Egyéjszakás kaland – egy gyerek
Judd Apatow nevét lassan meg kell jegyezni, ha még lesz egy két ilyen dobása. A 40 éves szűz után megint csinált egy hatalmas kasszasikert, Amerikában majd 150 milliós bevétel, imdb-n 8 pont a 10-ből. Ez már valami, nem?
Mit szólnál, ha egy egyéjszakás kaland után felkeresnének, hogy apuka lettél, hohó. Ben munkanélküli, füvezik szabadidejében(tehát mindig), haverjaival lóg, akik hasonló kedvtelséget űznek. Alison szép, céltudatos nő. Egy bulin ismerkednek, majd miután döntenek a testbe pár alkoholos italt az ágyban kötnek ki, dínom-dánom, miegymás. Majd élik tovább életük, azonban Alison egy nap észreveszi, hogy terhes, így felkeresi Ben-t.
Nos, a film annyira vicces, mint amikor közlik az emberrel egy egyéjszakás kaland után, hogy gyerek lesz. Semennyire. Ez pedig egy vígjátéknál erős hátrány. Sok kihagyott ziccerhelyzet, elbaltázott film. Annyi lehetőség lett volna ebből jó filmet csinálni, harsány , térdcsapkodós, kacagós mozit és ehelyett néha egy egy félmosolyra futja csak. A film végén pedig a tanulság, ami mintha kötelező lenne.
Az meg hogy Ben nem dolgozik és mégis megvan a napi füve, internet kapcsolata és még néha egy jó buliba is eljut, nos ez rejtély. Ez lenne az amerikai álom? Vagy csak a kezdete?
Szóval Judd Apatow-ot lassan-lassan jegyezzük meg, eddig csinált egy jó és egy humortalan filmet,1:1, következő alkotása után pedig lehet ki is törölhetjük emlékezetünkből. Méghogy az év vígjátéka, bah…
Értékelés: 10 %
Büdzsé: 30 millió dollár
Amerikai bevétel: 148 millió dollár
Összbevétel: 217 millió dollár
Rendező: Judd Apatow
Szereplők:
Katherine Heigl (Alison Scott)
Seth Rogen (Ben Stone)
Leslie Mann (Debbie)
Paul Rudd (Pete)
Tim Bagley (Dr. Pellagrino)
- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.