0

Legnépszerűbb sztárok

Az imdb, a legnagyobb filmes adatbázis, kihirdette, hogy 2007-ben kik voltak a legnagyobb filmsztárok. Az alábbi lista úgy készült, hogy megnézték mely színészekre kattintottak a legtöbben.25: Al Pacino-2007-ben az Ocean’s Thirteen és a 88 Minutes filmeket mutatták be az ő szereplésével. Tavaly nem volt rajta a listán.

24: Rachel McAdams – szakított Ryan Goslinggal. A hír hallatán sokan kereshettek rá, de nem elegen, mivel tavaly ezen a listán a 12. volt.

23-Will Smith-tavaly még nem volt rajta a listán. Idén a Legenda vagyok kasszasiker miatt lehettek rá kíváncsiak, no meg 2006 decemberben mutatták be a Boldogság nyomában drámát, amiben ő volt a főszereplő és még 2007-ben vetítték sok helyen, mellesleg Oscarra is jelölték ezért az alakításáért

22: Emma Watson- Harry Potter és a Főnix Rendje idén is betermelt nem kevés pénzt, Watson pedig a tavalyi 16. helyről lecsúszott a 22.-re

21: Nicolas Cage-A nemzet aranya folytatása sokakat érdekelt, feltünt Szellemlovasként és egy nagy buktában (Next) is.

20: Vanessa Anne Hudgens– sokak kerestek rá a meztelen fotóira (amiket Zac-nek küldött és kikerült a netre).A High School Musical is sikeresen folytatódott.Tavaly még nem volt a listán, tehát mi kell a népnek?Még több meztelen kép és éneklés.

19:Natalie Portman:-a tavalyi 10. helyéről lecsúszott a 19.-re. Pedig idén is mutattak be tőle néhány alkotást: My Blueberry Nights, Mr. Magorium’s Wonder Emporium.

18: Katherine Heigl -Nagy sikere volt a Felkoppintva filmnek (sajnos) és a Grace klinikában is szerepelt, ami hatalmas nézettségnek örvend. Heigl kisasszony pedig egy Emmy-díjnak örülhet.

17: Daniel Radcliffe-tavaly a 22. volt, idén azonban a Harry Potter folytatáson túl színházban meztelenkedett. Hmm, Vanessa Hudgens is pucérkodott, rá kevesebben voltak kíváncsiak. Érdekes.

16: Bruce Willis -előrébb ugrott a listán, tavaly 23. volt. A Vadidegen bukta miatt nem sokan lehettek rá kíváncsiak, de a Die Hard folytatása miatt már annál többen nyomhattak a nevére.

15: Keira Knightly- A Karib-tenger kalózai nagy siker volt, címlapokon is sokat volt látható.Az Antonment filmet pedig mind a kritikusok, mint a nézők dícsérik. Tavaly a 6. volt, nem szép esés.

14. Gerard Butler -egyértelmű , hogy a 300 miatt került a listára, tavaly rajta se volt. Ráadásul minden létező jövőbeni filmszereppel kapcsolatba hozták a nevét.

13: Scarlett Johansson- Idén csak egy filmje volt: The Nanny Diaries, főleg régebbi filmek miatt kattintottak a nevére. Ő is zuhant a listán, tavaly 5. volt.

12: Jessica Biel- Justin Timberlake-kel kavart, a Férj és férj pedig sikeres lett, a Nextben pedig egy szál törülközüben látható. Tavaly nem volt a listán.

11: Leonardo DiCaprio– Oscarra jelölték a Véres gyémántban nyújtott alakításáért, a Tégla is szintén Oscar esélyes volt, bár ő nem jelölték, de benne volt a csapatban. Tavaly a környezetvédelembe is besegített.

10: Tom Cruise-Katie Holmes-szal esküvő volt. A Valkűr forgatásáról mindig jöttek a hírek, hogy épp mi történt és volt egy buktája is , a Gyávák és hősök. Két helyett csúszott tavaly óta.

9: Matt Damon-Nem unatkozott ebben az évben, így a netes felhasználók is serényen kattinthattak a nevére. A Bourne Ultimatum nagy siker volt és az Ocean’s Thirteen se szerepelt rosszul. Az Oscar-on is ott figyelt , hisz a Téglát jelölték.  Tavaly nem volt rajta a listán.

8: Lindsay Lohan-teljességgel érthetetlen ez, hisz buktákat gyártott idén, alig nézte meg valaki a filmjeit. A Georga Rule a tavalyi év egyik legrosszabbja, ha hamarabb eszembe jut beleveszem a saját listámba és az I Know Who Killed Me nem érdekelt senkit. De mivel vetkőzött valamennyire gondolom elegen kerestek a nevére.

7: Zac Efron-Sok-sok-sok lány kedvence. High School Musical 2-ben és a Hairspray-ben szerepelt. Tavaly a 19. helyen volt. No meg talán a helyezéshez köze lehet Vanessa Anne Hudgens képeihez is, hisz Neki küldte azokat a fotókat:)

6: Jessica Alba– Terhes lett 2007-ben, el is jegyezték. A Fantasztikus négyes második részét sokan látták(bár kevesebben, mint az elsőt), A kabalapasi meg egy kis bukta volt, bár a pingvines tanga sokakat érdekelhetett:) . Tavaly a harmadik volt.

5: Angelina Jolie- A Beowulf ismert jelenete miatt felkapták a nevét, így kerülhetett erre a helyre, mivel a Hatalmas szív pedig nem érdekelte a kutyát se. Brad Pittel még együtt vannak és segítettek pár segélyszervezetnek is.De úgy látszik ez is kevés volt, hogy megőrizze a tavalyi második helyét.

4: Christian Bale– Egyértelmű, hogy miért került az élvonalba. Jövőre érkezik a The Dark Knight plusz ő lesz John Connor is. Az idei filmjei nem voltak túl sikeresek: 3:10 Yuma(bármelyik blog oldalon el lehet már olvasni a kritikáját, a magyar bemutatóra ki megy így el?:)), Rescue Dawn, I’m Not There. Tavaly a 13. volt a listán.

3: Hayden Panettiere- A Hősök sorozat főszereplője, szerepelt jó pár címplapon és bulifotón.

2: Brad Pitt-Javított tavalyi helyezéséhez képest, akkor negyedik volt. Szerepelt egy westerben The Assassination of Jesse James by the Coward Robert Ford, ami nem szerepelt valami jól, az Ocean bandába is visszatért. No meg Angelina Jolie-val is együtt van.

1: Johnny Depp 2007 legnagyobb színésze, sztárja, stb. Jack Sparrow kapitányt kiválóan formálta meg, sokakat lenyűgözött. A Sweeney Toddban is kiváló alakítást nyújt úgy hírlik,Oscarra is jelölhetik emiatt. Tavaly is első volt

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Biztosra megyünk *