3

Több író dolgozik a Sherlock Holmes 3. részének történetén

sherlockholmesOlykor-olykor felemlegetik, hogy elkészülhet a Robert Downey Jr. nevével fémjelzett Sherlock Holmes franchise következő része, de eddig hiába vártunk rá. Habár a szándék megvan, de a harmadik felvonás nem mostanság volt elkészülni. De legalább már gondolkodnak a történeten.

A Variety információi szerint úgyszólván létrehoztak egy írószobát, ahol Nicole Perlman (A galaxis őrzői), Justin Malen (Baywatch), Gary Whitta (Zsivány Egyes), Geneva Dworet-Robertson (Tomb Raider) és Kieran Fitzgerald (Snowden) próbál kitalálni egy épkézláb sztorit.

Általában egy-egy sorozatnál szokták hasonlóképpen összeterelni az írókat. Ám ezúttal a stúdió úgy gondolta, hogy sokkal jobb lesz így, hiszen a későbbiek során nem kell még kiadni a szkriptet másoknak, hogy toldozzák-foltozzák, polírozzák, csinosítgassák.

0

Még dolgoznak a Sherlock Holmes 3 forgatókönyvén

sherlockholmesNéhány nappal ezelőtt mondta Robert Downey Jr., hogy a Sherlock Holmes 3. részének forgatása még idén elkezdődhet. Ma pedig kiderült, hogy a Warner felkérte James Coyne-t, hogy pofozza ki, írja át a forgatókönyvet. Downey Jr-on kívül Jude Law is játszani fog a folytatásban, a rendező Guy Ritchie lesz.

2011 októberében Drew Pearce láthatott hozzá a szkripthez, röviddel azelőtt, hogy a Sherlock Holmes 2: Árnyjáték (Sherlock Holmes: A Game of Shadows) kijött volna. Habár a második felvonás Amerikában kevesebbet hozott az elsőnél, az összbevétele 545 millió dollárra rúgott, ami 21 millióval több, mint amit az első film elért.

Coyne tavaly a Treasure Island-et szállította le,ami szintén a Warnerhez került és Lionel Wigram producer segítségével ölthet testet a produkció. A stúdió és Wigram felettébb elégedett volna munkájával, így kézenfekvő volt, hogy Coyne-t kérik meg, hogy végezze el a végső simításokat a Sherlock Holmes 3 történetén.

2

Idén hozzálátnak a Sherlock Holmes 3-hoz?

sherlockholmesJó ideje nem hallhattunk semmit a Sherlock Holmes 3. részéről. Joggal gondolhattunk arra, hogy a stúdió nem szeretne folytatást, ráadásul a másodikat 2011-ben mutatták be, tehát eltelt némi idő azóta. Viszont a franchise sztárja, Robert Downey Jr. a ShortList-nek arról beszélt, hogy nagyon is aktív a projekt, jelenleg is beszélnek róla. Idén megpróbálják elkezdeni a forgatást.

Tehát a színész optimista, reméli, hogy 2016-ban bele tudnak vágni. Elviekben Downey Jr. ráér, csupán a Pókember (Spider-Man) rebootban van jelenése, a Bosszúállók (The Avengers) folytatásainak munkálatai csak később lendülnek be. Guy Ritchie, a Sherlock Holmes előző két felvonásának (itt és itt) rendezője sem foglalkozik egyetlen film előkészületein sem, letudta a Knights of the Roundtable-t, amiben Jude Law-val dolgozott együtt és Law-nek sem szerepel semmi más az előjegyzésében. Tehát szabad a pálya, meg tudnák csinálni.