3

Több író dolgozik a Sherlock Holmes 3. részének történetén

sherlockholmesOlykor-olykor felemlegetik, hogy elkészülhet a Robert Downey Jr. nevével fémjelzett Sherlock Holmes franchise következő része, de eddig hiába vártunk rá. Habár a szándék megvan, de a harmadik felvonás nem mostanság volt elkészülni. De legalább már gondolkodnak a történeten.

A Variety információi szerint úgyszólván létrehoztak egy írószobát, ahol Nicole Perlman (A galaxis őrzői), Justin Malen (Baywatch), Gary Whitta (Zsivány Egyes), Geneva Dworet-Robertson (Tomb Raider) és Kieran Fitzgerald (Snowden) próbál kitalálni egy épkézláb sztorit.

Általában egy-egy sorozatnál szokták hasonlóképpen összeterelni az írókat. Ám ezúttal a stúdió úgy gondolta, hogy sokkal jobb lesz így, hiszen a későbbiek során nem kell még kiadni a szkriptet másoknak, hogy toldozzák-foltozzák, polírozzák, csinosítgassák.

0

Cumberbatch bűvész lesz a The War Magician háborús filmben

2014, THE IMITATION GAMEÚgy 2003 környékén opciózta le Tom Cruise a The War Magician regényt, a II. világháborús drámán Peter Weir dolgozhatott volna, de elhagyta a fedélzetet, később Marc Forster került kapcsolatba az adaptációval. A projekt most újabb erőre kapott, a forgatókönyv legfrissebb változatát Garry Whitta írta és a David Fisher könyve alapján formálódó tervezetben Benedict Cumberbatch lehet a főszereplő.

A színész alakíthatja Jasper Maskelyne bűvészt, aki a háború kitörése után felajánlja szolgálatait a brit seregnek. Egyiptomba küldik, ahol fellépéseket szervez, de ezek a műsorok valójában csak a kémtevékenységet fedezik. Ráadásul teherautókról hitette el, hogy azok tankok és egyéb komoly harci járművek. A náci felderítők számára Máltán ál-bombakrátereket alkotott, amelyek láttán az ellenfelek azt hitték,, hogy eltalálták célpontjaikat.

A producerek Európában és a Közel-Keleten szeretnének forgatni, de előbb rendezőt kellene találni.

0

Gary Whitta az Akiráról, a Menekülés New Yorkból és a Warcraft projektekről beszél

Gary Whitta forgatókönyvíró első regényét, az Abominationt reklámozza, ennek kapcsán adott a Slashfilmnek interjút, amelyben szóba került az Akira, a Menekülés New Yorkból és a Warcraft is.

akira

Miben különbözött az Akira az alapanyagtól?

Amellett, hogy próbáltuk a keleti és nyugati kultúrát összemosni az eredeti az volt, hogy a filmet kettébontjuk. Ez még jóval azelőtt volt, hogy megszokottá vált, hogy a történetet kettéveszik, 2007-ben. Egyáltalán nem a jól ismert animációs filmet akartuk adaptálni, amely egyébként is egy kis része a teljes Akirának, hanem Otomo eredeti mangájából dolgoztunk, ami 6 résznyi grafikus novella volt.” – Hozzátette, hogy legalább két filmben szerették volna elmesélni. Olvasd tovább

1

Edwards, Whitta és Vader

A twitterre került ki ez a kép, ahol Gareth Edwards és Gary Whitta Darth Vader előtt álldogálnak. Az első, 2016-ban érkező Star Wars spin offot Edwards fogja rendezni, a forgatókönyvet Whitta írja. Vajon ezzel a fotóval akartak valamit sugallani és a produkciónak köze lesz Vader nagyúrhoz vagy egyszerűen csak úgy gondolák, hogy kidobnak valamit a netre,  találgassanak csak a rajongók?

0

Gareth Edwards rendezi a 2016-ban érkező Star Wars spin offot

edwardsNemrég kiderült, hogy a Legendary számít Gareth Edwards-ra a Godzilla folytatásnál is. De vajon sikerül-e a rendezőnek úgy alakítania ütemtervét, hogy le tudja forgatni a Star Wars spin-offot? Ugyanis a Disney Edwardst ültette bele a Gary Whitta által írt különálló film rendezői székébe, a bemutatót 2016 december 16-ra lőtték be.

“Megnéztem a Star Wars-t és azonnal tudtam, hogy mit akarok csinálni életem hátralévő részében: a Felkelőkhöz tartozni. Nem is lehetnék boldogabb,  hogy a Lucasfilm oldalán szállhatok harcba.” – mondta Edwards. Úgy tűnik, hogy a direktor nem csak Godzilla produkciókon, hanem Skywalker-ék kalandjain nőtt fel.

Sajnos a nagy titkolózás miatt nem ismeretes, hogy ki fog állni a film középpontjában. Korábban úgy hírlett, hogy esélyes egy Han Solo, Boba Fett és Red Five kaphat különálló kalandot. Majd kiderül.