sorozat

Spoileres iromány

Spartacus fellázadt, leverte láncait. Maga mellé állította a Batiatus ludus kőkemény gladiátorait, pofás vérfürdőt rendeztek, majd elhagyták a leamortizált „ingatlant”. Így ért véget az első évad, a növekvő nézettség láttán a Starz fejesei elégedett mosollyal rendelték be a folytatást, de sajnos Andy Whitfield rákos lett. Annak reményében, hogy a főhőst játszó színész felépül lezavarták az előzményeket bemutató szezont. Bathatus itt még nagy cimborája Soloniusnak, együtt róják a város mocskos utcáit, ám már ekkor is azon törte a fejét miképp juthatna feljebb és feljebb, egyre magasabbra. Nem akarja a pórnép között élvezni a viadalokat, kiemelt helyet akar. A capua-i nagy aréna még csak épülőfélben van, egy sokkal kisebb helyen zajlanak a véres küzdelmek. Crixus gyakorlatilag egy kis senki, nem zengi fennhangon nevét a plebsz, azonban hatalmas bizonyítási vágy ég benne. Spartacus ekkortájt még a saját földjén mulatozik trák testvéreivel, tehát helyette kellett egy másik gladiátor, aki mások vérével eteti az aréna éhes homokját. A gladiátorjátékok sztárja ekkor még Gannicus, aki olyan profi, hogy ha úgy érzi, akkor kardjától megválva súlyos ökölcsapásokkal támad ellenfelének, esténként pedig bort vedel és a hozzárendelt nőkkel „szórakozik”. Oenomaus még nem doctore, de borzalmas hegei már megvannak (ügyes, ebből is lehet még egy előzményt készíteni) és Ashur sem biceg, egyelőre a mindenes szerepének betöltése helyett maga is kockahasú gladiátor.

Valószínűleg nemcsak én érzem úgy, hogy egy nagyszerű élménytől fosztott meg az AMC, amikor nem rendelte be az év legjobb sorozatának, a Rubiconnak a második évadát. A sors fintora, hogy a széria helyett a lényegesen gyengébb, bár sorozatok között még mindig különcnek számító The Walking Dead lett a csatorna sztárja.

A Rubicon izgalmas sorozat, de igazából nem képes tömegeket megmozgatni és jellegénél fogva nem lehet és lehetett belőle sikersorozat.

Olvasd tovább →

A sorozattal szemben már az elejétől kezdve megvolt az ellenérzésem, mert a csatorna állítólag a sikere miatt dobta a Rubicont, amit nagyon sajnáltam. Ennek ellenére végignéztem a zombis sorozatot is.

Az első rész nagy csalódás volt számomra, mert nem is annyira rég láttam Danny Boyle 28 nappal későbbjét és mondhatom a The Walking Dead pilotja szinte egy az egyben annak a filmnek az újraforgatása más színészekkel és kisebb módosításokkal. Bátor főhősünk, Grimes seriff (Andrew Lincoln) ugyanis a tömegkatasztrófát, mely során az emberiség jó része elzombul, kómában vészeli át. Amikor intézményből mit sem sejtve kisétál, szerencsére nem tépik szét egyből a félholtak, hanem segítőtársakra talál, akiktől megtudja, mi a helyzet a nagyvilágban. Majd lóra pattan, s a még a katasztrófa kezdetén elmenekült családja felkutatására indul.

Az alábbi Walking Dead-ről szóló írás egyik ismerősöm (Szecska/feriboi) tollából származik,
köszönet érte.

Well… Most így visszaolvasva kezdhettem volna szimplán egy „Nos” szócskával is, de szeretem az angol verziót, és most ez jött a kezem alá. Ezzel a rövid bevezetéssel kezdem első kritikámat, amire Koi kért fel még annak idején, valamilyen nagyon humánus megfontolásból. Mire végigolvassátok, addigra el fogjátok tudni dönteni felkérése érdemességét. Vagy a fordítottját. Öm, vagy nem., több opciót nem tudok.

Eme sorozat is úgy kezdődik, akár a többi. Pilottal, bevezetővel, intróval etc. Véleményem szerint egy pilotnak elég rendesen meg kell ragadnia az embert, valahol nagyon mélyen, hogy az érdeklődést, a motiváltságot fenntartsa. Ez az első szempont, ami alapján értékelek én (szubjektív) egy bevezető részt, vagy egy sorozatot. Maga a kezdés nem egy rohadó pofájú zombival indul, hanem egy beszélgetéssel, ami a főszereplő Rick Grimes (Andrew Lincoln) illetve partnere és egyben barátja (mert ugye hol máshol lehetne egy nagy lelkiset rendezni, ha nem egy rendőrautó első ülésén yaix) Shane Walsh (Jon Bernthal) között zajlódik. Itt kiderülnek a családi drámák, párkapcsolati vélemények (megjegyzem hogy nem a feministáknak találták ki ezeket a mondatokat) majd recseg a cb és indul a mókuskerék. Nos, nem a történetet akarom elmesélni, hanem a véleményem írnám le, figyelembe véve az első szempontomat. Az első rész egy becsületes iparos munka, zombiapokalipszis módra. Nincs is ebben semmi rossz, de semmi új sem. Erős képsorok jellemzik (ki gondolta volna, ugye?) és nehéz mentális folyamatok, sok benne a személyes tragédia, ami azért rendesen nyomasztó és néhol (anya és fia találkozása – csak nem úgy ahogy megszoktuk) nagyon lehozza az embert az életéről, pláne ha van benne egy szikrányi empátia is. Elgondolkodtató ahogy az ember szembesül pár embertelenséggel, ami valahol érthető, egy kényelmes fotelből viszont nem annyira. Van benne egy furcsa kettősség, ami fenntartja az emberben a feszültséget, kell is, mert egy belekben tocsogó sorozatban furcsa lenne a hellokittyonline képi világ. De nem mindig hasznos, mert visszafele is elsülhet.

Koimbra ugyan írt már egy ajánlót az első évadhoz, de szerintem érdemes reklámozni egy kicsit a sorozatot annak, aki még nem szeretett bele Castle Richárdba* vagy éppen Beckett Katalinba*.

Olvasd tovább →