Úgy tűnik, hogy Hollywoodban mindenre van pénz és lazán hozzávágnak sok milliót egy híresség vagy sztár által vázolt tervhez. Azonban rengeteg ötlet, tervezet csak csigalassúsággal valósul meg. Development Hellnek nevezik azt az állapotot, amikor egy filmterv megreked még az ötlet vagy az előkészítés korai szakaszában, de nem mondanak le róla, időről időre megpróbálnak előrébb lépni az ügyben, de hiába minden erőfeszítés, hiába állnak mellette ismert nevek egyszerűen nem lendül mozgásba a szekér. Ennek ellenére nem süllyesztik a fiók mélyére, nem mondanak le róla, tovább erőlködnek, hátha sikerül támogatókat találni. Nézzünk néhány projektet, amelyek a Development Hellben sínylődnek.
Jurassic Park 4.: Mint ismeretes Steven Spielberg dinós produkciója hatalmas sikert ért el, több száz milliót vert az addigi listavezető E.T.-re, majd jött még két folytatás. A harmadik rész sokkal kevesebbet hozott, mint az előzőek, de a stúdió és Spielberg is benne lett volna a negyedikben. 2002-ben Spielberg bejelentette, hogy a harmadikat is ledirigáló Joe Johnston ülhet a rendezői székben és 2005 nyarán érkezik a film.
Nem eszik azt olyan forrón… a forgatókönyv környékén komoly zűrök léptek fel, William Monahan írását nem övezte elégedettség. Miután Spielberg visszadobta az újabb próbálkozást a projekt lepihent. Bizonyos időközönként újra és újra szóba kerül a JP4, 2008-ban Michael Chricton halála után Frank Marshall producer úgy nyilatkozott, hogy az alapanyag szülőatyjának távozásával talán jobb, ha végleg jégre teszik a negyedik rész ötleteit.
Nem tartott sokáig a szomorúság, mellesleg már a Jurassic Park 3-hoz sem használták fel Chrichton regényét. A folytatás újra napirendre került, de kérdéses, hogy valaha el fog-e készülni. Az biztos, hogy a fegyverekkel felszerelt dinós ötletet elvetették, John Sayles szkriptjéhez még készült is néhány vázlat.


Az Universal 2003-ban zsákolta be a Spy Hunter játék megfilmesítési jogait, az elképzelés szerint a 90 millió dolláros akciófilm 2005 nyarán érkezett volna a mozikba Dwayne Johnson főszereplésével. Ám épkézláb szkript híján John Woo nem tudott hozzálátni a munkálatokhoz. Két évvel és 5 íróval később még mindig nem volt egy használható történet, Woo pedig elhagyta a fedélzetet. 2007-ben Paul W.S. Anderson került a tervezet közelébe, de a Death Race kedvéért – ami hasonlóképp meg volt szórva üldözéssel és fegyverekkel megpakolt verdákkal – távozott. Most éppen Ruben Fleischer érdeklődik a tervezet iránt.
Vin Diesel neve az xXx és a Halálos iramban után elég szépen csengett, azonban ezeken kívül nem sok sikerből vette ki a részét. Éppen ezért mindenki felszisszent, amikor meglobogtatta saját forgatókönyvet Hannibálról, a legendás karthágói hadvezérről, aki átkelt az Alpokon és bekopogtatott Rómába. 200 millió dollárt költeni egy amerikaiak által alig ismert történelmi alakról szóló filmre 2002-ben? Talán ha a Trója kimagasló sikert ért volna el, de hazai fronton csalódást keltő eredményeket produkált.
A tar akcióhős nem adta fel, átírta a szkriptet, a költségvetés a negyedére csökkent és még arra is hajlandó lett volna, hogy felálljon a rendezői székből. Még így sem talált támogatóra, de Diesel nem süllyeszti a fiók mélyére a terveket. Még a Halálos iram bemutatója előtt megszellőztette, hogy inkább számítógépes játék készülhet a tervekből. Decemberben az ünnepek közeledtével a színész facebook oldalán kiírt pár mondatot, ami után arra lehetett következtetni, hogy mégis elkészülhet a nagy álma, sőt trilógia lehetne belőle, de nem sokra rá Diesel törölte a szöveget.
Garth Ennis több alkotással örvendeztette meg a képregénykedvelők népes táborát, a Preacher is egész szép rajongói bázist tudhat maga mögött. Egy tiszteletes a képregény főhőse, akit megszáll egy Genesis nevezetű lény. Nem sokra rá a prédikátor útra kel, ugyanis meg kell keresnie a Mennyországból eltűnt Istent. A keresésben segítségére van fegyverszakértő ex-barátnője és egy ír vámpír.
Úgy a 90-es évek óta próbálják vászonra vinni, pedig Ennis maga dolgozott a szkripten. De hát a stúdiók vonakodva állnak hozzá a vallás és az erőszak ötvözetű produkciókhoz. Ennis később az HBO -nál kopogtatott, egy sorozatot akart összehozni, de nem jutottak dűlőre, aztán Sam Mendes foglalkozott a mozis verzióval, ő végül azért dobta be a törülközőt, mert a képregényt sehogyan sem tudta volna átültetni úgy a vászonra, hogy az működjön. Joe Carnahan lépett a helyére, utána D.J. Caruso próbálkozhatott.

Terry Gilliam mostanság túlságosan is sokat szív. Elég csak arra gondolni, hogy a Grimm esetében is összezördült a producerekkel, akik egy időre el is kergették a projekt környékéről, ráadásul a Parnassus forgatása alatt hunyt el a főszerepet játszó Heath Ledger. A The Man Who Killed Don Quixote munkálatai 2000-ben indultak el a Madrid közelében fellelhető sivatagban, de a címszereplőt alakító Jean Rochefort-nak eltört a lába és még a díszleteket is elmosta egy árvíz, így a forgatás leállt. Gilliam utólag bevallotta, hogy egyébként sem lett volna elég pénz arra, hogy befejezze a filmet. Mindenesetre továbbra is próbálkozott, de csak akkor sikerült keze közé kaparintania a jogokat, mikor a produkciós cég csődbe ment.
„Ilyen rémisztő film nem készült az Aliens óta” – húzta el a mézesmadzagot James Cameron Az őrület hegyei adaptációval kapcsolatban, az Avatar szülőatyja producere lehetett volna a 3D-s filmnek. Guillermo Del Toro és Cameron kisebb háborút vívott a stúdióval, először a főszereplő kapcsán ment a vita, a fejesek ugyanis James McAvoyt akarták, de sikerült rábeszélni őket, hogy Tom Cruise lehessen a főszereplő. Ám manapság egy R kategóriás legalább 150 millió dolláros horrorisztikus elképzelést elég nehéz megvalósítani és itt bizony még happy end sem lett volna. Ráadásul úgy tűnik, hogy a Prometheus miatt Del Toro letesz a további próbálkozásokról “A jelenetek majdnem teljesen megegyeznének „ – mondta egy interjúban a direktor a DelToroFilm rajongói portálnak, megemlítette, hogy nem csak a díszletek, de a végén lévő nagy csavar sem különbözne sokban a saját verziójától. – ” A Prometheushoz pont akkor kezdtek hozzá amikor a Pacific Rim előkészületeihez nekiláttunk. Már a cím hallatán megdermedtem, tudván, hogy az Alien-t nagyban befolyásolta Lovecraft világa és a regénye.”
Arthur C. Clarke 22. században játszódó Randevú a Rámával regényének a vászonra vitelével szintén régóta próbálkoznak. A Hugo és Nebula-díjas könyvből úgy 2000-es évek elején Morgan Freeman szeretett volna filmet készíteni, a színész csupán a főszerepet és a producerkedést vállalta volna be. 2007-ben David Fincher huppant bele a rendezői székbe, úgy hírlett, hogy lassan sínre kerül minden, majd a színész súlyos autóbalesetet szenvedett és egy ideig nem igazán tudott semmivel sem foglalkozni, ezért Fincher inkább a Benjamin Button projekt mellé szegődött el Mivel forgatókönyvet nem hagytak maguk után úgy tűnik, hogy a tervezet behalt, bár 2010 őszén Freeman a következőt nyilatkozta „Még nem kell leírni a projektet. Jelenleg is azon vagyok, hogy megpróbáljam összehozni a Randevú a Rámával filmet. Ennek el kell készülnie, csak azt kell kitalálni, hogy miképp valósítható meg. Nem is tudom mennyi ideje már, de talán 15 éve hogy várok egy jó forgatókönyvre. Azt gondolná az ember, hogy ez nem lehet ilyen nehéz, de valójában mégis.” – mondta Freeman – „Fincherrel még mindig beszélünk erről. Kemény dió, de ha egyszer sikerült feltörni, akkor onnantól kezdve már lehet valami a dologból.” Én el tudom képzelni, ha a Végjáték kasszarobbantó lesz, akkor hirtelen megnyitják a pénzcsapokat a Rámára.
Régóta próbálják vászonra adaptálni William Gibson kultikusnak számító regényét, a Neurománcot, nem is csoda, hisz a könyvből több film is merített a Mátrixtól a Páncélba zárt szellemig. 2008 elején Joseph Kahnt, a Vas rendezőjét nézték ki a projekt élére, a főszerepre pedig Hayden Christensen volt az esélyes. Ennek hallatán többen a fejükhöz kaphattak és máris eltemették a filmváltozatot. Két év alatt egy szemernyit nem haladt előre a tervezet, ma némi változás történt a projekt körül, Vincenzo Natali, A kocka és a Cypher készítője foglalhatta el a rendezői széket. Jó ideig nem jött semmi info a tervezet környékéről, majd úgy hírlett, hogy Liam Neeson és Mark Wahlberg asztalán is landolt egy ajánlat. Ez tavaly augusztusban volt, azóta ismét néma csönd honol a Neurománc körül. De azért itt egy concept art:

- SZÜNET - 2017. október 02.
- Box Office: Tom Cruise visszafogottan indított - 2017. október 01.
- Kristen Stewart lehet Charlie egyik angyala - 2017. szeptember 30.
- 2019-ben jön a Men in Black spin off - 2017. szeptember 30.
- Never Here előzetes - 2017. szeptember 29.
- Sorozat lesz a Rendes fickókból - 2017. szeptember 29.
- Apavadászat előzetes - 2017. szeptember 28.
- Acts of Vengeance előzetes – Banderas bosszút áll - 2017. szeptember 28.
- Jonathan Levine rendezheti az Amerikába jöttem 2-t - 2017. szeptember 28.
- Scorsese és DiCaprio vinné vászonra Roosevelt életét - 2017. szeptember 28.

A JP4 és a Hannibal megvalósulhatna!
A Mass Effect filmet is egy jó ideje lebegtetik már, de nagyon nem akar semmi történni.
Meg a Joffé-féle Singularity-re is kíváncsi vagyok, tavaly kellett vna, h jöjjön, most elvileg poszt-produkcióban van, de semmi hír erről sem.
Jurassic Park:
Nem emlékszem pontosan, de tudtommal a Jurassic Park 3-ban lévő kalitka is szerepelt a regényben.
Nagyon régen olvastam Crichton könyvét, de arra határozottan emlékszem, hogy a 3.film nézése közben előjött pár olyan dolog, ami könyvben benne volt, de az első két filmben nem.
Én idevenném a Thelomeris-t is, egy fél perces teaseren, hangzatos kijelentéseken, és híres, kevésbé híres emberek nevének emlegetésén kívül soha, semmi nem történt, az elmúlt 5 vagy már nem is tudom hány évben 🙁
Erről valakinek valami kézzelfogható infója van egyébként, mert idő közben az oldala is eltűnt, a face-en meg csönd és hullaszag!
Nem úgy volt, hogy már csak az utómunkálatokra kell pénz? Vagy csak rosszul emlékszem?:)
Lehet!
Én még ennyit sem hallottam :/