16

Újabb előzetes az X-Men: Az eljövendő múlt napjainak

Az egyik legjobb dolog, ami a mutánsokkal történhetett, hogy Bryan Singer visszatért hozzájuk. Az első két X-Men filmet leginkább dicsérték, az ezt követő filmek alaposan megosztották a képregénykedvelőket. Ezúttal az egyik klasszikus sztorit vitték vászonra, a jövőben az Őrrobotok hatalmas problémát okoznak, Kitty Pryde visszaküldi Farkas tudatát a múltba, hogy még idejekorán elhárítsa a veszélyt.

Olvasd tovább

4

Channing Tatum lesz Gambit?

gambitMég január végén az X-Men filmek producere, Lauren Shuler Donner megemlítette, hogy ő szívesen látná Channing Tatumot az egyik mutáns, Gambit bőrében. Majd nem sokra rá kiderült, hogy ismét elővették a spin off lehetőségek gondolatát, ekkor újra szóba került a kinetikus energiával feltöltött kártyalapok dobálásában jeleskedő képregényhős.

Most pedig Tatum az MTV-nek riporterével beszélgetve azt mondta, hogy már találkozott a producerrel a Gambit film kapcsán. Odavan az X-Menért és természetesen Gambit a kedvence mind közül, aki még csak nem is igazán hőstípus és leginkább azt szereti, hogy iszogat, bagózik és nőkkel van körülvéve.

A figura egyszer már felbukkant a Farkas eredetfilmben, ahol Taylor Kitsch játszotta.

3

Ismét napirenden az X-Men spin off filmek

xmenjovendo11Az X-Men harmadik része után egyre gyakrabban emlegették a spin off filmeket, elsőként Farkas és Magneto kapott volna különálló kalandot. Majd összehozták a Farkas eredettörténetet, amely kapott hideget-meleget, a Mágnesesség Ura projektet pedig lefújták, a forgatókönyv és az elgondolások egy részét felhasználták Az elsők készítésekor. Várhatunk a Deadpoolra is, eleddig hiába, állítólag a stúdió nem igazán hiszi, hogy ebből profitálhatna. Ám a Foxnál újra napirendre kerültek az X-men spin off ötletek.

Lauren Shuler Donner producer az EW-nek újságolta el, hogy a  stúdió egykori főnöke egyszerűen nem érezte úgy, hogy lenne értelme különálló filmeket készíteni, de a Fox jelenlegi vezetője rábólintott. Donner leginkább azt szeretné, ha Gambit állna az egyik produkció középpontjában és Deadpoolt is szóba hozta. Úgy érzi, hogy a Jennifer Lawrence által játszott Mistique is kaphatna külön történetet.  Az elgondolást producertársa,  Simon Kinberg szintén támogatja.

 

8

X-Men: Az eljövendő múlt napjai új előzetese

Bryan Singer újra mutánsokat dirigálhatott. Neki köszönhető az X-Men első két része, de a harmadikat a Superman visszatér miatt kihagyta. Ezúttal az egyik legismertebb X történetet vitték a vászonra, Az eljövendő múlt napjaiban a az Őrrobotok segítségével a mutánsok többségét lemészárolták, egyetlen esélyük, hogy megváltoztassák a múltat.

Olvasd tovább

5

Képek az X-Men: Az eljövendő múlt napjaiból

Nemrég az Empire örvendeztette meg az olvasóit és az X-Men kedvelőit 25 címlappal. Most pedig lehozott négy képet is a folytatásból. Az elsőn Farkashoz érkeznek látogatók (tükörben látszódik valaki) és megmutatja csontkarmait. A másodikon a teljes harci díszben pompázó Jennifer Lawrence által játszott Mistique fog fegyvert valakire, a következőn Magneto lebeg, az utolsón pedig egy kis csapat – Kitty Pryde, Kolosszus, Jégember, Napfolt – látható.

xmenjovendo12 Olvasd tovább

0

Singer és csapata az X-Men Apocalypse forgatókönyvén dolgozik

Bryan Singer nemrég twitterére kiposztolt egy képet a következő szöveggel: “Late night #XMen #Apocalypse story session. #SimonKinberg @DanimalHarris @Mike_Dougherty It’s snowing in Egypt!”

singerkinberg

A rendező letudta az X-Men: A jövendő múlt napjait és az is kiderült, hogy a következő mutánskalandot is ő fogja ledirigálni. Az X-Men Apocalypse történetét próbálja a képen látható csapat összerakni a havas Egyiptomban. Simon Kinberg a Fantasztikus Négyes reboot szkriptjén dolgozik, de rajta hagyta kéznyomát a X-Men: Az ellenállás vége és az X-Men: Az eljövendő múlt napjai forgatókönyvén is. Dan Harris és Michael Dougherty pedig a Superman visszatér, illetve az X-Men 2 történetén ügyködött.

13

2016-ban az X-Men megküzd Apokalipszissel

apocalypseJövőre Bryan Singer hozza el nekünk a következő X-Men filmet, de a rendező máris bejelentette, hogy mikor számíthatunk legközelebb a mutánsok felbukkanására. E szerint 2016 május 27-én esedékes a bemutató. A cím a következő: X-Men: Apocalypse. Tehát a csapat a nagy erejű Apokalipszissel száll szembe. Egyelőre csak ennyit lehet tudni, nem ismeretes, hogy Singer dirigálja-e a filmet és azt sem tették közzé, hogy mely karaktereket fogják felvonultatni.

Egyúttal az is kiderült, hogy a Fox leszerződtette Simon Kinberget, aki az X-Men és a Fantasztikus Négyes filmekkel fog foglalkozni. A stúdió előnyben az Sonyhoz képest, hiszen a Marvel univerzumban rengeteg mutáns mozog és mivel az F4 jogok is náluk vannak akár azt is megtehetik, hogy a két csapat egymással vállvetve harcolhasson. Sőt, előbb-utóbb meg is fogják tenni.

 

3

Ki ölte meg Kennedyt?

bentbulletPár napja volt a Kennedy-merénylet évfordulója. Az egykori elnökgyilkosság ma is foglalkoztatja az embereket, továbbra is népszerűek az esettel kapcsolatos összeesküvés elméletek. Többen úgy vélik, hogy nem Lee Harvey Oswald volt az igazi elkövető. Nos, Magentonak sok köze volt a dallasi gaztetthez.

Elindult az X-Men vírusmarketing, érdemes ellátogatni a http://www.thebentbullet.com – ra is. Olvasd tovább