2010-ben a Törtetők (Entourage) sorozat atyja, Doug Ellin megemlítette, hogy a 8. évad után esélyes, hogy belevágnak egy mozifilmbe is. Egy évre rá Mark Wahlberg producer azt mondta, hogy minden követ megmozgat, hogy megvalósulhasson a produkció. 2012 szeptemberére elkészül a forgatókönyv, a történések hat hónappal a széria vége után veszik kezdetüket. 2013 januárjában a Warner megadja az engedélyt, de némi költségvetési és szerződési problémák adódnak, de ezeket végül sikerül rendezni.
A produkció természetesen Vincent Chase-re és jó barátaira fókuszál. Vince rendezői debütálására készül, 100 millió dollárból forgatna, amelyért Ari kezeskedik. De a büdzsé kissé elszáll úgy 50 millió dollárral. Larsen McCredle texasi milliárdoshoz és fia ugyan besegít, de hozzáteszik, ha a film bukik, akkor Ari rosszabbul jár, mint a Hindenburg. Olvasd tovább


Néhányan talán még emlékeznek, hogy volt egy sorozat, amiben szűk, vörös fürdőruhába bújtatott jó nő rohangált a malibui tengerparton és segítettek a bajba jutott fürdőzőknek, néha David Hassellhoff szőrös mellkasa is szerepet kapott. Sok millióan ültek le a Baywatch elé hetente és még most is sokan emlékeznek a szériára.





