
A halállistáról Armida Galina ír most nektek, köszönöm Neki a cikket!
A film kétségkívül nem annyira jó, mint az anime, de a rendező- Kaneko Shusuke (Godzilla, Azumi 2)- szerint kihozták belőle amit csak lehetett. Megjegyzem baromi nehéz dolguk volt, hiszen visszaadni a mangát ami 108 fejezet, vagy az animét a maga 37 epizódjával nem kis feladat. Ez még akkor sem sikerült, ha két részben tálalták a történetet.
Az elsőt még 2006. június 17-én mutatták be és hatalmas sikert aratott Japánban. A film apró részletességgel mutatja be Yagami Light/Kira (Fujiwara Tatsuya – aki túlélte a Battle Royale-t) életét, azt hogy hogy kerül hozzá a Halállista, láthatjuk Ryuk-ot, a Halálistent- akit nagyon szépen megcsináltak és a megszólalásig hasonlít a rajzolt formájára, valamint megjelenik L (Matsuyama Kenichi – Yamatoban láthattuk itthon) a világ legjobb nyomozója is. A film felénél, amikor L-t bevonják a nyomozásba, még csak a történet elején járunk. Végig azt vártam mikor kerül sor kettejük szellemi harcára, de csalódnom kellett, mert a legeslegvégén találkoznak csak.
Olvasd tovább

Johnny Depp három produkcióhoz is aláírt. Érkezik majd a Karib-tenger kalózai negyed felvonása. A trilógia a mozikban 2 milliárd 672 millió dolláros bevételt ért el, a stúdió pedig még több pénzt szeretne kisajtolni belőle. Még forgatókönyv sincs, csak Johnny Depp írt még alá. Szerintem elég érdekes ez, forgatókönyv nélkül csak úgy aláírni valamit? Biztos szép nagy összeget kap majd (bár a Trópusi viharban kiderült, hogy nem olvassák a sztárok a forgatókönyvet, hanem az olvassa őket).

