5

Sztár voltam: Sharon Stone

0st1

A 160-as IQ-val rendelkező Sharon Stone kezdetben megnyert néhány szépségversenyt, aztán modellkedni kezdett. 1980-ban orvosi színjátszást kezdett tanulni, majd úgy határozott a mozifilmekben is szívesen szerepelne. Szerencséje is volt, Woody Allaen Csillagporos emlékekben (Stardust Memories) kapott egy igen kicsi szerepet. Ezután 1981-ben főszerepelhetett Wes Craven Deadly Blessing (bevétel 8 millió dollár) horrorjában és egy francia filmben, az Egyesek és másokban (Les Uns et les autres). Ebben a francia filmben azért szerepelhetett, mert a rendező látta őt a Woody Allan filmben. Ezek után azonban még mindig elkerülték a szerepajánlatok, így a tévé felé vette az irányt, aholis sok sorozatban vállalt szerepet, pl. Bay City Blues, Mike Hammer, T.J. Hooker, de feltűnt a Magnumban és a Remington Steelben is.

Olvasd tovább

2

Egy sorozatgyilkos nyomában

Bill Pullman FBI ügynök üldöz egy sorozatgyilkost Segítsége három lehetséges áldozat, kik mindhárman más és más történetet adnak elő. Bill Pullmant már úgyis régen láttuk, Julia Ormond se tűnt fel tűl gyakran a vásznakon mostanság. A film címe: Surveillance

5

27 idegen igen (27 Dresses)


Owen Wilson és Vince Vaughn az Ünneprontók ünnepében esküvőkön vettek részt meghívás nélkül csak úgy a buli kedvéért. A 27 idegen igenben Jane (Katherine Heigl) pedig a munka miatt vesz részt az ilyen ceremóniákon, néki köszönik meg a végén, hogy minden pazarul ment. Az oltár mellett áll mindig, de előtte sosem. Pedig szerelmes ő, a főnökébe nem másba. Csakhogy feltűnik egy újságíró (James Marsden), akinek a világa szintén az esküvők körül van, de ő inkább ír róluk, így kicsit bekavar Jane világába. Teszi ezt szintén Jane húga (Malin Akerman), aki alig száll le a gépről szinte máris összejön Georgedzsal, Jane főnökével.

Olvasd tovább

3

Április bolondja

0fd

Sok mozis oldal hozott le ma hamis híreket, szívatták a jónépet  így április elsején. Nézzünk ezek közül párat:

Han Solo visszatér és újra Harrison Ford alakítja majd – Moviehole
Christian Bale és Brandon Routh leszerződött a Justice League mozifilmre – Cinematical
A Cloverfield szörny benne lesz a Transformers folytatásában – GiantFreakinRobot
Hugh Jackman benne lesz a Hulkban – Comicbookmovie
Spielberg remaket tervez a Párbajból és a Cápából – BloodyDisgusting
Zac Efron & Miley Cyrus lesz a főszereplő a Step Up 4-ben – Darkhorizons
Superman és Pókember közös film jön – Slashfilm
Martin Scorsese A téga sorozatot tervez – Darkhorizons

0

Áprilisi tréfa

0supspiA Time Warner elvesztett egy nagy pert Jerome Siegel örököseivel szemben. Az ügy a Superman szerzői jogairól szólt. Siegel özvegyének már kész tervei vannak az Acélemberrel kapcsolatban és a Marvel Studios-szal már alá is írt egy szerződést, aminek értelmében 2012-ben a vásznon láthatjuk a Superman vs Spiderman filmet. Siegel producer lesz majd a készülő projektben és nem egy hagyományos mozit képel el.Állítólag Bryan Singer és Sam Raimi a Superman és Pókember film(ek) rendezői már leszerződtek, Singer rendezi majd a Superman részeket az alkotásban, Raimi pedig a Pókember részeket, a két direktor szorosan együttműködik majd a forgatás során. Alvin Sargent leszerződtették, hogy írja meg a forgatókönyvet.Siegel ezen túlmenően azt mondta, hogy ő nem tud mást elképzelni Superman gúnyájában, mint Christopher Reeve-et, ezért a családjával folytat tárgyalásokat, hogy felhasználhassa Reeve arcképét, az Acélember számítógépes animációval kelne életre a vásznakon. Pókemberrel is hasonlót tervez, ott is majdnem teljes egészében animálva lesz a Falmászó.Tehát Brandon Routh nem tér vissza, a Joblo szerint pedig Jake Gyllenhaal lesz majd Peter Parker/Pókember, Tobey Maguire helyett.

2012. április 1.-re van kitűzve a film. Ez egy vasárnapi nap, szóval szerintem ez egy jó tréfa a slashfilmtől:)

(slashfilm)

1

Soha ne mondd, hogy soha

Sean Connery volt az első, aki James Bond lehetett. Azóta már eltelt pár év, rajta kívül még 4 színész bújt Bond öltönyébe és bőrébe. Connery úgy nyilatkozott, hogy szívesen feltűnne egy 007-es filmben, de csakis a rossz oldalon. Elmondása szerint azonban szinte kizárt, hogy szerepeljen egy ilyen filmben,mert nem tudnák megfizetni.

2

Egészséges erotika (1985)

1985-egészséges

Fekete-fehér, magyar és vígjáték,rendezte Tímár Péter. Klasszikus és mindenki ismeri. Aki még nem látta az sürgősen nézze meg, megéri.

Kelet-Európa, vagyis Magyarország, a puszta közepén a semmiben áll a lada gyár (pontosabban láda), és nincs tűzvédelmi felügyelőjük. Pedig a láda gyúlékony. Ez is egy olyan gyár, ami azért van, hogy a nők dolgozhassanak, pedig veszteséges, túltermelés van és nincs vevő a ládákra. Az új tűzoltó kamerákat szereltet fel tűzvédelmi szempontból, és így minden reggel és délután megy a műsor a főnök szobájában. Ezzel még az üzletet is fellendítik, ha vesznek ládát akkor kukkolhatnak. Mindez megy is egy ideig, majd aug. 20-i ünnepségre készülve a nők felfedezik a kamerákat. Másnapra sztrájkoz hirdetnek és elfogják az üzemfőnököt és a kihelyezett tűzoltót. De másnap szombat van.. valahogy meg kell oldaniuk, ki kell bírniuk. De nem maradhatnak ott a foglyok sem az elvtársak szerint.

Olvasd tovább