0

Thomas Jane a pokolra jut

Thomas Jane rendezésre adta a fejét, ő készíti el a Devi’s Commandos akciót. A történet a második világháborúban játszódik, egy csapat kommandós feladatot kap, ki kellene szabadítani valakit, ám a bevetés közben az osztag előtt megnyilik a pokol kapuja és a csapatnak a sátán katonáival kell megküzdeni. A forgatókönyvet Todd Farmer (Jason X, Messengers 2: The Scarecrow).

Előtte még láthatjuk a The Dark Country-t, amit Jane dirigált és a főszerepet is eljátszotta. Ron Perlman is feltűnik a filmben. A cinemablend megjegyzi talán Perlman tud majd tanácsot adni Jane-nek, hogyan is kell megküzdeni a pokol teremtényeivel.

 

0

Csaj a zsoldosok között

Sylvester Stallone neve rengeteg projekttel került összefüggésbe, szóba került már a Függő játszam folytatása is, egy Edgar Allan Poe könyv megfilmesítése, sőt a Rambo V is, amelyet elvileg jövőre láthatnánk, ám ebből valószínűleg semmi nem lesz, hacsak Sly nem rohamtempóban fog dolgozni. Az már biztos, hogy a következő alkotása az Expandables lesz, amelyhez kemény srácokat gyűjtött maga köré. Ott lesz Jet Li, Jason Statham, Randy Couture, sőt Dolph Lundgren is. Stallone megpróbálta Van Damme-ot is bevenni a csapatba, de az elutasította a felkérést. Viszont a pletykák szerint Forest Whitaker is szerepet kap. A sok nagy, dagadó izom mellet a brazil Juliana Paes erősítheti a női vonalat (Braziliában 2004-ben benne volt a Playboyban), ha elvállalja a szerepet. Nagyon remélem nem valami nyivákoló macát fog alakítani, hanem ő is akciózik.

A sztori szerint egy csapat zsoldos egy dél-amerikai diktátor uralmát döntené meg. A film címe pedig The Expendables.

0

Az Arcana 5 képregényét megfilmesítené

Az Arcana Studios 5 filmet tervez készíteni a saját képregényi alapján. Az első a Paradox lesz, amely egy sci-fi thriller lesz, főszerepben Kevin Sorbot láthatjuk, a rendezői székbe  pedig Brenton Spencer (Stargate: Atlantis) ülhet. Sorbo egy gyilkossági nyomozót alakít egy párhuzamos világban, ahol a Földön elterjedt a mágia használata. A nyomozó éppen egy sorozatgyilkossági ügyön dolgozik, az áldozatok elhalálozásánál mágiát használtak. Christos Gage és Ruth Fletcher Gage írták a forgatókönyvet Christos Cage képregénye alapján.

Érkezik a Chopper is, amely egy thriller lesz Martin Shapiro képregénye alapján, ennek forgatása a következő hónapban kezdődik el. Áprilisban vagy májusban látnak hozzá a Sundown western vámpír thrillerhez. A Gearheadre korábban Gale Anne Hurd vetette rá szemeit, ez is el fog készülni valamikor. Még nem tudni hova szánják ezeket a műveket, lehetséges, hogy a tévében kerülnek bemutatásra. Az ötödik film a Grunts lenne, de erre még egyetlen stúdió sem tette rá a kezét.

4

Hírek ömlesztve

Újraforgatnák a Tiltott bolygót, a történet arról szólt, hogy egy űrhajót megbíznak azzal derítse ki, mi is történt a tudósokkal egy bolygón. (Leslie Nielsen is tagja volt a legénységnek akkor.) Korábban David Thowy és James Cameron neve is szóba került a remake kapcsán. Cameron azonban ejtette a tervet, a Titanic után nem rendezett egy ideig mozifilmet, jelenleg az Avataron dolgozik gőzerővel, majd jön a Battle Angel. A Warner stúdió azt szeretné, ha Cameron készítené el a Tiltott bolygót, az imdb-n 2010-re van kiírva a bemutató. Ha valóban vele képzelik el a filmet, akkor egy ideig nem lesz belőle semmi, kivéve ha Cameron hanyagolja a Battle Angelt. Vagy pedig a stúdió megvárja míg végez egyéb filmterveivel, végülis ha már vártak 10 évet, még ugyanennyit kibírhat.

A Buck Rogersből is már egy ideje remake-et tervezgetnek. Rogers a jelenben a katonaságnál szolgál, azonban a 25. századba kerül, ahol a gonosz ellen segít be picit. Frank Miller neve jött szóba a rendezéssel kapcsolatban, idén májusban Miller határozottan nemet mondott erre a lehetőségre. Jelenleg mégis érdekli a projekt és meg írná. A kérdés az, hogy a The Spirit miként fog muzsikálni a kasszáknál, az előzetes kritikák szerint nem lett jó.

Baz Luhrmann új filmtervvel állt elő, megfilmesíti F. Scott Fitzgerald regényét, A nagy Gatsbyt. Fitzgerald művét már többször is filmre adaptálták, a legismertebb talán az 1974-es alkotás volt Robert Redforddal a főszerepben. Az már megint más kérdés, hogy ki fogja támogatni nagyobb összeggel Luhrmann elképzelését, hiszen az Ausztrália az idei év egyik legnagyobb buktája eddig.

Tom Cruise összefogott Christopher McQuarrie-rel, a Valkűr írójával és a hírek szerint  még három filmen is közösen fognak közösen dolgozni. Az egyik a The Tourist, amely az Anthony Zimmer amcsi változata lesz. A másik a Flying Tigers, amelyben önkéntes pilóták segítenek Kínának a Japán elleni harcban a második világháborúban (Hasonló témájú volt a Flyboys is, ahol amcsi pilóták segítettek a franciáknak a németek ellen, nagyot is bukott). A harmadik pedig a The Champions. A történet szerint a Himalájában lezuhan egy ügynököket szállító repülő, a túlélőket megmenti egy ismeretlen civilizáció, aztán mikor ezek az emberek hazatérnek rádöbbennek, hogy szuperképességekre tettek szert. Guillermo del Toro szintén érdekelt a produkcióban.  Ezen túlmenően pedig Cruise tervezi a Top Gun folytatását is és külön filmet forgatna a Trópusi viharból megismert Les Grossman ról. Az imdb-n egyik film sem szerepel a neve mögött, nem tudni melyik fog megvalósulni ezek közül. Illetve ha mégis lesz valami belőle, akkor Cruise lesz-e a főszereplő?

0

Némi pletyka

A nap végére pedig egy kis pletyka a Denevéremberrel és a Vasemberrel kapcsolatban.

A Batman harmadik részével kapcsolatban volt már néhány pletyka, a Macskanő szerepével kapcsolatba hoztak már Angelina Jolie-t, Cher-t is, nos most Rachel Weisz neve merült fel. A The Sun lap tudni véli, hogy Rébusz biztosan Eddie Murphy, míg Robin Shia LaBeouf lesz a következő felvonásban.

Christopher Nolan azt mondta korábban, hogy az ő általa elképzelt Batman világban nincs helye Robinnak (se szuperhősöknek, Superman így tuti nem fog feltűnni később). Így már eleve kacsának bizonyul a hír. (Egyébként a filmschoolrejects pedig éppen poénos kedvében volt és írt egy saját Batman pletykát, amiben Judi Dench lenne Macskanő:))

A másik hír félig igaz, hiszen Tim Robbins leszerződött a Vasember folytatásához, ő majd Tony Stark apját alakítja, egy igen fontos flashback jelenete lesz majd, aminek köze lesz az Avengers mozihoz is. Azt rebesgetik, hogy Sólyomszem és Fekete Özvegy is fel fog tűnni a második részben és nem csak villanásnyi szerepük lesz. Az orosz kém (az Özvegy) a korábbi hírek alapján már az első részben benne lett volna, őt Hilary Swank személyesítette volna meg (az imdb-n is ki volt írva), végül csak nem láthattuk.

1

Az első képek: Willis nyomoz, Bell Rómában, Travolta & Williams gyerekezik

Bruce Willis (kis ősz körszakálla van?) nyomozót alakít a The Surrogates filmben. Az emberek már nem nagyon éreintkeznek egymással és minden tevékenységet egy surrogates nevű robottal végeztetnek, akiket a saját úgy néznek ki, mint a gazdáik. Ezeket a masinákat kezdi valaki kiiktatni.

Kristen Bell Rómában egy érmét dob egy ilyen szerelmi kútba, aztán meg csak néz, hogy mennyi fickó is koslat a nyomába hirtelen. Köztük van Danny DeVito, Will Arnett, Jon Heder és Dax Shepard, de sejhtetően Josh Duhamell lesz a befutó. A film címe: When in Rome

A Robin Williams által alakított figura egy hatéves ikerpár apja, két hétig neki kéne vigyáznia a gyerkőcökre, ő pedig segítségül hívja haverját (John Travolta). A kicsiket el is viszik egy nyári táborba (aminek a vezetője Matt Dillon). Az alkotás címe: Old Dogs.

 

0

Tili-toli: A Farkasember helyére beugrott a Halálos iramban

0wm

Rebesgették eddig is, hogy a The Wolf Man nem lesz bemutatható állapotban jövő áprilisig (eredetileg februárban mutatták volna be), így eltolták április 3-ról november 6-ra. A megüresedett helyre egyből lecsapott az új Halálos iram, amelynek bemutatója június 12-re volt kitűzve. Az Universal kicsit fellélegezhet, mivel június 5-én nyitott volna egy másik alkotásuk, a Land of Lost és nem voltak túl boldogok, hogy ez és a Halálos iram egymással versengtek volna. Ridley Scott Nottingham filmje pedig átvándorolt a 2009-es bemutatóról 2010-re.

0

Folytatások jönnek: Zoolander 2 és Féktelenül 3

0zoo

A Zoolander filmet 2001-ben mutatták be és egyáltalán nem volt valami nagy sikere, 28 millióba került, összesen 60,7 millió dollárt hozott (Amerikában 45,1). Ben Stiller volt a főszereplő és a rendező is. Stiller a WENN magazinnak nyilatkozott egy lehetséges folytatásról. Stiller elmondása szerint az első részt nagyon kedvelte, ezért szeretne egy sequelt, már van is egy-két forgatóköny ötlet. A színész-rendező azt szeretné, hogy a film újszerű és figyelemre méltó legyen.
Az első részben benne volt még Owen Wilson és Will Ferrell is

A Féktelenül folytatásával kapcsolatban már sok pletyka látott napvilágot, volt már olyan hír is, hogy Sandra Bullock lesz a harmadik részben benne és az már repülőn fog játszódni. Aztán később a stúdió gondolkodott egy előzményeket bemutató filmben, amelyben visszatért volna Dennis Hopper is (aki meghalt az első részben). Jelenleg úgy néz ki a dolog, hogy a Fox Keanu Reevest szeretné meggyőzni a harmadik részre.

1994-ben a Féktelenül 350 millió dollárt hozott világszerte (és egy igen jó akciófilm volt), a folytatás már kész csőd volt. Itt már nem tűnt fel Reeves, csak Bullock tért vissza és a rendező, Jan De Bont. 160 millió dollárba került a forgatás, állítólag a film végén látott jelenet, amikor a hajó a szárazfölddel ütközik elvitte a költségvetés felét. Amerikában hatalmas bukta volt csupán 48,6 millió dollárt hozott, világszerte ehhez még 116 millió dollár járult.

0

Rendőrakadémia és Három férfi és egy bébi folytatás

Steve Guttenberg a The Sun-nak nyilatkozta azt, hogy készül a nyolcadik Rendőrakadémia folytatása és az összes szereplő vissza fog térni. Kim Cattrall és Sharon Stone még nem mondott igent a felkérésre. Cattrall az első felvonásban, míg Stone a negyedikben játszott. Az utolsó részt (Rendőrakadémia 7. – Moszkvai küldetés) 1994-ben mutatták be, Guttenberg csak a 4.-ig vett részt a franchise-ban.

Guttenberg elmondása szerint ő, Tom Selleck és Ted Danson szerente még egy folytatást készíteni a Három férfi és egy bébi-hez és reményeik szerint meg is valósul majd a film. Az első rész 1987-ben közel 168 millió dollárt hozott, a második pedig 1990-ben már “csak” 71-et.

Régebben Guttenberg A kategóriás sztár volt, manapság nem nagyon hallani semmilyen ismertebb film körül keringeni a nevét. Talán vissza szeretne kapaszkodni az élvonalba és ezért reméli, hogy a folytatásokkal sikerülni fog.

0kc

2

Folytatások: Shag Beckur és Sherman prof visszatér

0lf

Folytatódik az Apádra ütök és Vejedre ütök. A harmadik részben már az unokák is bejönnének a képbe. A régebbi szereplők, Ben Stiller, Robert De Niro, Dustin Hoffman visszatérnek. A címe pedig Little Fockers lesz. Szerintem az Unokádra ütök lesz a magyar neve.

Az első Bölcsek kövére 53 millióból készült és 274 millió dollárt hozott világszerte, míg a második már 84-be került és csak 166-ot termelt. A stúdió folytatná a franchise-t, jelenleg  forgatókönyvírót keresnek, rendező sincs még, Eddie Murphy pedig nem írt alá szerződést eddig a harmadik felvonáshoz.

3

Folytatások jönnek: Füstölgő ászok 2, 30 Days of Night 2

Joe Carnahan még májusban jelentette be, hogy dolgozik a Füstölgő ászok folytatásán, ami csak DVD-n jönne ki. Azóta csend honolt a téma körül, de Carnahan a blogján azt írta pár napja, hogy az Universal zöld utat adott a sequelnek. Csak ennyi, nincs több info, sem a forgatás kezdetét, se a szereplőket nem tudjuk, de lesz benne néhány cameo. Magyarországon a Füstölgő ászokat nem játszották a mozik, a tékában landolt.
Az első rész 17 millió dollárba került, a mozikban Amerikában termelt 35,78 millió dollárt, a világ többi részéről 21,31 milliót szedett össze.  A videókölcsönzésekből befolyt 33,38 millió, az DVD eladásokból pedig 37 millió (Amerikában).

Tavaly októberben mutatták a 30 Days of Night vámpír-horrort. A folytatást Steve Niles az első rész társ-forgatókönyvírója veti papírra, az ő nevéhez fűződik a képregény, amiből a film is készült. A másik író Ben Ketai lesz, aki a 30 Days of Night mini-sorozatot írta.

A sequelben Stella Oleson (Melissa George alakította az első részben) bosszúra éhesen keresi azokat a vámpírokat, amelyek elpusztították azt a kis alaszkai várost, ahol élt.

A 30 Days of Night 30 millió dollárba került és világszerte 75 millió dollárt (Amerika: 39,5) hagytak ott a nézők a péntáraknál, Amerikában pedig a kölcsönzésekből 31,44 millió jött össze, a DVD eladások 26,3 milliót hoztak.

1

Tili-toli az Oscar esélyesek körül

0oscar2009Még nincs vége az évnek, a következő pár hónap során érkeznek majd azok a filmek, amelyek Oscar esélyesek lehetnek a stúdiók szerint. Nagy reményeket fűznek az Baz Luhrmann Australia művéhez vagy Sean Penn Milk drámájához. Néhány alkotást azonban eltoltak 2009-re.

Az egyik áldozat Jamie Foxx és Robert Downey Jr. nevével fémjelzett The Soloist, november helyett 2009 márciusában mutatják be. Pedig Downey Jr. ezzel idén triplázhatott volna bevétel-és elismerés terén is. A Paramount azért nem nyárra időzítette a bemutatót, mivel az már így is szinte teljesen betelt és szerintük márciusban sokkal több bevételt termelhet. Emellett persze futtatják Downey Jr.-t a Trópusi viharban nyújtott alakítása miatt, Oscart neki!

Daniel Craig főszereplésével készült második világháborús (zsidó megmentős nácikkal összetűzésbe keveredős) Defiance is jövőre lesz majd látható, ezt azért decemberben egy-két moziba betolják, hogy lehessen nevezni az Ocarra.

Viggo Mortensen is esélyes lehetett volna a jövő évi Oszi gálán, a The Road Cormac McCarthy regényéből készült. A Nem vénnek való vidék is McCharty egyik könyvén alapszik. Itt azért tolták el a premiert, mert Scott Rudin a The Reader stáblistájáról leszedette a nevét, pedig a film is díj várományos lehet, így a stúdió most keményen hajt a film sikere érdekében, emiatt pedig nem tud kellő figyelmet szentelni a The Road-ra.

A Hurricane Season sport dráma Karácsonykor került volna a mozikba, de ezt is márciusra nyomták át.

Az Australia és a Milk produkciókon kívül még a következő bő két hónapban érkezik pár olyan film, amelyeket díjakkal halmozhatnak majd el. Itt lesz Clint Eastwood Gran Torino rendezése, Kate Winslet és Leonardo DiCaprio Revolutionary Roadja (a Titanic után újra együtt egy filmben) és Danny Boyle rendezése, a Slumdog Millionaire. Ja és még Oliver Stone George W. Bushról készült műve is esélyes lehet.