Anita Blake nevét a hazai olvasók is ismerhetik, Laurell K. Hamilton regényeit már itthon is kiadták és Blake-nek már több, mint tíz kalandját követhették nyomon az olvasók. A történet szerint a vámpírok és egyéb lények (pl: farkasember, patkányember, vérleopárd) felfedték magukat az emberek előtt, a társadalom nagy nehezen elfogadta létezésüket és a törvények szerint már tilos bántalmazni vagy megölni őket. Blake a Halottkeltő Rt.-nél dolgozik, természetfeletti szakértő, az ügyfelek leginkább azt kérik tőle, hogy támasszák fel elhunyt ismerősüket, hogy tisztázzanak egy-két kérdést, amely nem volt világos a halál beállta előtt és után. Ezen kívül a hölgyemény segít a rendőrségnek a természetfeletti ügyekben és elkapja a rosszindulatú lényeket. Aztán ahogy halad előre a regénysorozat egyre jobban a a belekerül a lények világába. A sztorikban pedig megtalálható az erotika és erőszak egyaránt. Szerintem a 4-5 könyv után már kevésbé volt élvezhető ez a világ, a 10.-et még azt hiszem nehezen végigolvastam, de aztán már nem követtem a történéseket.
A regények ismertetőjénél ha jól emlékszem az is le volt írva, hogy hamarosan film is készül majd Hamilton művéből. Sok év után úgy áll a helyzet, hogy lesz is ebből valami, habár nem a moziban, hanem a tévé képernyőjén lesz látható a vámpírvadász áldásos tevékenysége.
Glen Morgan az X-Akták és a Végső állomás producere fogja dirigálni a filmet. Lesz miből meríteni, hiszen Hamilton eddig 16 regényt írt az Anita Blake szériában és a Marvel saját képregénysorozatot indított a figurával kapcsolatban.
2010-ben lesz látható a film.