1

Folytatások jönnek: Star Trek, Gyilkos ígéretek

A Paramount Pictures máris megbízta Roberto Orci, Alex Kurtzman (Transformers, Fringe, Sasszem) forgatókönyvírókat, hogy írják meg a Star Trek folytatását. A május 8.-án bemutatásra kerülő film egyik producere is csatlakozik hozzájuk. Kurtzman azt mondta, hogy megvárják a produkció fogadtatását és ha pozitívak a visszajelzések (értsd: rohadt sok pénzt fog hozni), akkor nekilátnak a munkának. A stúdió szeretné, ha Karácsonyra kész lenne a forgatókönyv, ugyanis akkor már 2011 nyarán a mozikba gördülhetne a folytatás.

Nem spóroltak a készítők a Star Trek kapcsán, 150 millió dollárt (bár 200-ról is lehetett hallani) tapsoltak el a forgatás alatt, ami azért elég bátor cselekedet, lévén, hogy az utolsó rész bukott.

David Cronenberg folytatná a Eastern Promises – Gyilkos ígéretek filmjét, már beszélt is Viggo Mortensennel ezzel kapcsolatban, aki rábólintott a felkérésre (ezért a filmért Oscarra is jelölték). Steven Knight a forgatókönyvíró és Paul Webster a producer is részt vesznek a folytatásban. Cronenberg elmondása szerint még nincs szkript, szeretné, ha ők négyen le tudnának ülni egy asztalhoz és megbeszélni hogyan tovább, de azért neki azért van néhány elég jó ötlete már.

A folytatásra azonban még várni kell egy csöppet, mivel Cronenberg következő dirigálása a The Matarese Circle lesz (Robert Ludlum regénye alapján), amelynek főszereplői Tom Cruise és Denzel Washington lesznek.

0

Rövid hírek

0ac– Zack Snyder (Watchmen) következő nagyköltségvetésű filmje a Sucker Punch lesz, a főszerepre Amanda Seyfried (Mamma Mia!) volt kiszemelve, azonban a Big Love sorozata miatt vissza kellett mondani a felkérést. Helyére gyorsan megtalálták az utódot Emily Browning (A balszerencse áradása) személyében. A többi csajt Vanessa Hudgens, Abbie Cornish, Evan Rachel Wood,  Emma Stone alakíthatja.

Írtam már róla, hogy a 80-as évek egyik alkotását, a Karate kölyköt is újraforgatják. A főszerepre Jaden Smitht (Amikor megállt a Föld) szemelték ki, a mestert pedig Jackie Chan fogja megformálni. A címet az alkotók máris megváltoztatták, Kung Fu kölyök néven fog futni. Talán abból indulhattak ki, hogy a Kung Fu sokkal jobban hangzatosabb, mint a karate.

– Az sem számít már újdonságnak, hogy a Titánok harcát remake-lik, az új változatot pedig Louis Leterrier (A szállító) dirigálhatja. A főszerepre Sam Worthington (Terminátor: A megváltás) szerződött le, Zeuszt a pletykák szerint Liam Neeson formálhatja meg. Gemma Arterton (A Quantum csendje) pedig a nő vonalat erősítheti majd, méghozzá olyan figurát fog alakítani, aki az eredeti filmben nem is volt benne.

– Harry Houdini is a vásznakra kerül, a film alapját a The Secret Life of Houdini: The Making of America’s First Superhero könyv szolgálatja. A stúdió Indiana Jones és Sherlock Holmes keverékekéntképzeli el a bűvészt, aki egyébként Angliának fog kémkedni.

– Brandon Routh (Superman) jeleneteit egy az egyben kivágták a The Informers filmből, azaz a teljes vámpíros vonalnak lőttek így. A magyarázat szerint túl sok erotikát és erőszakot tartalmaztak ezek a percek.

2

Scarlett az Özvegy

Scarlett Johansson lesz Natasha Romanoff, azaz a Fekete Özvegy, ez most már bizonyos. A képregényfigura a Vasember második részében, a Bosszú Angyalaiban és az ehhez kötődő Marvel adaptációkban fog feltűnni.

Néhány héttel ezelőtt még Emily Blunt volt a befutó, csak ő már aláírt egy másik filmhez, a Guliver’s Travelshez és nem tudta megoldani, hogy ott legyen mindkét forgatáson. Szerintem ő jobban illett volna az Özvegy szerepére, mint Johansson. Mikor kiderültek az egyeztetési problémák Eliza Dushku jelezte ő is eljátszani a szerepet szívesen. A Vasember első részében is feltűnt volna az orosz kém, a hírek szerint Hilary Swank alakította volna, végül mégis kimaradt ez a szereplő. (Az Özvegy képzett harcművész, tornász és fegyverforgató.)

Mickey Rourke is biztosan benne lesz Tony Stark következő eljövetelében. Az ő neve már januárban szóba került, aztán a Marvel állítólag egy 250.000 dolláros szerződéssel szúrta volna ki a szemét, ezért kétséges volt, hogy elvállalja a szerepet. Időközben azonban a stúdió sikeresen megállapodott Samuel L. Jacksonnal, akinek szintén alacsony fizetést kínáltak eleinte, most Rourke-kal is sikerült megegyezni. A színész egy orosz kemény legényt alakítana, aki a Vasemberéhez hasonló páncélzatot visel. A Sony szintén Rourke-ot nézte a Pókember egyik ellenfelének a hálószövő következő részében.

Állítólag Stallone is szeretné, ha benne lenne a Rambo 5-ben

A Marvel időközben bejelentett pár csúszást is, eredetileg úgy volt, hogy Thor jövő nyáron érkezik, 2010-ben pedig befut Amerika kapitány, pár hónapra rá pedig a Bosszú angyalai. A villámisten 2011 június 17.-én teszi tiszteletét a vásznakon, a Kapitány pedig 2011 július 22-én lesz érkezik a mozikba, az Angyalok pedig 2012 május 4.-én. Pár évig elő tudnak rá készülni.

0

Hírmorzsák

0cg

  • Pornósztárként tér vissza Carla Gugino, a Watchmen egyik szuperhősnője. A Women in Trouble című független filmben Gugino Elektra Luxx-ot alakítja, aki a karrierje csúcsán áll, mikor kiderül, hogy gyereket vár.

 

  • Igaz, hogy a Watchmen a hétvége legnagyobb nézettségét produkálta, jóval kevesebbet hozott, mint ahogy azt a készítők elvárták volna. “Alig” 55,7 millió dollár bevételt termelt, pedig a szakértők jóval 60 millió feletti összeget vártak – írja a Reuters. Ennek ellenére a film forgalmazói “elégedettek”.
  • Dakota Fanning is szerepel majd a Twilight folytatásában, a novemberben bemutatásra kerülő New Moonban. “Nagyon szeretem a könyveket, mindet olvastam, és igazán menő dolog lenne szerepelni a filmben” – nyilatkozta korábban a 15 éves színésznő.
  • Lehet, hogy a Jonas Brotherst durván megalázzák a moziba járók? A tinisztárok 3D-s koncertfilmje ugyanis jelenleg a legrosszabb “műveknek” fenntartott lista élén áll az IMDB-n. Persze, sokak szerint csak az együttes utálói fogtak össze, hogy a legrosszabbnak szavazzák meg a filmet – a rajongói célcsoportba tartozók szerint a film “fantasztikus”, “csodálatos”, “minden idők legjobbja” (és persze, aki rosszat képes szólni róla, az csak irigy…)
  • Állítólag (hivatalosan meg nem erősített információk szerint) Brad Pitt titokban találkozott Barack Obamával, az Egyesült Államok elnökével, hogy “egyeztessenek” New Orleans újjáépítéséről.
  • Jövőre mutatják be a Ghost című filmből készült musicalt Londonban – még csak annyit lehet tudni, hogy a darab elsősorban Bruce Joel Rubin könyvére támaszkodik (ő írta a film forgatókönyvét, és Oscar-díjat is kapott érte), a zenét és a szöveget pedig az Eurythmics-es Dave Stewart és Glen Ballard írja majd.
  • Vince Vaughn megnősül: a színész eljegyezte kanadai származású, ingatlanügynök barátnőjét, Kyla Webert. A hírt Weber édesapja erősítette meg. A 38 éves színész állítólag Valentin-napon, egy négykarátos gyémánttal kérte meg a barátnője kezét. A pár valamivel több, mint egy éve van együtt – Vaughn egy interjúban közölte, hogy “boldog, elkötelezett és komoly” kapcsolatban él, de “soha többet nem szeretné kiteregetni a magánéletét”.
0

Remake: A szökevény és Háborús játékok

1993-ban mutatták be A szökevényt Harrison Forddal a főszerepben, majd 5 évvel később, 1998-ban jött a folytatás, ami már közel sem volt olyan sikeres, mint az első rész.  A Warner Bros azt tervezi, hogy remake-et készít A szökevényből, eddig még se forgatókönyvíró, se rendező, se egyéb, egyenlőre csak az ötlet született meg. De mi értelme ennek? Nem telt el olyan sok idő, hogy az emberek elfeledjék a filmet, ennyi kifogytak az ötletekből? A szökevényt 7 Oscarra jelölték, Tommy Lee Jones meg is kapta a díjat és ez az alkotás Andrew Davis legnagyobb sikere. A második felvonásban már Wesley Snipes menekült, ezt viszont már nem is jelölték díjakra.

1983-ban mutatták be a Háborús játékokat, a filmben egy szuperszámítógépre bízzák Amerika teljes fegyverzetét, egy hacker pedig sikeresen hozzáfér ehhez a géphez és azt hiszi, az Amerika vs. Szovjetunió csak egy játék, el is indítja ezt a programot, amivel feje tetejére áll minden a főparancsnokságon. (Ez a film tette ismertté Matthew Broderick nevét.) Tavaly elkészítették a folytatást, ez már csak dvd-n jelent meg. Leonardo DiCaprio tervez remake-et az első részből, de hogy mikor fog megvalósulni az ötlete nem tudni, mert a színész eléggé be van táblázva.

Szerintem nem lenne rossz ez a remake, egy jó rendezővel és forgatókönyvvel izgalmas filmet hozhatnak tető, mai szemmel már elég vicces, ahogy a WarGamesben pötyögnek azokon a számítógépeken.

0

Hírek ömlesztve

0cs

– Werner Herzog (Hajnali mentőakció) David Lynch produceri felügyelete alatt vág bele a My Son, My Son, What Have Ye Done pszichothrillerbe, amely megtörtént esetet dolgoz fel. A főbb szerepekre Willem Dafoe, Chloe Sevigny, Michael Pena, Brad Dourif szerződött le. A sztori egy San Diego-i férfiról szól, akiben egy Szophoklész-tragédia pergett le és végül megölte anyját egy karddal. Herzog most végzi a végső simításokat a Bad Lieutenant: Port of Call New Orleans filmjén, ami a Mocskos zsaru remake-je Nic Cage-dzsel.

– Adam Sandler köré szerveződött Kevin James, Chris Rock, Rob Schneider és David Spade, együtt készítenek el egy vígjátékot, ami arról szól, hogy 30 év múlva július 4.-én (Függetlenség napja) újra találkoznak a régi gimis haverok. A filmet Dennis Dugan rendezi. Schneider Sandler elválaszthatatlan haverja, mindig felbukkannak egymás alkotásaiban és a többiek is dolgoztak már együtt Sandlerrel.

– Woody Allan új rendezésében Josh Brolin és Anthony Hopkins lesznek a főszereplők, a forgatás nyáron kezdődik Londonban.

– Vinnie Jones és Tom Berenger lesznek a főszereplői a Füsölgő ászok második részének, amely csak DVD-n jön ki.

– Henry Selick, a Coraline rendezője beszélt a Karácsonyi lidércnyomás második részéről. Elmondása szerint néhány évvel ezelőtt megkereste a Disney a folytatás ötletével és a stúdió nem úgy képzelte el, mint az első felvonást, nem kért volna a stop-motionból, hanem CGI-vel szerették volna megvalósítani az elgondolásukat. Volt is már néhány sztorivázlatuk, de igazság szerint Tim Burtunön múlik az egész. Szerintem ha eddig nem valósult meg, akkor most már teljesen felesleges hozzálátni.

(Bocs az ömlesztett, rövid hírekért, kevés az időm, este is Made in Hungária közönségtalira megyek)

0

Rövid hírek…

…amelyek leginkább pletykaszagúak.

0pr3

– Néhány éve még arról pletykáltak, hogy Sylvester Stallone lehetne a Predator 3 főszerplője, tavaly már arról volt szó akkor lehetne folytatás, ha Schwarzenegger visszatérne. Jelenleg úgy hírlik, Robert Rodriguez vette szárnyai alá a Predatort, azt még nem tudni, hogy rendező vagy csak a producer lenne.

– A Szellemlovas előtt azt mondták a stúdiónak nem jött be a film, ezért csak DVD-n hozzák ki, amit később megcáfoltak és le is ment a mozikban, a produkciót eléggé lehúzták, nem csak a kritikák, de a nézők is. Tavaly Nic Cage beszélt egy lehetséges harmadik részről, amelyben a képregényhős Európában osztotta volna az igazságot, Eva Mendes később azt mondta, hogy biztos nem lesz folytatás. Ma pedig megint arról beszéltek, hogy lesz, méghozzá Cage-dzsel. Jövő héten megint mást fognak mondani, érzem. Rendező még nincs, forgatókönyv dettó.

– Paul W.S. Anderson befejezte a negyedik Resident Evil forgatókönyvét, jelenleg Milla Jovovich-ot próbálják befűzni a folytatásra. A filmet nem Anderson fogja rendezni, a sztori viszont Tokyo-ban játszódna.

0

Rövidfilm Stanley Kubrick félbehagyott tervéből

0sk
 
Az audiovizuális darabjairól ismert Jane és Louise Wilson angol testvérpár rövidfilmet készített Stanley Kubrick Árja levelek (Aryan Papers) című, félbehagyott filmjéből.

A rendező öröksége nemcsak a 13 megvalósított filmjéből áll, hanem a londoni házában felhalmozott több ezer dokumentumból, forgatókönyvből, fotóból, rajzból, amelyekkel előkészítette egy-egy filmjét.

Ebben az archívumban, amelyet a családja 2007-ben odaajándékozott a londoni művészeti egyetemnek, vannak a megvalósult filmek, filmtöredékek is. Például a Napóleon, amelyen 30 évig dolgozott és az Árja levelek is. Ez utóbbi Louis Begley Hazugságok háborúja című regényére alapozva egy varsói zsidó nő és unokaöccse történetét dolgozta fel.

Kubrick több éven keresztül foglalkozott a tragikus sorsú emberek történetével, akik kereszténynek vallották magukat, hogy elkerüljék a náci üldöztetést. Már kiválasztotta a főszereplőnőt is, Johanna Ter Steege holland színésznő személyében, aki a magyar nézők elsősorban Szabó István Édes Emma, drága Böbe című filmjéből ismerhetnek. A rendező éveken át bőséges dokumentációt gyűjtött egybe korabeli újságcikkekből, az 1930-as, 40-es évek archívanyagaiból. Felvételeket készített a színésznőről, még ruhapróbák is voltak. Végül azonban 1993-ban Kubrick félretette a tervet, amikor megjelent Spielberg Schindler listája című filmje.

A Wilson-testvérek a Kubrick-alapítvány, a British Film Institute és az Animate Projects felkérésére készítettek az anyaghalmazból egy 16 milliméteres kamerával felvett rövid filmet, amelyet február 13-án mutatnak be Londonban a BFI Southbank galériában egy installáció keretében. Felhasználják hozzá a régi felvételeken kívül a Ter Steegével forgatott anyagot is.

“Nagyon megfogott bennünket a forgatókönyv ezzel a hallatlanul erős nőalakkal” – nyilatkozták az El País című spanyol napilapnak. Arról, hogy a film miért nem valósult meg, Louise Wilsonnak az a feltételezése, hogy az Árja levelek a rendező legszemélyesebb, legbonyolultabb filmjének készült. (Kubrick ősei az Osztrák-Magyar Monarchiából kivándorolt zsidók voltak). “Minden filmjében nagyon objektív volt, ebben mintha szubjektív lett volna. Az anyag nagyon megrázó és lehet, hogy neki személyesen nehéz lett volna ilyen helyzetben találnia magát” – mondta.

A cikket a muvesz-vilag.hu hozta le, onnan másoltam be!!!

4

Rövid hírek és pletykák

0mr

– Mickey Rourke lenne a Vasember második részében Tony Stark ellenfele, csakhogy állítólag a színésznek 250.000 dolláros gázsit akar adni a Marvel, így nem biztos Rourke szereplése. Teljesen röhejes ár szerintem, ha még a Sin City előtt ajánlanak fel neki egy munkát ezért, akkor talán elgondolkozik rajta, na de most, hogy van már egy Golden-Globe-ja… Mellesleg Samuel L. Jackson is azt nyilatkozta nem is oly rég, hogy nem tudja a Marvel megfizetni rendesen. Ha már Vasember, akkor kiderült az is, hogy Billy Bob Thornton lett majdnem Tony Stark.

Olvasd tovább

3

Miller távozott az erdőből, McG Will Smitht akarja, Depp pedig rumozik

0sm– Russel Crowe kitette a szűrét Sienna Millernek Nottinghamből. Állítólag Crowe nem tudott megszabadulni a Hazugságok hálójában miatt felszedett kilóktól, a State of Play thrillerhez (előzetes) sem kellett lefogynia. A Nottinghamben mellette Miller túl fiatalnak és vékonynak tűnt volna, ezért egy testesebb színésznőt keresnek a szerepre. Miller idén a G.I. Joe mozifilmben tűnik fel.

Korábban szó volt már arról, hogy McG rendezheti a 20,000 Leagues Under the Sea: Captain Nemo filmet a Disney számára. A rendezőnek a filmet a Terminator 4 után kellene elkezdeni, mivel már folynak a Terminator 5 előkészületei és 2011-re szeretnék a mozikba küldeni, így a Némo kapitányos sztorit minél hamarabb le kellene zavarnia. McG Némo szerepére mindenképpen Will Smitht szeretné meggyőzni.
Smitht néhány filmmel már kapcsolatba hozták, a Legenda vagyok folytatását elkészítenék, a Bad Boys harmadik részét pedig maga a sztár szeretné tető alá hozni. A The Last Pharaoban pedig egyiptom utolsó fáraóját, a núbiai Tamarkát alakítaná.

– Michael Cerenzie and Christine Peters producerek Steve McQueen színész életéről szeretnének filmet készíteni a Steve McQueen: Portrait of an American Rebel könyv alapján. A produkció a sztár hollywoodi karrierjéről szólna, ez pedig a Valaki ott fenn szeret engem filmmel kezdődött. McQueen olyan klasszikusokban játszott, mint A hét mesterlövész, Pokoli torony, Pillangó, Bullit.

– Johnny Depptől idén láthatjuk a Public Enemyt, jövőre pedig az Alice Csodaországban tűnik fel, majd jön valamikor a Karib-tenger kalózainak a negyedik felvonása is. Szintén játszik az The Imaginarium of Doctor Parnassus filmben is, ahol Heath Ledger helyére ugrott be. Nagy valószínűség szerint a színész következő munkája a Rumnapló lesz, amely Hunter S. Thompson könyvéből készül Bruce Robinson rendezésében. Depp 1998-ban szerepelt már az író művéből készült filmben, a Félelem és reszketés Las Vegasban produkcióban. Női főszereplő nincs, a karaktert viszont a filmpont szerint így képzelik el: “Egy huszonöt éves, gyönyörűen áttetsző látomás Connecticutból, gyilkos mosollyal és rejtélyes, mondhatni ferde személyiséggel. Maláj szoknyát (szarongot) visel, anyaszült meztelenül napfürdőzik, a szexualitás minden mozdulatát áthatja.”

0sunb