Byrne pedig Snow ex-nőjét formálja meg, aki egy Courntey Love tupusú Jackie Q nevezetű rocker csaj lesz. Jackie és Snow között hallható lesz egy duett a produkcióban. Korábban Emily Blunt volt az esélyes erre a szerepre.

Judd Apatow természetesen producerként felügyeli majd az alkotást.