Év elején találtam egy 2006-os hírt, amely arról szólt, hogy a Predator 3 elkészülne és Sylvester Stallone lenne a főszereplő. Azóta a Predator környékén csend honol, John Davis pedig elmondta, hogy valószínűleg nem lesz több Alien vs. Predator mozi. Szerinte már kihozták belőle azt, amit ki tudtak a két filmmel, most valami mást kellene csinálni. Elmondása szerint beszélt Arnold Schwarzeneggerrel, aki ha már nem lesz kormányzó és nem indul majd egy szenátusi posztért, akkor benne lenne egy vagy két Predator filmben és vele már lehetne egy jó mozit összehozni, csak még egy jó forgatókönyv kell.
Nos a könyvekből lehetne meríteni, régebben olvastam pár jó Steve Perry, Stephany Perry könyvet, amelyekben a Predator is benne volt.


Steven Spielberg és Peter Jackson kezében van a Tintin, amelyet trilógiának szántak. Az egyik részt Spielberg rendezi, a másikat meg Jackson (a harmadikat pedig valamelyikük). Spielberg cége a DreamWorks az Universallal közösen készítette volna el a filmet, a forgatás pedig októberben kezdődött volna, de az Universal hirtelen kihátrált a produkció mögül. Arra hivatkoztak, hogy a 130 millió dollár kerülne nekik és nem érzik azt, hogy vala is viszontlátják a beleölt összeget. A Tintin képregény 1926-1979 között futott, inkább Európában ismertebb, Amerikában pedig szinte alig hallott róla valaki.

