0

Box Office: Vin Diesel nem bírt a viharral

 

 

Vége a nyárnak, holnaptól suli, Amerikában viszont Labor Day hétvége van, azaz még a hétfő szünnap és kedden ugranak bele a melóba, tanulásba.

Amerikai hétvégi mozis bevételek

Új bemutatók:

Babylon A.D.: Vin Diesel főszereplésével készült ez az akció, sci-fi. A rendező pedig a francia színész-rendező Mathieu Kassovitz, aki korábban a fantasztikus Bíbor folyókat dirigálta, de ő készítette a Gothikát is. A forgatás sem ment állítólag simán, Diesel és a rendező folyton veszekedtek, majd később a stúdió és a rendező között ment a harc. Arról is lehetett hallani, hogy a film hossza más lesz Amerikában és nemzetközileg. Aztán később a veszekedéseket tagadták, de a film bemutatója előtt Kassovitz nyilatkozatában elárulta, hogy valóban nem elégedett a filmmel, a stúdióra fogott mindent. Eredetileg a Babylon A.D.-t még év elején mutatták volna, végül most tekinthette meg a közönség. A kritikák rosszak, a rottenen 42 véleményből 40 negatív. Diesel sem ezzel a filmmel tér vissza a blockbusterek világába, hanem a buktái sorát erősíti.

2002 óta tervezik a Traitor megfilmesítését, idén végre ez is mozikba kerülhetett. A film ötlete Steve Martin fejéből pattant ki, ő egyébként producere volt A kritikák eddig felemásak, a pénz viszont nem ömlik a kasszákba. Szerdán már bemutatták, eddig nem áll jó a szénája, elevenem is mutatták be sok moziban (2052), de mivel nem került sokba, így nem lesz nagy bukta, dvd-n meg vissza is hozhatja a beleölt összeget.

Ugyan még nem volt hozzá szerencsém (lehet, hogy jobb is), de örülök a Disaster Movie bukásának. Jason Friedberg és Aaron Seltzer eddigi rendezései nem kerültek iszonyat sokba és habár nem hoztak sokat, de elfogadható szinten végeztek, így mindig kaptak lehetőséget új munkára. A Bazi nagy film közel 40 milliónál fejezte be pályafutását, a Csajozós film pedig 48 millát hozott, a Spárta a köbön (szeptemberben jön dvd-n Magyarországra) pedig 38 milliónak örülhetett. Úgy látszik végre a közönség is magához tért és hozott egy jó döntés azzal, hogy nem meneteltek el a filmet megtekinteni. A kritikák lesújtóak, a rottenen egy pozitív kritikát sem kapott. Az imdb-n pedig rögtön az első helyre ugrott a legrosszabb filmek listáján. Ez sem került sokba, így ezen sem vesztenek sokat sajnos.

A College is elég gyengén nyitott, eredetileg januárban akarták bemutatni, aztán eltették a bemutatót áprilisra, onnan tolták tovább augusztus végére.

Régebbi bemutatók:

Tovább őrzi első helyét a Trópusi vihar, azaz már harmadik hete ül a trónon, a 100 millió elérése biztos. Magyarországon jövőhéten mutatják be. A sötét lovag átlépett másodikként (de a leggyorsabban) az 500 milliós határon, még van benn erő, szerintem olyan 520-530 millió között lesz a vége. Nem végez a Doktor szöszi szintjén A házinyuszi, de 50 millióig elbandukolhat. A Halálfutam Amerikában bukik, talán nemzetközi szinte jobb esélye lesz, akárhogyan is, de ez majd dvd-n arat majd. Nem csökkent, hanem éppen hogy emelkedett a Mamma Mia bevétele múlt héthez képest, ennek igazán örülök. Szépen csökkenget a Pineapple Express bevétele, azaz nem esik túl nagyokat, a 100-as határt nem fogja bevenni, de 90-ig eljuthat simán. No és a 10-es lista sereghajtója Woody Allen filmje, amely 692 moziban gyűjtögeti a milliókat.

Limitált bemutatók: Az I Served of King of England 53,500 dollárt hozott 8 moziban. Bemutatták a Sukiyaki Western Django-t (előzetes) is egy moziban, eredménye 10,200 dollár.

 

Cím Hétvégi bevétel Eddigi összbevétel Előállítási költség Info
Trópusi vihar (Tropic Thunder)

11,5

83,3

92

Szinkronizált előzetes, Tv Spot
Babylon A.D.

9,7

9,7

70

Előzetes, Jelenetek
A sötét lovag (The Dark Knight)

8,7

502,4

180

Kritika, Az első 6 perc
A házinyuszi (The House Bunny)

8,3

27,8

25

Előzetes
Traitor

7,9

9,4

22

Előzetes
Halálfutam (Death Race)

6,2

23

45

Előzetes, Tv Spotok
Disaster Movie

6,1

6,1

20

Előzetes, Jelenetek
Mamma Mia!

4,4

131,5

52

Kritika
Pineapple Express

3,3

79,7

27

Előzetes
Vicky Cristina Barcelona

3

12,7

Előzetes

Jövőhéten a Bangkok Dangerous (előzetes) akciót mutatják be Nicolas Cage-dzsel a főszerepben. A szeptember is ilyen holt hónapnak számít a bevételek terén, általában azokat a filmeket teszik ide, amelyek nem férnek el máshol, illetve legfőképpen nem várnak tőlük sokat.

A hét közepén pedig egy összeállítással jelentkezem majd, amiben a nyár nagy sikereit, csalódásait és bukásait gyűjtöm össze.

0

Passengers előzetes

Néhánya túlélnek egy repülőgépszerencsétlenséget, őket egy pszichológusnő (Anne Hatheway) kezeli. Egyszercsak azonban a túlélők eltündeznek. Anne Hathewayen kívül szerepel még a filmben Patrick Wilson, Clea DuVall, David Morse. A rendező pedig Rodrigo García.

0

Vin Diesel gonosz szeretne lenni

Pénteken mutatták be a Babylon A.D. filmet, melynek főszereplője Vin Diesel. Ennek kapcsán készítettek egy interjút vele, amelyben elmondta, hogy szivesen játszana egy Marvel filmben valamilyen szupergonoszt.

Az ötlet nem rossz, szerintem inkább alakítsa mondjuk Skorpiót vagy Vörös Koponyát, minthogy megint Riddick bőrébe bújjon. Gyakorlatilag már csak a Marvel stúdión múlik, hogy felfigyelnek-e Diesel kijelentésére.

A Babylon A.D.-nek már sokan jó előre buktát jósoltak (pénteki eredmény 3 millió dollár) a rendező sem nyilatkozott a filmről túl fényesen. A produkció után Diesel tovább munkálkodna Riddick visszatérésén és még szintén nem adta fel azt a tervét, hogy Hannibál kalandjait filmre vigye. És ne hagyjuk ki a Halálos iramban negyedik részét sem, melyet jövőre mutatnak be, ennek előzetese itt megtekinthető.

3

Nekem bűzlik ez a torta

2008-halNem nagyon nézek tévét (ezt már írtam többször is), de esti kajálás közben azért megy a tévé. Ilyenkor adják a Hal a tortán műsort, ahol ismert arcok főznek, aztán pontozzák egymás kajáját. Nekem eddig is valahogy olyan megrendezettnek tűnt az egész, érződik rajta, hogy előre elkészült forgatókönyv alapján készül az egész, előre elgyakorolt mondatokat mondanak, a jelenetek sem spontának.

Olvasd tovább

0

Csak röviden…

CJ7 – A zöld kis látogató (CJ7): Ti guberál nap, mint nap, szeretné fiát eltartani, ezért mindig reméli, hogy talál számára valami különlegeset. Egyszer tudta nélkül egy kis idegen lényt visz haza, Ti fia pedig a fődönkívülitől azt reméli, hogy segítségével ki tud majd tűnni a többiek közül.A pofonok földje és a Shaolin foci jó filmek voltak, én legalábbis nevettem és mosolyogam rajtuj rendesen. Sajnos itt most csak egész kevés esetben lehet felnevetni, sok felesleges jelenet van benne ráadásul. A végeredmény egy közepes.

2008cj7

Fúrófej Taylor (Drillbit Taylor): Judd Apatow ezennel fekete listára kerül nálam. Idén ez már a negyedik film, ami az ő nevével fémjelzett és mindegyik élvezhetőségi szintje a nulla felé tendál. Ryan, Wade és Emmit minden nap kénytelen szembenézni Filkins-szel, aki terrorizálja őket, az igazgatót is átejti. A srácok ezért felbérelnek egy testőrt, akitől azt remélik, hogy megvédi őket Filkinstől.
Volt már néhány sulis film, ahol hasonlóan szenvedett néhány diák egy nagy erőstől, de ott legalább akadt poén esetleg némileg szoríthattunk a gyerekekért. Itt ilyen nem tapasztalható.

2008drt

Ninja Scroll: Néha hozzájut az ember egy jó kis anime/manga műhöz. A Ninja Scroll elején már éreztem, hogy ezt láttam már régebben, ettől függetlenül újra végignéztem. Van itt minden kérem szépen: ninja fickó, ninja lány, némi különleges tulajdonság, erős gonosz, nagy ugrándozások, stb. (Talán erről majd bővebben nyilatkozom a későbbiek folyamán).

2008ninjascroll