10

Elhunyt Bill Paxton

billpaxtonElhunyt Bill Paxton, az amerikai színész műtéten esett át, amely során sajnos komplikációk léptek fel és ez a halálához vezetett. Karrierje kezdetén kisebb szerepekben láthattuk, többek között vele találkozik először a jövőben visszaküldött Terminator, benne volt a Ha eljönnek a bomberek akciófilmben és Bombázók a seregnek vígjátékban. A Különös kísérletben már több időt kapott a vásznon, majd jött A bolygó neve: Halál, az Alkonytájt és a Predator 2.

A 90-es években a remek Trespass akcióban bukkant fel, megkapta a Twister főszerepét, az U571 és az Apollo 13 fedélzetére lépett, pisztolyt ránthatott a Wyatt Earpben. Ismét dolgozhatott James Cameronnal a Két tűz közöttben és a Titanicon.

paxtonMozifilmet is rendezett, 2001-ben jött a sajnos kevés figyelmet kapott Isten haragja, 2005-ben pedig A golfbajnokot dirigálta. Aktívan dolgozott az eltelt években is, hiszen a 2 kaliberben, A holnap határában, vagy éppen a Hatfield-McCoy viszály minisorozatban játszott, illetve a Hármastársak szériában nyújtott alakításáért 3 Golden Globe jelölést is kapott.

Jelenleg is műsoron van a Kiképzés széria, amelyben Frank Rourke nyomozót formálja meg és hamarosan bemutatják A kör thrillert.

Béke poraira.

3

Elhunyt John Hurt

JohnHurtNéhány napja ünnepelte 77. születésnapját John Hurt, azonban tegnap otthonában elhunyt az évek óta hasnyálmirigyrákban szenvedő angol színész.

Karrierjét színpadi szerepekkel kezdte, majd a 70-es években egy ismertebbé vált a filmiparban is. Az éjféli expresszben nyújtott teljesítményéért Oscar-díjra jelölték a legjobb mellékszereplő kategóriában, a Golden Globe-ot viszont megkapta. Egy évre rá a Nyolcadik utas: a Halál sci-fi horrorban volt látható.

1980-ban Az elefántemberrel jelentkezett, ami szintén egy Oscar nominációt hozott számára. Az évtizedben több emlékezetes és sikeres filmben játszott. Többek között látható volt az Éjszakai átkelésben, az Osterman hétvégében és az Úri passziókban. De a 80-as évekből mindenképp ki kell emelni az 1984-et, a George Orwell adaptációt.

A 90-es években rendszeresen találkozhattunk a nevével, a Vad Billből, a Kapcsolatból és a Halott emberből is kivette a részét, sőt, a magyar Kölcsönkapott időben filmben szintén játszott.

A Harry Potter első és utolsó két felvonásában megformálhatta Mr. Ollivandert, benne volt a Hellboy-ban és a V mint vérbosszúban. Az utóbbi időszakban olyan alkotásokat vállalt be, mint a Hallhatatlan szeretők, a Snowpiercer vagy a Herkules.

Idén még találkozni fogunk vele, hiszen nálunk jövő hónapban mutatják be a Jackie-t, de már dobozban van a The Good Night dráma, a Damascus Cover thrilleren és a My Name is Lenny drámán a végső simításokat végzik. Jelenleg is munkálkodnak a Darkest Hour történelmi drámát, ahol Neville Chamberlaint testesítheti meg, arról nem tudni, hogy leforgatták-e a jeleneteit.

Béke poraira!!

0

Elhunyt Miguel Ferrer

MiguelFerrerElhunyt Miguel Ferrer, a színész rákbeteg volt, szervezete feladta a küzdelmet. Béke poraira.

Rosemary Clooney és Jose Ferrer fia, George Clooney unokatestvére először a zeneiparban próbált szerencsét, majd a filmek felé fordult. Kisebb szerepet kapott a Star Trek 3-ban, az 1987-es Robotzsaruban az OmniCorp egyik fejesét formálta meg, a Twin Peaks sorozatban pedig egy FBI ügynököt alakított. Többek között láthattuk A bérgyilkosnőben, A mélytengeri szörnyetegben és A mandzsúriai jelöltben, illetve a Nyughatatlan Jordan sorozatban. Mostanság a NCIS: Los Angeles szériában játszott.

4

Elhunyt Debbie Reynolds

debbiereynoldsNehezen lehetett volna fokozni, de mégis sikerült. December 27-én hunyt el Carrie Fisher, pár órával később pedig Debbie Reynolds, a színésznő-forgatókönyvíró édesanyja is meghalt. Reynolds éppen lánya temetésével kapcsolatban intézkedett, amikor rosszul lett, kórházba szállították, de nem tudtak rajta segíteni.

Az 50-es években ragyogott fel csillaga, leginkább zenés-táncos vígjátékokkal ért el sikereket. Az Ének az esőben nevezhető a nagy áttörésnek,  1964-ben pedig Oscarra jelölték Az elsüllyeszthetetlen Molly Brown filmért.

reynoldsfisher

12

Elhunyt Carrie Fisher

“Mély fájdalommal tudatom, hogy Billie Lourd arról értesített, hogy szeretett édesanyja, Carrie Fisher reggel 8:55-kor elhunyt.” – tette közzé a család szóvivője.

Carrie Fisher pénteken szívrohamot kapott egy repülőgépen, újraélesztették, majd egy Los Angeles-i kórházba szállították. Úgy tűnt, hogy állapotát sikerült stabilizálni.

Béke poraira.

carriefisher1

1

Elhunyt Gábor Zsazsa

gaborzsazsa99 éves korában szívroham következtében elhunyt Gábor Zsazsa magyar származású amerikai színésznő. Februárban lett volna száz éves.

1936-ban elnyerte a Miss Hungary címet. 1941-ben költözött Hollywoodba, ahol elég gyorsan felhívta magára a figyelmet. 1952-ben látható volt a We’re Not Married vígjátékban, majd a Moulin Rouge-ban már övé volt a főszerep. 1958-ban az Orson Welles által rendezett film noir-ban, A gonosz érintésében játszott, de ezen kívül még becsúszott a Queen of Outer Space sci-fi is. Idővel átnyergelt a tévés projektekre, több tucatnyi tévéfilmre szerződött le és úgy a 80-as évektől kezdve rendszeresen beugrott cameozni egyes produkciókba.

De nem is inkább annyira a szerepei miatt vált közismertté. A pletykalapok előszeretettel írtak róla és a hölgy tett is róla, hogy rendszeresen lehessen olvasni róla. 9 alkalommal ment férjhez.

Béke poraira.

1

Elhunyt Robert Vaughn

????????????????????????????????????Elhunyt Robert Vaughn, aki színpadi és tévés munkái miatt éltetett a kritika, de azért akadt bőven mozifilmes munkája is. Akut leukémiában hunyt el. November 22-én lett volna 84 éves.

A színész játszotta Napoleon Solo-t a 60-as évekbeli The Man from U.N.C.L.E. kémsorozatban és a The Protectors szériában Harry Rule nyomozót játszhatta, ráadásul a Szupercsapatban is benne volt.

A hét mesterlövész klasszikus westernben láthattuk, részese volt A remageni híd világháborús drámának és a Bullitt thrillernek. A Superman 3. felvonásában és 3 Oscarra jelölt The Young Philadelphians-ben is láthatta a közönség.

Az eltelt évek során is aktív volt, a Coronation Street vagy éppen a Különleges ügyosztály szériákban is felbukkant. Idén a Gold Star drámában és a The American Side thrillerben nézhetjük meg.

Béke poraira.

2

Elhunyt Józsa Imre

Súlyos betegség után elhunyt Józsa Imre színészművész. Rengeteg színdarabban volt látható, de mozi-és tévéfilmekben is játszott. Többek között benne volt a A szalmabábuk lázadásában, a Magyar vándorban és A fekete múmia átkában. Szinkronizált is, leginkább Nicolas Cage-dzsel forrt össze a neve. Béke poraira.

jozsaimre

0

Elhunyt Curtis Hanson

hanson1Elhunyt az Oscar-díjas Curtis Hanson. A 71 éves író-rendezőre kedd délután találtak rá Hollywood Hills-i otthonában. Habár először még úgy hírlett, hogy szívrohama volt Hansonnak, de később a rendőrségi szóvívő közölte, hogy halálának természetes oka volt. Mivel Alzheimer-kórban szenvedett az utóbbi években már nem vállalt semmit.

Első nagy sikere az 1992-es Kéz, amely a bölcsőt ringatja thriller volt, a Rebecca De Mornay és Annabella Sciorra főszereplésével készült film klasszikus lett. Két évre rá Veszélyes vizekre küldte Meryl Streepet.

1997-ben jött a Szigorúan bizalmas, a produkció James Ellroy regénye alapján formálódott. 9 Oscarra jelölték a noir-t, ebből kettőt meg is nyert. Hanson a legjobb adaptált forgatókönyvért vihette haza a díjat.

hanson22002-ben tette le az asztalra a 8 mérföldet. Az Eminemmel forgatott dráma félig-meddig a közismert rapper életéből készült. Az alkotás szép siker lett. Hanson később ledirigálta az Egy cipőben dramedy-t és a Szerencse dolgát. Utolsó filmje a Mavericks – Ahol a hullámok születnek volt, de nem tudta befejezni, korábban szívműtéten esett át és a munkálatok alatt szövődmények léptek fel. Helyére Michael Apted ugrott be.

Béke poraira.

3

Elhunyt Gene Wilder

wilderA minap kapcsolgatva a csatornák között ráakadtam a Vaklármára. Fergeteges volt, mint mindig. A film humora lehengerlő, manapság nem csinálnak efféle vígjátékot. Rá is kerestem, hogy Gene Wilder aktív-e még manapság. A válasz a nem volt, mint kiderült a 90-es évek elején még játszott mozifilmekben, ezt követően néhány tévés projektben és sorozatban volt látható, majd gyakorlatilag visszavonult, Alzheimer-kórban szenvedett. És most szomorúan látom, hogy Wilder elhunyt.

1963-ban játszott a Kurázsi mama és gyermekei darabban, a produkció másik főszereplője Anne Bancroft volt, aki ekkoriban éppen Mel Brooks-szal volt együtt és a színésznő bemutatta őket egymásnak. Összebarátkoztak és Brooks be is ígérte, hogy leszerződteti a Springtime for Hitler vígjátékra. Erre még várni kellett egy kicsit, Wilder egy ideig színházi művekben volt látható, de bekerült a Bonnie és Cylde-ba is. Majd Brooks ismét hallatott magáról, neki adta A producerek (erre változtatták az eredeti elnevezést) főszerepét, a vígjáték kultfilm lett, Wildert pedig Oscarra jelölték.

wilder2Olyan alkotások következtek, mint a Willy Wonka és a csokoládégyár és a Woody Allen rendezésében készült Amit tudni akarsz a szexről…De Brooks-szal is többször dolgozott együtt, a Fényes nyergek ismét klasszikussá vált, de ott volt még Az egyik ifjú Frankenstein is, aminek a forgatókönyvéért szintén jelölték Oscarra.

1975-ben ismerkedett meg Richard Pryorral, közösen játszottak a Száguldás gyilkosságokkal akció-vígjátékban. Ezt követte a Dutyi dili, a Vaklárma és a Folt a zsákját (ami egyben utolsó mozifilmje volt), amelyek rendkívül szórakoztatóak voltak.

Béke poraira. Olvasd tovább

3

Elhunyt Kenny Baker

82 éves korában elhunyt Kenny Baker. A Star Wars 6 felvonásában is Artut kelthette életre.

“Várható volt, de ettől függetlenül nagy szomorúsággal tölt el minket. Hosszú és eredményes életet élt. Sok örömet okozott az embereknek és mi is örültünk annak, hogy szerte a világon szeretik. Büszkék vagyunk mindarra, amit elért az életben.” – nyilatkozta Abigail Shield, a színész unokahúga.

kennybaker

Béke poraira.

1

Elhunyt Michael Cimino

0mc

Elhunyt Michael Cimino amerikai rendező és forgatókönyvíró. A 77 éves filmes halálát Theirry Fremaux, a Cannes-i Filmfesztivál igazgatója jelentette be. Leírása szerint Cimino békésen távozott, családja vele volt az utolsó pillanatokban.

A 70-es években vált ismertté, az Új Hollywood generációjához tartozott. Eléggé nehéz természetűnek jellemezték, maximalista volt és egy jottányit sem engedett abból, amit elképzelt. A Silent Running sci-fi szkriptje után a Magnum ereje, illetve a Villám és Fürgeláb történetét vetette papírra. A szarvasvadász dráma a csúcsra repítette, 2 Oscar-díjat is hazavihetett, illetve kritikai és anyagi siker volt a film. Azonban A mennyország kapuja epikus westernnel eret vágott karrierjén. Ezen felül a produkció kvázi a westernkorszak végét is elhozta. 2012-ben a Velencei Filmfesztiválon leadták a 216 perces rendezői változatát, ez volt az utolsó nyilvános fellépése.

5 év múlva, 1985-ben jelentkezett újabb filmmel, de A sárkány éve, majd A szicíliai sem röpítette vissza az élvonalba. Utoljára 1996-ban hallatott magáról, a Hajsza a nap nyomában krimi-drámát adta ki kezei közül.