0

Nemzetközi Box Office

Nézzük a nemzetkezözi bevételek hogy alakultak múlt hétvégén (Amerikán kívüli bevét)

27 millió dollárt keresett az i.e. 10.000, ezzel megőrizte első helyét, 117 milliót hozott eddig nemzetközi fronton. 200-ig biztos elmegy, Amerikában pedig 90 és 100 milla között reked meg valahol, így kb 300 milliós összbevételre számíthat.

Második helyen áll a Bienvenue chez les Ch’tis francia filmecske, ami múlt hétvégi 26 milliójával már 114-nél jár. Nem semmi. Hollywood már remakelné.

A Horton 24 milliós bevételével már az 50-est tapossa. Sok-sok milla fog még befolyni ebből.

A Spiderwick krónikák a negyedik helyen áll, 16 milliót hagytak ott a nézők a mozikban, így már közel 31 milliót szedett össze. Ráférne pedig a siker, hiszen az USában nem tódultak rá a nézők.

12 millió dollárért érdeklődtek a Step Up második része után (jövőhéten nálunk is bemutatják), 38 milliónál állnak éppen a táncosok. Az első rész közel 49 milliót hozott nemzetközileg, ezt szvsz túlszárnyalja majd.

A Race a közel 10 millió dollárjával a hatodik helyen nyitott. Egy közel két és fél órás thrillerről van szó.

2

A bakancslista (The Bucket List)

Kezdj élni… mielőtt meghalsz

Carter (Morgan Freeman) autószerelő, egy két lábon járó tudástár. Edward (Jack Nicholson) pedig egy gazdag, némileg bunkó milliárdos. Egy dolog közös bennük, a kórterem, ahol fekszenek mindketten, ugyanis a szervezetükben tomboló rák miatt már csak pár hónapjuk van hátra. Itt megismerik majd megkedvelik egymást, ahol az egyetlen izgalmat csak a kemoterápia okozza.

Olvasd tovább

0

Tobey megint képregényfilmben

A Pókember után megint képregényfilmbe vág bele Tobey Maguire. Az Afterburn képregényt nézte ki magának Maguire, aminek a producere és talán a főszereplője is lesz.

Az Afterburn egy posztapokaliptikus világban játszódik, ahol a Föld nagy része elpusztult és olyan kincskeresőkről, kalandorokról szól, akik nagy suskáért vállalják a régi, értékes holmik felkutatását. A középpontban lévő csapatnak azonban meg kell küzdenie más kincskeresőkkel, mutánsokkal és kalózokkal.

0

Megvan Bush anyukája-apukája

Oliver Stone végre olyan témába fogott bele, amihez a legjobban ért és ez pedig a politika. George W. Bush-ról készül filmet forgatni, a főszereplőt már ki is nézték, ő pedig nem más, mint Josh Brolin. A First Lady, Laura Bush-t pedig Elizbeth Banks személyesíti meg.

James Cromwell bújhat Bush apja bőrébe, aki szintén Bush (egyébként lefogadtam volna bármibe, hogy ő kapja a szerepet). Ellen Burstyn pedig Barbara Busht formálja meg.

1

Heti néznivaló

A mai naptól 5 új film a magyar mozikban.
0wotn
Az éjszaka urai (We Own the Night): Bobby Green (Joaquin Phoenix) egy bárt üzemeltet, aminek főnöke droggal üzletel. Bobby családja pedig tősgyökeres rendőrökből áll. Mi lesz itt? Erre tuti elmegyek, még ma délután.
1

Üdv a dzsungelben

Belefutottam a Welcome to the Jungle címbe mostanában párszor, de mindig arra gondoltam, hogy ez az Amazonas kincse The Rock-kal vagy ha nem, akkor megint egy idióta Tarzan hülyülés. Nos most láttam a plakátot is, az Aliens és a Terminator producerétől…

0

Kapur Minghella nyomában

Shekhar Kapur jelentette be, hogy ő rendezi meg a New York, I Love You című film egyik epizódját. Kapur elmondta Anthony Minghella maga kérte meg őt, még a műtéte előtt, hogy vezényelje le helyette ezt a részt. Minghella múlt héten kedden hunyt el.

A New York, I Love You egy 12 epizódból álló történetből álló film, amit a tévében vetítenek majd le. Minden epizódót más rendező dirigálja le, Minghella már kész volt az általa vállalt rész forgatókönyvével és áprilisban hozzá is kezdett volna a forgatáshoz

0

Még drágább az életed

Nem csak a Szállító kap harmadik részt, hanem folytatódik a Crank (Felpörgetve) is. Jason Statham is visszatér, ami elég érdekes, mivel az első első rész végén látványosan kizuhant egy heliopterből és keményen ütközött a járdával (nekem pl. biztos vérezne legalább az orrom egy ilyen eset után).
A stúdió elégedett volna az eredményekkel, ezért zöld utat adott a folytatásnak is, amit megint  Mark Neveldine–Brian Taylor írhat és rendezhet. A történet szerint Chev Chelios elpusztíthatatlan szívét ellopja egy kínai gengszter, helyére pedig egy olyan szívet pakol be, amit elektromossággal kell feltölteni olykor-olykor, különben kampec.
A filmet 2009-ben mutatják be, aztán pedig neki is ugranak a harmadik résznek, amit már 3D-ben forgatnak.
A Crank 12 millió dollárból készült és 27-et eredményezett az amerikai mozikban.
1

A filmtörténelem legnagyobb buktái: A Kincses-sziget kalózai (1995)

A Kincses-sziget kalózai nem csak azzal írta be magát a filmtörténelem nagy könyvébe, hogy hatalmasat bukott, hanem azzal is, hogy ezzel a bukással a Carolco stúdió is megszűnt, amit Andy Vajna és Mario Kassar hozott létre, és olyan filmeket gyártottak, mint a Rambo, Emlékmás vagy a Terminator.