.jpg)
A további képekért katt ide.
.jpg)
A további képekért katt ide.

Az MGM stúdió nem áll éppen túl jól, évek óta csódközeli helyzetben van. Most tervbe vette a Robotzsaru folytatását. Mennyire jó ötlet ez, hát ki tudja? A Robotzsarut 1987-ben mutatták be, majd még jött két folytatása is, plusz egy minisorozat, aminek az első részét Robotzsaru 4 címmel nyomták nálunk a videotékák. Azt hiszem komolyabb baj nem lehetne, ha Paul Verhoeven ülhetne a rendezői székben. A Robotzsaru képregények még most is futnak, ha jól emlékszem egy számban a Terminator küzdött meg a RoboCoppal.
Rendezői székbe pedig Kurt Wimmer ülhet. Wimmer kezdetben még forgatókönyvíróként volt ismert (A gömb, Thomas Crown ügy), majd ledirigálta a sokak által dicsőített Equlibriumot és a többek által gyűlült Ultraviolát.

Itt jegyezném meg, hogy a Painkiller nevezetű játékot (na ezt végigtoltam) is megfilmesíitik.
Ősszel érkezik a mozikba a Klónok háborúja rajzfilmsorozatból az első három rész. A tévében kerül majd levetítésre a többi, csak az első hármat teszik be moziba.


Ki ne ábrándozott volna el arról, mi lenne, ha különleges képességei lennének? Gyerekkorában az ember sokszor szeretett volna szuperhős lenni, a képregényeket olvasva két lap között az ember meg-megállt és elábrándozott, bár neki is lennének ilyen tulajdonságai. Melyik lenne a legjobb képesség? Láthatatlanná válás? Unalmas. Öngyógyítás? Elcsépelt. Gondolatolvasás? Érdekes. Teleportálás? Na ez izgalmasan hangzik. Nem kell várni a buszra, vonatra, lehetne világot látni. Steven Gould ez megihlette, meg is írta a regényt,, lett is nagy bestseller, a filmvilág le is csapott rá, naná.

Mai hír, hogy Bryan Singer 400 millióból készítené a Superman folytatását. Íme, az eddigi legköltségesebb filmek listája
| Cím | Bemutatási év | Előállítási költség(millió $) | Amerikai bevétel(millió $) | Összbevétel(millió $) |
|---|---|---|---|---|
|
Pókember 3 |
2007 |
268 |
336 |
890 |
|
Superman visszatér |
2006 |
260 |
200 |
391 |
|
X-Men: Az ellenállás vége |
2006 |
210 |
234 |
459 |
|
Titanic |
1997 |
200 |
600 |
1800 |
|
Pókember 2 |
2004 |
200 |
373 |
783 |
|
King Kong |
2005 |
180 |
218 |
550 |
|
Narnia Krónikái |
2005 |
180 |
291 |
744 |
|
Az arany iránytű |
2007 |
180 |
70 |
345 |
|
Waterworld |
1995 |
180 |
88 |
264 |
|
Terminator 3 |
2003 |
175 |
150 |
433 |
Az amerikai bevételek 55%-a megy vissza a stúdióhoz.
A Titanicról még 1997-ben olyan hírek jöttek, hogy 300 millióból készült. James Cameron egy teljes stúdiót épített akkor, talán ennek a költségeit levonták ebből végül.
A költségvetése 400 (igen, négyszáz) millió dollár lenne. Nincs az az épeszű producer vagy stúdió, aki ennyit adna valakinek egy filmre. Mellesleg régebben arról beszélt Singer, hogy a folytatás ugyan akciódúsabb lenne, mint a Superman visszatér, de már sokkal olcsóbban ki tudnák hozni a filmet, a folytatás költségvetése 200 millió alatt maradna.
Az előző Superman film 391 millió dollárt hozott világszerte, 260 millió költségvetés mellett. Ezt talán csak a Pókember 3 múlja felül, 268 millióból készült, míg a Terminator 200-ból, a Waterworld pedig 180-ból.
Rákerestem az imdb-n és nem találtam róla semmit. No sebaj. Vicces vagy beteg film lesz vajon?

Amerikai DVD/video kölcsönzési eredmények
|
Lista helyezés |
Cím |
Kölcsönzés márc 3-9 (M $) |
Eddigi kölcsönzési összbev. (M $) |
Mozis bevétel (M $) |
Büdzsé
(M $) |
|---|---|---|---|---|---|
|
1. |
Beowulf |
9,02 |
19,94 |
82,2 |
150 |
|
2. |
Into the Wild |
8,8 |
8,8 |
18,3 |
15 |
|
3. |
American Gangster |
7,4 |
25,6 |
130,1 |
100 |
|
4. |
Michael Clayton |
5,9 |
21,3 |
48,9 |
25 |
|
5. |
30 Days of Night |
5,6 |
12,5 |
39,5 |
30 |
|
6 |
Awake |
5,2 |
5,2 |
14,3 |
N/A |
|
7. |
Gone Baby Gone |
4,5 |
26,7 |
20,3 |
19 |
|
10. |
We Own the Night |
4 |
23,7 |
28,5 |
N/A |
|
11. |
Things We Lost in the Fire |
3,8 |
3,8 |
3,2 |
N/A |
|
14. |
In the Valley of Elah |
3,1 |
11,6 |
6,78 |
23 |
|
27. |
The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford |
2 |
16 |
3,9 |
35 |
|
29. |
The Kingdom |
2 |
70,8 |
47,5 |
70 |
|
40. |
3:10 Yuma |
1,5 |
46,1 |
53,6 |
55 |
|
43. |
King of California |
1,55 |
18,69 |
0,27 |
N/A |
|
47. |
WAR |
1,41 |
51,98 |
22,49 |
25 |
A The Adventures of TinTin egy népszerű képregényen alapul. Peter Jackson nézte ki magának, hogy ebből filmet csinálna. Majd később Steven Spielberg is jelezte, hogy őt is érdekelné a dolog.
A jelenlegi állás szerint Spielberg rendezheti az első részt, majd a folytatást Jackson dirigálhatja le. Már most trilógiában gondolkodnak, de a harmadik részre még nincs kiszemelt rendező.

Nekem még videókazettán van egy TinTin mese, elég sokszor tettem be és néztem meg régen.
Folytatódik a Madagascar, címe: Madagascar: The Crate Escape Arról is szó volt, hogy a mellékszereplő pingvinekről is készítenek egy külön mesét. Szerintem eléggé közepes volt.