Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de személy szerint azokon a filmeken szórakozok a legjobban és emlékszem rájuk még sokáig, amelyek elé mindféle különleges elvárás nélkül ülök le. Ez manapság ritka, hiszen aki naponta olvas filmhíreket, filmes blogokat és figyelemmel követi a nagy Hollywood újabb és újabb üdvöskéinek előkészületi munkálatait, akarva-akaratlanul túl korán véleményt alkot és „előítél”; sokszor rossz irányban. Történt egyszer, hogy James Gunn rendező „gyermekéről” csúnya módon valahogy megfeledkeztem és pont ez lett a szerencsém: mint aki drága kincset talált, gyermeki izgalommal ültem le bepótolni, nyitva minden lehetőségre s örömmel állíthatom, egy kerek, egész élménnyel gazdagodtam a Super (2010) című alkotás láttán. Nem, ez nem az a bizonyos összevont szemöldökű, acélizomzatú, köpönyeges, világmegváltós filmtekercs. Sokkal érdekesebb annál. Olvasd tovább
