0

Ben Affleck ismét rendez

Eredetileg Adrien Lyne rendezte volna a The Town filmet, de végül Ben Affleck kapta meg a lehetőséget, aki a Hideg nyomon után ismét ledirigálhat egy alkotás. Affleck a főszereplője is lesz az alkotásnak,  amely Chuck Hogan Prince of  Thieves regényén alapszik. A forgatókönyvet Peter Craig és Hogan írta, Affleck éppen most írja át a szkriptet.

A történet egy bűnözőről szól, aki bandájával új nagyszabású rabláson töri a fejét, mellesleg beleszeret egy korábban kirabolt banknak az igazgatónőjébe is. Akad itt még egy FBI ügynök, aki szeretné a rosszfiút nyakon csípni.

A filmet Bostonban forgatják majd, hasonló helyszínen, mint a Hideg nyomon esetében.

Affleck jelenleg az Extractban szerepel, amelyet Mike Judge rendez, így fog kinézni a filmben.

0

24: Redemption előzetes

 A 24:Redemption egy két órás film lesz, amelynek itt az előzetese. November 23.-án mutatják be, a hetedik évad pedig januárban indul. Kiefer Sutherland mellett feltűnik Robert Carlyle, Jon Voight és Gil Bellows is. A 24 sorozatot 7. évada még nem teljes, de most az alkotók leállnak egy kicsit, a 18. rész után, hogy még a hetedik évad végét jól összerakják és januárban indul is a sorozat

1

50 millió dolláros gázsi

Pár napja írtam már róla, hogy a Pókember negyedik és ötödik részét együtt fogják leforgatni, spórolás céljából. Tobey Maguire 50 millió dolláros gázsit kérne ezért, na meg a profiból is szeretné ha csurranna-cseppenne neki valami. A forgatás jövőre kezdődne és fél évig tart majd előreláthatóan. Sam Raimi szintén visszaülhet a rendezői székbe, ő vajon mennyit fog kérni? Na ennyit a költségcsökkentésről, már a második is 258 millióba került, a kettő együtt meg így lesz vagy 500 millió.

A folytatásokban Venom nem tér vissza, neki egy külön filmet szánnak. A Pókembernek új ellenfele lesz, ez pedig minden bizonnyal a Gyík lesz.

Nem tudom ki mennyire ismeri Hollywoodban a fizetéseket, de ott bizony egy sztár 20-25 milliót is elkér egy filmért, no meg persze részesedést is szeretne a filmek bevételéből. Először Jim Carrey kapta meg  a 20 milliót A kábelbarátért, azelőtt kb ennek a felét kapta egy-egy ismert név. Azóta már ez a fizetés alapnak számít a sztárok között. Schwarzenegger pl 30 millióért szerepelt volna a T3-ban, de aztán engedett pár milliót, míg Mel Gibson állítólag tényleg megkapta ezt az összeget a Halálos fegyver négyért. De jobban járnak, ha a bevételből részesednek. Bruce Willis a Hatodik érzék után kapott 60 milliót, Tom Cruise a Mission Impossible után 70-et. Jack Nicholson meg nem kért a Batmanért semmi, csak a részesedést, kapott is 60 milliót.