0

The Argentine poszter

Steven Soderbergh filmje, amelybe Che Guevara-t Benicio Del Toro alakítja. Ez The Argentine posztere, amely első lesz Soderbergh Che Gueveráról szóló filmjei közül, aztán majd érkezik a következő is. A produkcióról nem sok jót lehetett olvasni, leginkább Del Toro-t emelték ki a kritikák, hogy ő jól játszik, de nagyjából unalmas az alkotás.

2

Postal – A film (2007)

 

 

A Postal játék második részét megvettem (eredetiben), végigjátszottam, élveztem, jókat nevetgéltem rajta. A megfilmesítés joga Uwe Boll-hoz kerültek, itt már mindenki tudja, mit is várhat majd ettől az alkotástól. Azzal tisztában voltam/vagyok, hogy nem lehet ebből egy nagyobb költségvetésű produkciót készíteni, de egy ötletes, kreatív, pörgős alkotást össze lehet(ett volna) azért hozni ebből. Én egy olyan B-filmet vártam, ahol a főhős végigmegy a városon, közben leosztja a turbánosokat, a horogkeresztes karszalagosokat, a hülye rendőröket, néhány városlakót meg plusz pár gengsztert, felgyújt néhány épületet, miközben elpöfékel némi füvet, majd a küzdelmek végén azért elmegy a boltba tejért, aztán hazatér lakókocsijába, hogy másnap újra végigmészárolja a fél várost. Ergo facto egy jó kis akciófilmet ki lehetett volna ebből hozni (nem kell nagy összeg egy ilyenhez, a Crank-et is kihozták kevés pénzből).

Olvasd tovább

1

Történet 3 katonáról

Tim Robbins, Rachel McAdams, Michael Peña a főszereplők a The Lucky Ones filmben. Ők a három Irakot megjárt katona, akik visszatérnek hazájukba, ahol azt látják, hogy az élet nélkülük is továbbment.

A filmet Neil Burger rendezte, akinek 2006-ban Az illuzionista (Edward Norton, Jessica Biel) filmet köszönhettük.

0

Diesel egyszerre két folytatást tervez a Riddickhez

Vin Diesel Riddick folytatásokat akar, elmondása szerint egyszerre két film is készülőben van. David Twohy dolgozik a forgatókönyvön (de már tavaly novemberben is volt egy hír eről, hogy írja, jó lassan halad).

Az első rész a Pitch Black, 23 millióból készült, Amerikában 39 millió dollárt hozott, nemzetközileg pedig 14-et. A második rész, a Riddick – A sötétség krónikája 105 milliót emésztett fel és meg is bukott, Amerikában 57 milliót, nemzetközileg pedig 58 milliót tudott felmutatni csak. Azonban dvd-n sikeres volt, így Diesel szerint jöhet a folytatás. Csak nincs az az épeszű stúdió, aki ad neki még 100 millát az elképzeléséhez, no meg mostanában nem is nagyon megy neki a szekér a filmek és bevételek terén. A Babylon A.D-t pénteken mutatják be, a rottentomatoes-on eddig 0 %-on áll.

0

Watchmen magazin címlap

Folyik a per a Warner és a Fox között, de ettől még a marketing és a reklám nem áll le. A Fox érzésem szerint nyerni fog, de a filmet így is-úgyis bemutatják. A Set Magazine 4 különböző címlappal fog megjelenni és mindegyiken egy Watchmen szereplő lesz. Kevin Smith egyébként már látta a filmet és elismerően nyilatkozott róla (aztán megnézhette a Star Trek következő részét is, a mákos).

5

Kung Fu Panda (Kung Fu Panda)

 

Biztosan nem csak én láttam olyan régebbi távol-keleti harcművész filmeket, ahol a főhős és az ellenfele úgy a játékidő felénél összecsapott egy mezőn vagy egy falu/város főterén, körülöttük pedig általában a gonosz emberei nézték a harcot. Az ütközetek között a felek néha egymáshoz vágták tartalmas mondanivalójukat, ami körülbelül így nézett ki: „Most meghalsz! Neked véged!” Ezeket el is ismételték többször a hatás kedvéért, aztán újra egymásnak estek, olykor ¾ órát is csatáztak, amit megspékeltek némi harcias akrtikulációval. A főhős általában a becsületéért harcolt, olykor egy lány kezéért, a gonosz meg a hatalomért vagy valami sokat érő tárgyért, tekercsért , kardért küzdött.

Olvasd tovább

0

12 rendező 5 perces rövidfilmje New Yorkról

Olyan rendezők, mint a Coen tesók, Alexander Payne, Gus Van Sant, Alfonso Cuaron, Wes Craven, Walter Salles, Tom Tykwer készítettek 5 perces rövidfilmet a New York, I Love You produkcióhoz. A történetek mindegyike New Yorkban játszódik. Láthatunk jó pár ismert(ebb) színészt is: Elijah Wood, Juliette Binoche, Willem Dafoe, Natalie Portman, Nick Nolte, Gena Rowlands, Gerard Depardieu, Hayden Christensen,  Ethan Hawke, Maggie Q, Christina Ricci, Orlando Bloom, James Caan és ez még csak nem is a teljes lista.

3

Box Office: Erősödő vihar

Lassan véget ér a nyár, ez a bevételeken is érződik, elég gyenge hétvége lett az előzőekhez képest. Érkezik a szeptember, ami gyakorlatilag teljesen holtidőszaknak számít.

Szóval az amerikai hétvégi mozis bevételekről

Új bemutatók: A többség a Halálfutamot várta inkább az első helyre, ehhez képest A házinyuszi (The House Bunny) végzett az új bemutatók közül a legjobban, a 2. helyen. A filmet Kirsten Smith és Karen McCullah Lutz, a Dokrot Szöszi forgatókönyvírói írták, Adam Sandler Happy Madison cége finanszírozta a vígjátékot. A Doktor szöszi 20 millióval indult és 96,5 millióval zárt, ha ez a közönség elmegy erre is, akkor nagy sikerré tehetik, aminek idővel elérkezhet a folytatása. A történet: Shelly (Anna Faris) egy Playboy nyuszi és éppen kirúgták a Playboy házból, találkozik a Zeta Alpha Zeta dikászövetség tagjaival, akik talán a világ legéletképtelenebb női. Mivel otthonukat elhagyni kényszerűlnek szükségük van egy nagyvilági csaj tanácsaira.

A Halálfutam (Death Race) az 1975-ös Death Race 2000 remake-je, de az is Ib Melchior The Race rövid története alapján készült. A remake iránt Tom Cruise is érdeklődött korábban, végül Jason Statham lett a főszereplő, de Cruise azért maradt producerként. A rendező Paul W.S. Anderson, akinek az AvP-t sokan nem bocsájtják meg és sokak szerint a legjobb filmje a Halálhajó. A kritikusoknak kevésbé jött be a Halálfutam, ez azért várható film, az imdb-n sem kezdett jól, 338 szavazat után 6,4-en áll, ami elég gyér, akárcsak a bevétele. Jason Statham egyébként sem szokott box office csúcsokat döngetni nagy bevételeivel, filmjei a tékákban sikeresebbek, mint a moziban. Itt is ez lesz szerintem.

Nem indult túl jó a Limp Bizkit frontemberének, Fred Durstnek a rendezése sem. A The Longshots igaz történeten alapul. Jasmine Plummer volt az első nő, aki 11 évesen a Pop Warner futball versenysorozatába bekerült. Ice Cube és Keke Palmer a főszereplők. Cube általában azért megmozgat pár embert, a vígjátékok, amelyben szerepel, nem teljesítenek rosszul, de most mégis egy buktát könyvelhetnek el.

A meztelen dobos (The Rocker) mozinkénti átlaga 987 dollár, ez elég sovány. Mozis karrierje nem fog sokáig tartani.

Régebbi filmek: Megőrizte első helyét a Trópusi vihar (Tropic Thunder), az imdb-n továbbra is jól áll (8 csillag). A sötét lovag (The Dark Knight) egyre közelebb jut az 500 milliós határhoz, közben állítólag 2011-re kész lehet a harmadik rész is. A Warner stúdió időközben eldöntötte, hogy a Supermant is újraindítja a Dark Knight mintájára. A Star Wars: A klónok háborúja (Star Wars: The Clone Wars) sem muzsikál szépen. Én nem tudom ki mit várt, de én úgy gondoltam, hogy ami Star Wars az csak sikeres lehet. Elég rosszul teljesít, bár talán a többség úgy van vele, hogy hamarosan úgyis megnézi majd a tévében, mivel eleve oda szánták. A Pineapple Express elég jól telesít, 80-90 millió között zár, ami számára szép eredmény lesz. Kevesebb, mint fele bevételét kereste meg a Mirrors a múlt hétvégéhez képest, ami nem meglepő, hiszen a horroroknál ez szokott lenni. Nem is lenne nagyobb baj, ha nagyobb összeggel kezdett volna. Nem éri el a bevétele a gyártási költségeket. Továbbra is jól menetel előre a Mamma mia, remélem minél többet tud még hozzárakni a bevételéhez.A Múmia: a Sárkánycsászár sírja megbukott Amerikában, a 100 milliót még összekaparja, a nemzetközi bevételekkel együtt már 290 milliónál jár, ami megmenti a nagyobb égéstől. A negyedik részre talán egy jobb történetet, forgatókönyvet összehoznak.

Limitált bemutatók: A Hamlet 2 (előzetes) 103 moziban termelt 435.000 dollárt, ami nem számít jónak. Az I.O.U.S.A. dokumentumfilm pedig 18 moziban ért el 62,300 dollárt

Cím

Hétvégi bevétel

(amerikai dollár)

Eddigi bevétel

(amerikai dollár)

Büdzsé

Info

Trópusi vihar (Tropic Thunder)

16,1

65,6

92

Előzetes, marketing, TV spot

A házinyuszi (The House Bunny)

15,1

15,1

25

Előzetes

Halálfutam (The Death Race)

12,2

12,2

45

Előzetes
TV Spotok

A sötét lovag (The Dark Knight)

10.3

489,1

180

Kritika, Az első 6 perc

Star Wars: A klónok háborúja (Star Wars: The Clone Wars)

5,6

25

Előzetes, jelenetek, 4 perc a filmből

Pinepple Express

5,6

73,9

27

Előzetes

Mirros

4,8

20

35

Az első 3 perc, előzetes

The Longshots

4,3

4,3

Előzetes

Mamma mia!

4,3

124,4

57

Kritika Miecstől és Koimbrától

Múmia: A Sárkánycsászár sírja (The Mummy: Tomb of the Dragon Emperor)

4

93,8

145

Kritika,

Jelenetek

Szerdán kezd a Traitor (Don Cheadle főszereplésével). Pénteken érkezik Vin Diesel a Babylon A.D.-vel, a College vígjáték és a Disaster Movie is eljön. Vajon melyik végez majd az élen?